4p

Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.

A német szövetségi ügyészség vádat emelt az Északi Áramlat gázvezetékek 2022-es felrobbantásával gyanúsított, Szerhij Kuznyecov néven azonosított 50 éves ukrán férfi ellen – jelentette szerdán az ARD német közszolgálati műsorszolgáltató, valamint a Süddeutsche Zeitung és a Die Zeit című lap.

Az értesülések szerint Jens Rommel főügyész polgári energetikai infrastruktúra elleni támadással vádolja a férfit, ami a nemzetközi jog alapján háborús bűncselekményként is értékelhető, valamint robbanóanyagok felhasználásával végrehajtott robbantások elkövetésével és építmények megrongálásával.

A bűnüldöző szervek által lehallgatott, rokonokkal és ismerősökkel folytatott telefonbeszélgetések során a gyanúsított az Északi Áramlat gázvezetékek elleni szabotázsról beszélt, és ezzel – a főügyészség megítélése szerint – cáfolhatatlan bizonyítékokat szolgáltatott saját maga ellen. Ezenkívül a gázvezetékek felrobbantásában való részvételre utaló bizonyítékokat a gyanúsított mobiltelefonján is találtak. Szerhij Kuznyecov ártatlannak vallotta magát.

A nyomozóhatóságok szerint Kuznyecov vezette azt a hét fős szabotőrcsoportot, amely az Andromeda nevű vitorlás segítségével 2022 szeptemberében robbanószerkezeteket helyezett el az orosz gázt Németországba szállító balti-tengeri gázvezetékeken, amelyek a robbantás következtében használhatatlanná váltak.

A férfit tavaly augusztus végén vették őrizetbe Olaszországban, ahol a családjával nyaralt, majd november végén kiadták Németországnak, ahol jelenleg is őrizetben van.

A felrobbantott Északi Áramlatból előtörő gáz a Balti-tengeren 2022. szeptemberben
A felrobbantott Északi Áramlatból előtörő gáz a Balti-tengeren 2022. szeptemberben
Fotó: EPA/SWEDISH COAST GUARD

A nyomozás során a német bűnüldöző hatóságok szakemberei az említett jachton katonai robbanóanyagok nyomaira bukkantak. Összesen hét gyanúsítottat azonosítottak, egyikük azonban, aki egy katona, időközben elesett az ukrajnai háborúban. A gyanúsítottak nyomára egyebek között a lengyel határőrség ellenőrzési adatai alapján bukkantak. itt találtak információkat Kuznyecovról is.

A német szövetségi bíróság (BGH) tavaly decemberi határozata szerint Kuznyecov a robbantások elkövetésének idején „az ukrán fegyveres erők egyik különleges alakulatának tiszti ranggal, vagyis vezetői felelősséggel rendelkező tagja volt”. A BGH szerint a tettet nagy valószínűséggel „egy idegen állam megbízásából”, titkosszolgálati művelet keretében követték el. Felelősként a határozat állami szerveket említ Kijevben.

Az ARD-n megjelent cikk a gázvezetékek elleni támadás értelmi szerzőjeként Roman Cservinszki egykori ukrán hírszerzőtisztet említi. Cservinszki tagadja ezt. Bennfentesek szerint a műveletet az akkori vezérkari főnök, Valerij Zaluzsnij hagyta jóvá, aki szintén tagadja ezt. Az egyelőre nem világos, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt előzetesen értesítette-e Zaluzsnij a műveletről. „Én vagyok az elnök, én adom ki a parancsokat” – hangoztatta egykor Zelenszkij hozzátéve, hogy „Ukrajna nem tett semmi ilyesmit, sosem cselekednék így”.

Ugyanakkor a szabotőrök az ukrajnai háború kitörését követően legitim katonai célpontot láttak a gázvezetékekben.

Szerhij Kuznyecov úgynevezett funkcionális mentességre hivatkozva kért védelmet a további büntetőeljárás alól. Ez a jogi képviselői által a fogva tartás ellen benyújtott panaszából tűnik ki. Azzal érveltek ugyanis, hogy a csővezetékek elleni támadás Oroszország elleni háborús cselekmény volt és védencük katonaként járt el, továbbá álláspontjuk szerint a nemzetközi jog szerint megengedett volt az Oroszország számára fontos infrastruktúra megsemmisítése. A BGH elutasította a panaszt.

Szerhij Kuznyecov ellen a per ősszel kezdődik a hamburgi tartományi főbíróságon.

A német hatóságok bíznak abban, hogy legalább még egy gyanúsított elleni pert is lefolytathatnak. A nyomozók szerint egy Volodimir Z. néven azonosított ukrán férfi búvárként vett részt az akcióban. A férfit tavaly szeptemberben fogták el Lengyelországban, ahol családjával élt. Egy varsói bíróság azonban megtagadta a férfi kiadatását. Az illetékes bíró azzal érvelt, hogy a gázvezetékek elleni támadás egy háború során elkövetett katonai akció volt, s kétségbe vonta Németország illetékességét is tekintettel arra, hogy a robbantásokat nemzetközi vizeken követték el.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG