2p

Egészségi okok miatt "bírói védelem alá helyezték" Jean-Marie Le Pent, a volt francia Nemzeti Front (ma: Nemzeti Tömörülés) alapítóját és volt elnökét.

Louis Aliot, a Nemzeti Tömörülés alelnöke közölte, hogy a gondnokságnak megfelelő polgári jogi intézkedést a 95 éves pártalapító családja kezdeményezte a bíróságon egy orvosi szakvélemény alapján, amely megállapította Jean-Marie Le Pen leépülését. A végzés alapján három lánya - Marie-Caroline, Yann és Marine Le Pen - mostantól a képviselője, ők járhatnak el apjuk nevében külön-külön vagy közösen. Az egykori pártelnök egészségi állapota az egy évvel ezelőtti szívrohama óta romlott meg jelentősen.

Kitűnő a kormány politikai kapcsolata a veterán politikus lányával
Kitűnő a kormány politikai kapcsolata a veterán politikus lányával
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Jean-Marie Le Pen 1972 és 2011 között volt azelnöke az általa alapított Nemzeti Frontnak, amelyben sikerült egyesítenie a történelmi francia szélsőjobboldal különböző irányzatait, a francia Algéria támogatóitól kezdve egészen azokig, akik nosztalgiát éreznek a náci Németországgal kollaboráló Philippe Pétain irányította Vichy-kormányzat iránt. Verbális megnyilvánulásai miatt többször elítélték rasszizmus és antiszemitizmus miatt, de 2002-ben sikerült bejutnia a francia elnökválasztás második fordulójába, amelyet végül a jobbközép Jacques Chirac nyert meg.

A pártelnök-alapító lányának, Marine Le Pennek az irányítása alatt, aki az utóbbi három elnökválasztáson mindig bejutott a második fordulóba, a Nemzeti Front utódpártja, a Nemzeti Tömörülés Franciaország legnagyobb ellenzéki pártjává vált.

(MTI)
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG