Valószínűleg 2026-ban már senkit nem lep meg az állítás, hogy a világ gigantikus fegyverkezésben van. A Stockholm International Peace Research Institute (SIPRI) 2025-re vonatkozó, legfrissebb éves összesítése szerint a globális fegyverkezési kiadások 2,89 ezer milliárd dollárra nőttek, 2024-hez viszonyítva és inflációval is korrigálva 2,9 százalékot emelkedve, tízéves viszonylatban pedig 41 százalékkal növekedve.
De ez még semmi. Ugyanis 2027-re csak az Egyesült Államok védelmi költségvetése 1,5 ezer milliárd dollárra emelkedik, ha az amerikai törvényhozók átengedik a Trump-adminisztráció által benyújtott költségvetési javaslatot. Ez 2026-hoz viszonyítva is bő 40 százalékos, 445 milliárd dolláros növekedést jelent.
De hogy egy kicsit érzékelhetőbbé tegyük ezt az egészen elképesztően magas számot: ez forintba átszámolva 466 710 000 000 000, tehát 466,7 ezer milliárd forint. A 2026-os magyar költségvetés teljes kiadási főösszege 95,7 ezer milliárd forint, ebből a védelmi kiadások 2016 milliárdot tesznek ki. Tehát a 2027-es amerikai védelmi költségvetésből közel öt évig lehetne működtetni a 2026-os Magyarországot, a magyar haderőt pedig nagyjából a történelem végéig.
Persze ez inkább csak játék a számokkal. Ami tény, hogy az Egyesült Államoké a legerősebb – és a legdrágább – haderő a világon. De azért ha odatesszük e szám mellé, hogy Kína 2026-ra 7 százalékos emelkedéssel nagyjából 277 milliárd dolláros védelmi költségvetést tervezett, azért érzékelhető, hogy itt valami tényleg rendkívüli dolgot tervez az amerikai kormányzat.
Még ha inflációval kiigazítva nézzük, ez az 1500 milliárd dollár akkor is maga mögé utasítja az Egyesült Államok utolsó igazán nagyszabású szárazföldi háborúja, a vietnámi háború idején elfogadott védelmi költségvetéseket, de még a Szovjetunió bedöntéséért részben felelős reagani „csillagháborús” tervek idején a haderőre költött összeget is.
Nem adják a levegőt senkinek
De mire akarnak elkölteni ennyi pénzt? Ugyan a részletes költségvetési tervezet még készül, a főbb számok már ismertek, és sok érdekes következtetést lehet levonni ezekből.
Az amerikai légierő évtizedek óta nem egyszerűen törekszik arra, hogy bármilyen elképzelt konfliktusban légifölényben legyen, sőt dominálja az ellenséges légteret, hanem ezt egyfajta kötelező adottságként kezeli. És úgy tűnik, az orosz-ukrán háború vagy éppen az iráni háború tapasztalatai, az olcsó drónok térnyerése ellenére – vagy éppen emiatt – ebből a jövőben sem szeretne engedni, és a dominanciát továbbra is elsősorban pilóták vezette gépekkel tervezi elérni.
A védelmi költségvetés tervezetében szerepel 18,8 milliárd dollár csak új F-35-ös vadászgépek beszerzésére, ebből 85 új gépet venne a haderő (38-at a légierő, 10-et a tengerészgyalogság, 37-et pedig a haditengerészet). Ez 47-el több, mint a 2026-ra tervezett beszerzések. A légierő emellett venne még 24 darab F-15EX vadászgépet is.
De gondolnak a távolabbi jövőre is. A tervekben szerepel 1,5 milliárd dollár a még csak tervezési szakaszban lévő, F-47-es, hatodik generációs vadászgép-program finanszírozására. Úgy tűnik, hogy egyelőre ez a program a földbe döngölte a haditengerészet saját, hordozókra optimalizált hatodik generációs vadászgépének, az F/A-XX-nek a tervezését, ugyanis erre „csupán” 140 millió dollárt szánnak. Ez amerikai viszonylatban azt jelenti, hogy életben tartják a programot, ha esetleg később meggondolnák magukat, de valójában nem lépnek vele igazán előre.
Fotó: US Air Force
Érdekes fordulat viszont, hogy éves szinte 4,2 milliárd dollárral csökkentik a már gyártás és tesztelés alatt álló „lopakodó” bombázó, a B-21 Raiderre szánt pénzt 2027-ben. Igaz, azt nem tudjuk, hogy pontosan hogyan is állnak a beszerzések, és mennyi is pontosan most egy ilyen gép beszerzési ára. Februárban mindenesetre a légierő bejelentette, hogy fel akarják pörgetni a B-21 gyártását, a cél pedig egy legalább száz bombázóból álló flotta kiépítése.
Közben már zajlik egy még nagyobb hatótávolságú, még nehezebben „kivédhető”, hatodik generációs bombázó, a Long Range Strike-Bomber néven futó program előkészítése is, erre jövőre 2,86 milliárd dollárt szánnának.
