Hatalmas pofonokat kapott az iráni háborúban az amerikai légierő

Az Irán elleni izraeli-amerikai hadműveletek kezdete óta számos híradás jelent meg az Egyesült Államok légierőjének veszteségeiről. A legnagyobb port talán a három, baráti tűzben elvesztett F-15-ös vadászgép ügye, illetve az Irán felett, „harci cselekmények” közben lelőtt, szintén F-15-ös vadászgépnek a sorsa verte fel, különösen azért, mert utóbbi kétfős legénységét egy bonyolult és veszélyes, újabb veszteségekkel is járó akció során sikerült kimenteni iráni területről.

De az amerikai kormányzat igazából a háború kezdete óta nem adott ki hivatalos veszteséglistát, legfeljebb eseti jelleggel erősítette meg vagy cáfolta az egyes híreket. (Ahogy egyébként a hadműveletekhez kapcsolódóan elesett és megsebesült katonák számával is érdekes dolgok történnek, április végén például hirtelen 15-tel csökkent a sebesültek száma egyik napról a másikra, hivatalos magyarázat nélkül).

Ezért lehet különösen érdekes az a lista, amelyet az amerikai Kongresszus számára állítottak össze az amerikai légierő veszteségeiről az amerikai haderő központi parancsnoksága és a hadügyminisztérium közleményei, valamint a médiában megjelent hírek alapján. Ilyen formában ez sem tekinthető tehát egy hivatalos veszteséglistának, de jelen tudásunk szerint ez áll a legközelebb hozzá.

Az összesítésben 42 darab merev-, illetve forgószárnyas repülőgép szerepel. Ez így, kimondva (vagy inkább leírva) önmagában is elég meglepő szám, ha mondjuk ahhoz hasonlítjuk, hogy az első, 1991-es öbölháborúban 44 darab repülőgépet és helikoptert vesztett az Egyesült Államok, de a húsz évig tartó afganisztáni megszállás/háború során is csak 120-140 közé teszik a veszteséget (igaz, drónok nélkül).

Mindezt úgy, hogy Trump a háború kitörése után néhány nappal már közölte, hogy az iráni légierőt és a légvédelmet „megsemmisítették”, az amerikai légierő pedig azt csinál az iráni légtérben, amit akar.

De nézzük akkor a veszteséglistát:

• 4 F-15E vadászgép
  Ebből három „baráti tűz” következtében veszett oda Kuvait felett március 2-án (erről lásd korábbi cikkünket), egyet pedig Irán felett lőttek le április 5-én. Utóbbi gép két pilótájának kimentésére nagyszabású akció indult, amely további gépek elvesztéséhez vezetett, de a két pilótát végül sikerült élve kihozni iráni területről
• 1 F-35A vadászgép
  Az Irán felett egy légvédelmi rakétával március 19-én eltalált gép végül visszajutott egy amerikai bázisra, kérdés, hogy sérülései javíthatók-e.
• 1 A-10 csaatarepülőgép
  Ez a gép is az iráni légtérben kapott találatot április 3-án, majd zuhant le. A pilóta katapultált, és sikerült kimenteni.
• 7 KC-135 Stratotanker légi utántöltő gép
  Március 12-én két KC-135-ös „keveredett incidensbe” az iraki légtérben, az egyik lezuhant, hatfős legénységének halálát okozva. A másik gép sikeres kényszerleszállást hajtott végre.
  Március 14-én öt KC-135-ös rongálódott meg a szaúd-arábiai Prince Sultan légitámaszponton állva egy iráni drón- és rakétatámadás során.
• 1 E-3 Sentry légtérellenőrző (AWACS) gép
  Március végén szintén a Prince Sultan légibázison, a földön állva kapott találatot.

• 2 MC-130J II különleges műveletekre tervezett szállítógép
  Ez a két szállítógép az Irán felett lelőtt F-15-ös pilótáit kimentő akció részeként szállított katonákat és felszereléseket iráni területre, hogy aztán a laza talaj miatt ne tudjon felszállni a kialakított szükségkifutópályáról. Mindkettőt az amerikai erők semmisítették meg április 5-én, hogy ne kerüljenek sértetlenül iráni kézre.
• 1 HH-60W Jolly Green II harci kutató és mentő helikopter
  Ez a gép szintén a mentőakció során, április 6-án kapott kézifegyverekből találatokat az iráni légtérben.
• 24 MQ-9 Reaper drón
  Egy áprilisi összesítés szerint ennyi Reapert vesztett az amerikai légierő az iráni műveletek során. Nem tudjuk, hogy ebből mennyi zuhant le ellenséges tevékenység, és mennyi műszaki vagy egyéb hiba miatt.
• 1 MQ-4C Triton drón
  Erről a nagy magasságban, nagy hatótávolsággal repülő drónról azt közölte az amerikai haditengerészet, hogy emberi hiba miatt zuhant le valamikor április közepe előtt.

