Nem nagyon stimmelnek a számok Trump Aranykupolájával – mire játszik Amerika valójában?

Megtudtunk egy kicsit többet a Donald Trump által még január végén egy elnöki rendelettel útjára indított Aranykupola (Golden Dome) rakétavédelmi rendszerről. A héten ugyanis az elnök bemutatta a rendszer koncepcióját, beszélt annak tervezett költségéről, illetve arról is, hogy mikortól kezdhet működni.

„Örömmel jelentem be, hogy hivatalosan is kiválasztottuk ennek a legmodernebb rendszernek a szerkezetét”

– fogalmazott Trump újságíróknak, és hozzátette, hogy az Aranykupola „még a világ másik feléről vagy az űrből indított rakéták elfogására is képes lesz”, és természetesen

„a miénk lesz a valaha épült legjobb rendszer”.

Az elnök szerint a rakétavédelmi rendszer nagyjából 175 milliárd dollárba fog kerülni, és „kevesebb mint három év múlva”, tehát Trump elnöki ciklusának vége előtt működőképes lehet, elfogási rátája pedig „közel 100 százalékos” lesz.

BREAKING: President Trump announces the 'Golden Dome,' a cutting-edge missile defense shield to protect the homeland. pic.twitter.com/Bzn16OzJzP

— The White House (@WhiteHouse) May 20, 2025

Pete Hegsetsh védelmi miniszter pedig arról beszélt, hogy az Aranykupola megvédi majd az országot „a robotrepülőgépektől, a ballisztikus rakétáktól, a hiperszonikus rakétáktól, a drónoktól, legyenek akár hagyományosak, akár nukleárisak”.

Rendszerben gondolkoznak

A program kiépítésére szánt összeg első, 25 milliárd dolláros részlete bekerült a kongresszusban végül megszavazott „csodás nagy törvénycsomagba”, amelyben a Trump-kormány rengeteg adózási és egyéb intézkedést gyűjtött össze.

Néhány hete írtunk arról, mit is lehetett tudni az Aranykupoláról akkor. A rendszer „lelkét” több száz megfigyelő, és célkövető műhold jelentené, amelyek az egész világon észlelik a rakétaindításokat, más műholdak pedig rakétákkal, illetve talán lézerekkel semmisítenék meg az észlelt fenyegetéseket.

A mostani nyilatkozatokból az is kiderült, hogy az elfogást a rendszer lehetőleg a támadó rakéták gyorsítási fázisában hajtaná végre, tehát még a kilövés utáni, emelkedési fázisban. Ebben van is logika, hiszen például egy interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) ilyenkor a leglassabb, ráadásul a rakétát ballisztikus pályára emelő hajtómű rengeteg hőt, fényt és füstöt is kibocsát, megkönnyítve az észlelést. Cserébe egy rendkívül szűk ablakot hagy ez a szakasz a beavatkozásra, hiszen az észleléstől a bemérésen és a becélzáson át az elfogó fegyver „elsütéséig” legfeljebb pár perc ideje lenne a rendszernek.

Trump most arról is beszélt, hogy az ehhez szükséges technológia „csak nekünk van meg – nevezzük szupertechnológiának”. Hozzátette azt is, hogy az Aranykupola „integrálódni fog a meglévő védelmi képességeinkbe”. Ez valószínűleg azt is jelenti, hogy amennyiben a támadó eszközök mégis eljutnának az Egyesült Államok területének közelébe, akkor ott a meglévő, földi telepítésű radarok és rakétarendszerek vennék át az elfogás és a megsemmisítés feladatát.

E szempontból is érdekes, hogy Trump szerint Kanada is bejelentkezett, hogy az Aranykupola védőernyőjéből részesüljön. A két észak-amerikai ország jelenleg is közös légtérfigyelő rendszert üzemeltet, és az Egyesült Államok számára az északról érkező fenyegetések idejében történő földi észleléséhez elengedhetetlen is a kanadai területen telepített radarok működése.

Azt is tudni lehet a rendszerről, hogy nem egyetlen hadiipari cég fogja megvalósítani, hanem „nyílt” rendszer lesz, amelybe számos gyártó szállíthat majd különböző komponenseket (a hírek szerint a műholdak tekintetében például Elon Musk SpaceX-je lehet az egyik fő beszállító). Ez segíthet gyorsabban és olcsóbban új képességeket kiépíteni, azonban a különböző komponensek integrációja komoly nehézségeket is okozhat.

