Legfőbb ideje véget vetni a közel-keleti háborúnak, ami azzal a kockázattal jár, hogy teljesen ellenőrizhetetlenné válik, hatalmas szenvedést okoz a civileknek, és súlyos következményekkel jár a globális gazdaságra nézve, különösen a legkevésbé fejlett országok számára – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár Brüsszelben.
Az egynaposra tervezett európai uniós csúcstalálkozóra érkező ENSZ-főtitkár újságíróknak nyilatkozva azt mondta: „először is, az Egyesült Államoknak és Izraelnek”: véget kell vetni ennek a háborúnak, ami tragikus következményekkel járhat, különösen a békétől megfosztott civilek számára.
Fotó: Facebook/ENSZ
Guterres üzent Iránnak is: hagyjon fel a szomszédai elleni támadásokkal, akik – mint hangsúlyozta – soha nem voltak részesei a konfliktusnak. Emlékeztette Teheránt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa már elítélte ezeket a támadásokat, és a Hormuzi-szoros megnyitására szólított fel.
„A Hormuzi-szoros elhúzódó lezárása óriási szenvedést okoz világszerte oly sok embernek, akiknek semmi közük ehhez a konfliktushoz” – fogalmazott Guterres, majd hozzátette: „eljött az ideje annak, hogy a jogállamiság győzedelmeskedjen az erőszak törvénye felett”.
Az ENSZ-főtitkár jelezte továbbá: elvárja az EU-tól, hogy „játsszon központi szerepet a jogállamiságon alapuló nemzetközi rend fenntartásában, amelyben – emelte ki – ”erősebb az igazságosság, több az éghajlatváltozás elleni fellépés, nagyobb az ellenőrzés a technológiai fejlesztések felett, és ahol a nemzetközi jog az uralkodó".
António Costa, az Európai Tanács elnöke a témával kapcsolatban a csúcstalálkozón arra figyelmeztetett, hogy a jelentlegi viharos időkben kulcsfontosságú a szabályokon alapuló nemzetközi rend védelme, valamint a multilateralizmus és az ENSZ fellépéseinek támogatása.
„Sok nemzetközi szereplő megkérdőjelezi a nemzetközi rend fontosságát, de az alternatíva csak a káosz” – fogalmazott Costa, aki beszédében példaként az iráni, az ukrajnai és gázai konfliktusokat sorolta fel.
(MTI)
Estére valamennyire magára talált a magyar fizetőeszköz.