Nehezen pótolható veszteségek

Összességében az elvesztett vagy súlyosan megrongálódott gépek értékét 2,6 milliárd dollárra becsülik a szakértők. A legdrágább veszteségeket a nagyjából 270 millió dollárba kerülő E-3 légtérellenőrző gép, illetve – talán meglepő módon – az MQ-4C Triton drón jelenti, ennek árát minimum 240 millió dollárra becsülik, de attól függően, hogy a teljes, a fejlesztést is magában foglaló program nagyjából 11 milliárd dolláros árát miként osztjuk meg az elkészült gépek között, akár 618 millió dolláros árat is számolhatunk rá.

Mégsem önmagában ez a mondjuk 2-3 milliárd dolláros anyagi veszteség lehet igazán fájó az amerikai légierőnek. Talán túlzás lenne aprópénznek titulálni ennyi pénzt, de a jövő évre tervezett, bő 1500 milliárd dolláros amerikai védelmi költségvetéshez képest tényleg eltörpül néhány milliárd dollár.

Csakhogy itt nagyon fontos láncszemei is kidőltek az amerikai haderőnek. Fejlett légtérellenőrző gépekből például már a háború előtt is túl kevéssel rendelkezett a légierő. Ráadásul az E-3 is igencsak koros típus már, a flotta levegőben tartása egyre nagyobb erőfeszítéseket és egyre több pénzt emészt fel. Egy ilyen gép kiesése nemcsak azt jelenti, hogy eggyel kevesebb ilyen gép van, hanem azt is, hogy a megmaradt gépek még nagyobb terhelést kapnak, tehát még több karbantartásra van szükségük.

Ráadásul az E-3 utódjának szánt E-7 Wedgetail program is komoly problémákkal küzd, a Pentagon tavaly nyáron meg is próbálta az egészet elkaszálni, hogy aztán végül kongresszusi beavatkozással különítsenek el további dollármilliárdokat a folytatásra, újabb gépek építésére. Egy E-3 megsemmisülése tehát évekre visszavetheti az amerikai légierő talán legfontosabb képességeit.

Hasonló a helyzet a légi utántöltő gépek esetében. Ezekből is eleve szűkös volt a rendelkezésre álló készlet, és a több KC-135-ös tartós kiesése komoly logisztikai fejtörést okozhat, miközben ebben az esetben is fennáll, hogy a kiesés a megmaradt gépek terhelését is növeli, várhatóan újabb kieséseket okozva.

Az MC-130J Commando II esetében annyi a különbség, hogy ezek jelenleg a legmodernebb ilyen célokra alkalmas szállítógépei az amerikai haderőnek (bár első változataik már az 1960-as évek végén is repültek). Jelenleg is készül a típus, de természetesen valószínűleg nem számoltak azzal, hogy ilyen gyorsasággal kettő is elveszik a gépekből – különösen úgy hogy a típus teljes, 1967 óta tartó története során az iráni eseményekig összesen kilenc darab ilyen gépet vesztett a légierő.

Az MQ-4C Triton szintén nem könnyen pótolható eszköz, amely ráadásul részben éppen az emberek vezette légtérellenőrző gépek feladatait vette át.

Lapokat osztanak az ellenségnek

És akkor arról a pénzben nehezen kifejezhető veszteségről még nem beszéltünk, hogy az iráni területre zuhant roncsok iráni, vagy éppenséggel iráni közvetítéssel orosz vagy kínai kezekbe is kerülhettek. Ugyan az amerikaiak gondosan próbálnak ügyelni arra, hogy megsemmisítsék ellenséges területen lezuhant gépeik minden használható alkatrészét, a modern mérnöki tudomány azért a visszafejtésben is csodákra képes.

Különösen akkor, ha a fizikai maradványokból beszerzett adatokat az éles bevetéseket repülő amerikai gépek mindenféle eszközökkel és szenzorokkal történő megfigyelése is kiegészíti. Nyilván nem sok értelme van becsülgetni, hogy egy következő konfliktusban az iráni háborúban az Egyesült Államok riválisai és ellenségei által megszerzett tapasztalatok és adatok hány pluszban lelőtt amerikai gépet, és esetlegesen hány amerikai pilóta elvesztését jelenthetik, de az talán kijelenthető, hogy nullánál nagyobb számokról beszélünk.