Azért az új világ is megjelenik a költségvetés tételei között. A légierő jelentős összegeket tervez költeni a pilóta vezette gépekkel együttműködő Collaborative Combat Aircraft (CCA) drónokra, egymilliárd dollárból már a beszerzésüket is elkezdené, 822 millió dollárt pedig már a jövőben szolgálatba állított ilyen drónok további fejlesztésére költene, miközben 1,4 milliárd dollárt új megoldások tervezésére különítenek el. A légierőnél egyébként két CCA program is fut párhuzamosan, miközben a haditengerészetnél és a tengerészgyalogságnál is zajlik egy-egy, igaz részben közös ilyen feljesztés.
Meglepő viszont, hogy a tervezet nem tartalmaz forrásokat a mostani gépek leváltására tervezett E-7 légtérellenőrző gépekre, miközben a ma e feladatok nagy részét ellátó E-3-as flotta egyrészt tovább öregszik, másrészt Irán látványosan el is tudott pusztítani egy ilyen gépet a jelenleg is zajló konfliktusban.
Nem igazán tervez pénzt költeni a légierő a következő generációs légi utántöltő gépekre sem, pedig a korábbi években komoly erőfeszítések történtek „lopakodó” tankerek és más, ellenséges légterekben is bevethető légi utántöltő szerkezetek (például drónok) kifejlesztésére.
De mi a helyzet a forgószárnyas gépekkel? A helikopterek az orosz-ukrán fronton látott csúfos szereplése bizony visszaköszön a 2027-es költségvetési tervekben is. Az AH-64 Apache beszerzésére fordított pénz 362 millió dollárról 1,5 millióra, az UH-60 Black Hawk beszerzésére szánt pénz 913 millióról 40 millióra, míg a CH-47 Chinookokra szánt összeg 629 millióról 210 millióra csökken.
Cserébe a hadsereg 2,14 milliárd dollárt költene jövőre új, dönthető propelleres MV-75A típusú gépének további fejlesztésére, miközben nagy erőfeszítések történek e gép minél előbbi szolgálatba állítására.
Száz rakétát, de inkább ezeret!
A változó globális stratégiai helyzetet mutatja, hogy a Pentagon újabb 4,6 milliárd dollárt költene a nukleáris elrettentés egyik „lábának” számító LGM-35A Sentinel interkontinentális ballisztikus rakéták évek óta zajló, késésekkel és költségtúllépésekkel tűzdelt fejlesztési programjára. Ezek az eszközök váltanák le a bőven hidegháborús örökségnek számító Minuteman II rakétákat, ám azt sokan megkérdőjelezik, hogy miért van szükség sok-sok milliárd dollár elköltésére erre a célra, amikor a mostani arzenállal sem lehet kérdés, hogy öngyilkos vállalkozás lenne az Egyesült Államok ellen nukleáris támadást indítani.
Ha már rakéták, a légierő közel 3 milliárd dollárból szerezne be új, AIM-260-as levegő-levegő rakétákat, ez több mint háromszor annyi, mint az idei költségvetésben szereplő szám, és jól mutatja, hogy kezdenek ráébredni az amerikai légierőnél, hogy kicsit elmérték az ilyen rakétáik hatótávolságát a sokkal többre képes orosz és főleg kínai fegyverekhez képest.
Némi kapkodás zajlik a hiperszonikus eszközök terén is. Miután Kína és Oroszország is bemutatott már ilyen fegyvereket, 2027-ben az amerikai haderő több százmillió dollárt költ két olyan eszköz (ARRW és HACM) beszerzésére, amelyek a teszteken nem igazán hozták az elvárt szintet. Mivel azonban más fejlesztéseknek még évek kellenének ahhoz, hogy eljussanak a gyártásig, egyelőre ezekkel kell beérnie az amerikai fegyveres erőknek.
Más a probléma a légvédelmi rakétákkal. Ezek az elmúlt évek nagyon is éles ukrajnai és Irán környéki tesztjeiben nagyon is jól teljesítettek, csak a készleteik kezdtek el vészesen lemerülni. Nem csoda hát, ha sokszorosára emelik a beszerezni kívánt elfogókat. A ballisztikus rakéták ellen a legjobb védelmet kínáló THAAD rendszerhez való rakéták tervezett beszerzése a 2026-os 31-ről 857-re, a Patriot PAC-3 elfogóké pedig 357-ről 3163-ra nő.
Úgy tűnik, jól teljesítettek a PrSM rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták is Irán ellen, ezekből ugyanis 108 helyett 1134-et venne jövőre az amerikai haderő (első bevetésükről cikkünket az alábbi ajánlóra kattintva olvashatja). Nem ekkora újdonság, de az Irán ellen nagy számban bevetett Tomahawk robotrepülőgépekből is 55-ről 785-re emeli a tervezett beszerzési mennyiséget a Pentagon, valamint az AGM-158-as, levegőből indítható robotrepülőgépekből is bő kétszeres mennyiséget vásárolnának (821 darabot).