Sokba lesz

Ha már problémák: sok szakértő szerint kétséges, hogy ez a rendszer megvalósítható, és ha igen, még akkor is kérdéses, hogy egy másik atomnagyhatalom teljes erővel indított támadását képes lenne-e kivédeni. Az mindenesetre valószínűnek látszik, hogy a most bedobott 175 milliárd dolláros összeg messze alul van becsülve.

A kongresszus költségvetési irodája a költségeket 542 milliárd dollárra becsülte, és amikor Chance Saltzman tábornokot, az amerikai haderő űrhadműveletekért felelős parancsnokát erről kérdezték, így válaszolt:

„34 éve vagyok ezen a pályán; soha nem láttam olyan előzetes becslést, amely túl magasnak bizonyult volna. Az a megérzésem, hogy szükség lesz bizonyos további finanszírozásra.”

További gondot okoz, hogy ez a bő 500 milliárd dollár csak arra lehet elég, hogy az Aranykupola szolgálatba álljon, de egy ilyen rendszert üzemeltetni is kell, ráadásul folyamatos karbantartásra, valamint fejlesztésre is szorul. Utóbbira még inkább szükség lehet, ha a potenciális ellenségek is fejlesztik a saját képességeiket – például pontosan azért, hogy legyenek eszközeik az Aranykupola „átütésére”.

A szakértők abban is nagyrészt egyetértenek, hogy a hároméves időtáv szinte lehetetlen feladatnak tűnik egy ilyen komplex és drága rendszer megtervezésére, megépítésére, letesztelésére és szolgálatba állítására.

Pandora szelencéjét nyitják ki?

A legnagyobb problémát viszont az jelenti, hogy egy ilyen rakétavédelmi pajzs teljesen felborítaná a világ törékeny stratégiai egyensúlyát. Ha az Egyesült Államok képessé válna akár Oroszország vagy Kína nukleáris támadását is kivédeni, az egyben ezen országok nukleáris elrettentési képességeinek a végét is jelentené – és ezzel azt, hogy elméletben legalábbis, számítaniuk kellene egy amerikai nukleáris csapásra.

„Azt hiszem, ez Pandora szelencéjének kinyitása. Nem igazán gondoltuk végig ennek a döntésnek [rakéták telepítése az űrbe] a hosszútávú következményeit”

– mondta a Reutersnek erről Victoria Samson, a washingtoni Secure World Foundation kutatóintézet űrbiztonsági és -stabilitási igazgatója.

Válaszként két úton indulhatnak el a rivális hatalmak. Az egyik, hogy még több és még veszélyesebb nukleáris és hagyományos fegyvert állítanak szolgálatba, amelyek szükség esetén ki tudják játszani vagy túl tudják terhelni az Aranykupolát. Ez az út tehát minden bizonnyal új hordozóeszközök megjelenéséhez, illetve sok száz vagy akár sok ezer új, hadrendbe állított nukleáris robbanófejhez vezetne.

A másik az, hogy olyan képességeket fejlesztenek ki, amelyek magát a rendszert képesek célba venni – minden bizonnyal közvetlenül az űrbe telepített műholdak megsemmisítésével. Mivel ez nyilvánvalóan amerikai válaszlépéseket váltana ki, megindulna egy űrbéli fegyverkezési verseny, megjósolhatatlan eredménnyel és következményekkel.

Némi minimális esély van arra is, hogy mindez egy látványos, de kalkulált amerikai blöff, amellyel a saját nukleáris arzenálja modernizációjával komoly problémákkal küzdő (az Aranykupola fejlesztése többek között pont ettől is vonna el forrásokat) Egyesült Államok ráveszi ellenfeleit, hogy szülessenek új megállapodások a hidegháború végén, illetve a 2010-es évekig megkötött, de mostanában megroppant nukleáris fegyverkezési korlátozási egyezmények helyére.

Kína reakciója inkább az első két forgatókönyv valamelyikét valószínűsíti. Egy kínai külügyminisztériumi szóvivő arról beszélt, hogy „súlyos aggodalmaik” vannak a projekttel kapcsolatban, és felszólította Washingtont, hogy hagyjanak fel a tervvel, amely „erőteljes támadó jelleget” hordoz, valamint az űr militarizációjához és egy fegyverkezési versenyhez vezethet.

A Kreml egyik szóvivője viszont arról beszélt, hogy az Aranykupola kapcsán szükség lehet új, fegyverkorlátozásokat érintő tárgyalásokra Oroszország és az Egyesült Államok között. Csakhogy a mai világban, Kína nukleáris területen is erőteljes fegyverkezésével egy orosz-amerikai kétoldalú megállapodás már nem sokat érne.