Persze az ilyen, sokszorosára emelt darabszámú beszerzések esetén mindig az a kérdés, hogy mikorra lehetnek képesek valóban leszállítani ezeket a gyártók, hiszen egy sokmillió dolláros légvédelmi rakéta vagy robotrepülőgép esetén sem a szükséges alkatrészek beszerzése, sem a megfelelő gyártóegységek felállítása, sem a hozzáértő szakemberek kiképzése nem egyszerű feladat.
Drága kupola
Viszont ha már rakétavédelemnél tartottunk, nem lehet kihagyni a Golden Dome (Aranykupola) rendszert sem. A Trump által bejelentett, szájíz szerint ambiciózus vagy őrült tervként emlegetett elképzelés a világűrbe telepített szenzorok és elfogórendszerek (például lézerek) segítségével azonosítana és semlegesítene bármilyen, az Egyesült Államok ellen indított nagy hatótávolságú támadást.
A rendszer kiépítésének költségeit már eleve 1,1 ezer milliárd dollárra becsülték, de mivel rengeteg, jelenleg még nem vagy alig létező, kipróbálatlan technológia szükséges hozzá, ez minden bizonnyal jelentősen emelkedne. 2027-re mindenesetre csak kutatásban és fejlesztésben 19,4 milliárd dollárt költene az Aranykupolára a Pentagon.
Az űrbeli fegyverkezés egyébként is nagy nyertese a 2027-es terveknek: 2026-hoz képest közel 80 százalékkal többet, 40 helyett 71,2 milliárdot költene az amerikai haderő erre a területre: milliárdos tételek vannak például az űrből mozgó légi és földi célpontokat azonosítani, bemérni és követni képes rendszerek tervezett kiépítésére, és újdonságként feltűnik egy talán az Elon Musk Starlinkjének dominanciáját megtörni tervezett műholdas kommunikációs rendszer terve is, potom 1,56 milliárd dolláros 2027-es költséggel.
Flottafejlesztés
További hatalmas összegeket szánnak a hadiflotta fejlesztésére is – az iráni hadműveletek megmutatták azt is, hogy a hidegháború vége után megspórolt beruházások bizony mostanra nagyon erőteljesen éreztetik a hatásukat.
A haditengerészet 65,8 milliárd dollárból 34 hajó megrendelését tervezi, ebből 18 „hadihajó”, azaz repülőgéphordozó, tengeralattjáró, felszíni hadihajó vagy partraszálló hajó, valamint bizonyos típusú támogató hajó, 16 pedig egyéb, a harci cselekményekben közvetlen nem résztvevő hajó lesz. Ez 1962 óta a legjelentősebb flottaépítési programnak számít az Egyesült Államokban.
A részletekről annyit lehet tudni, hogy a megrendelésekben szerepel két Virginia osztályú támadó tengeralattjáró, illetve egy Columbia osztályú, ballisztikus rakéták hordozására alkalmas tengeralattjáró is.
A felszíni hajók között szerepel egy Arleigh Burke osztályú romboló, illetve az első a hányatott sorsú FF(X) osztályú fregatt is. Egy America és egy San Antonio osztályú partraszálló hajó is van a listán.
Fotó: US Navy
Ezekkel a beszerzésekkel a flotta igényeit ismerve nehéz vitatkozni. Azzal már inkább, hogy a flotta már ebben az évben elkölt egymilliárd dollárt az elnök személyes szívügyére, a „Trump osztályú csatahajó” (ez a hivatalos neve), másnéven a BBG(X) projektjére – a hírek szerint az ezzel kapcsolatos véleménye miatt váltották le a flottáért felelős minisztert, John Phelant idén áprilisban.
Kimaradt vagy lemaradt?
Egy dolog viszont látványosan hiányzik ebből a hatalmas összegű költségvetésből: Ukrajna támogatása. Bár ezekhez az összegekhez képest nem egetverő költségekről lenne szó – Ukrajna a háború kezdete óta összesen 188 milliárd dollárnyi katonai támogatást kapott különféle jogcímeken –, a jövő évi kiadások közé nem fért be ennek folytatása. Amikor megkérdezték erről a Pentagon egyik vezető tisztviselőjét, annyit válaszolt:
„Igen, ez így van. Nincs USAI [Ukraine Security Assistance Initiative – Ukrán biztonsági támogatási kezdeményezés] támogatás ebben a költségvetésben.”
Ettől még persze más döntésekkel juttathat felszerelést vagy forrásokat Ukrajnának az Egyesült Államok, de mutatja a Trump-adminisztráció prioritásait, hogy első körben nem különítettek el erre a célra egyetlen dollárt sem.
