Az Elon Musk vezette SpaceX két partnercéggel közösen kaphatja meg a megbízást arra, hogy megépítse az Aranykupola (Golden Dome) néven emlegetett új amerikai rakétavédelmi rendszert. A SpaceX a Palantir szoftvercéggel, illetve a dróngyártó Andurillal közösen dolgozhatna az Aranykupola kulcsfontosságú elemein – legalábbis a Reuters az ügyre rálátó, meg nem nevezett tisztviselőkre hivatkozó cikke szerint.
A rendszer kiépítésére Donald Trump amerikai elnök második ciklusának elején kiadott rengeteg elnöki rendelete közül egy január 27-én aláírt rendelet „adott parancsot”. Ebben Trump a rakétatámadásokat „az Egyesült Államokra leselkedő legkatasztrofálisabb veszélynek” nevezte. (A rendelet egyébként még az izraeli rakétavédelmi rendszerre utaló „Vaskupola Amerikának” címet viselte, és csak később nevezték át Aranykupolára.)
A hivatalos információk szerint Trump elnök a március 27-ét követő napokban kapott tájékoztatást három lehetséges megoldási lehetőségről, április 9-én pedig már arról beszélt egy kormányzati tisztviselő, hogy a védelmi minisztérium és az elnök „tárgyalnak a lehetőségekről”.
Műholdfelhő
A Reuters forrásai szerint a SpaceX cég az elmúlt hetekben magas rangú kormányzati és katonai tisztviselőknek mutatta be terveit, amelyek lényege, hogy legalább négyszáz, de inkább ezernél is több műholdat építenének és bocsátanának fel, amelyek a földgolyó minden pontján figyelnék az esetleges rakétaindításokat, illetve követnék a kilőtt rakéták pályáját.
Egy másik, nagyjából kétszáz, lézerekkel és/vagy rakétákkal felszerelt műholdból álló flotta feladata lenne ezután a veszélyesnek ítélt rakéták megsemmisítése. A SpaceX a Reutersnek nyilatkozó tisztviselők szerint nem venne részt a műholdak felfegyverzésében.
Fotó: Lockheed Martin
Tegyük hozzá: az Egyesült Államok jelenleg is rendelkezik ballisztikus, akár interkontinentális ballisztikus rakéták elfogására képes rakétavédelmi rendszerekkel. A THAAD rakétavédelmi rendszer egyik ütege Izraelbe telepítve is bemutatta a közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták elleni képességeit, de az 1990-es évek óta fejlesztik a Ground-Based Midcourse Defense (GMD) rendszert is, amely a rakéta fellövése után, annak pályájának középső szakaszán (tehát a fellövés után, a gyorsítófázis kiégése után, de még az atmoszférába való visszatérése előtt) igyekszik megsemmisíteni a bejövő rakétákat.
Ezek azonban a korábbi amerikai stratégiának megfelelően „latorállamok”, azaz mondjuk Észak-Korea vagy Irán jelentette veszélyeket lehetnek képesek csupán elhárítani, azaz egy-egy ballisztikus rakéta lelövésére képesek, egy több száz, egyenként akár tucatnyi külön robbanófejet tartalmazó interkontinentális ballisztikus rakétával (ICBM) indított támadás elhárítására nem képesek – ahogy egyébként semmilyen más, jelenleg ismert rakétavédelmi rendszer sem.
Mint a leírásból is kivehető, az Aranykupola tervezése viszont ilyen ambíciókkal zajlik. Ennek a rendszernek képesnek kellene lennie egy akár Kína vagy Oroszország által indított nagyszabású rakétatámadás elhárítására is. Ilyen korai fázisban lehetetlen megítélni, hogy ezt az ígéretet teljesítheti-e a SpaceX vezette hármas által tervezett rendszer.
Előfizetéssel a nukleáris pusztulás ellen?
Érdekes csavar a történetben, hogy Muskék a rendszert állítólag előfizetéses konstrukcióban bocsátanák az amerikai kormány rendelkezésére. Vagyis az amerikai állam nem lenne az Aranykupola tulajdonosa, hanem rendszeres díjat fizetne a használatáért. Ez csökkentené a kormányzat számára a rendszer kiépítésére fordítandó összegeket, hiszen nem kellene minden műholdat, rakétát, fellövést rögtön kifizetni. Közben viszont érdekes kérdéseket is felvet. Megteheti az amerikai kormány, hogy egy ilyen létfontosságú védelmi rendszert nem saját tulajdonában és potenciálisan nem teljesen saját felügyelete alatt működtet? Mi történik, ha egy későbbi kormányzat nem fizeti ki az esetleg megemelt „előfizetési díjat”? Az Egyesült Államok rakétavédelem nélkül marad?
És ez csak az egyik probléma ezzel a konstrukcióval, illetve a pályázókkal. Nehéz elvonatkoztatni a ténytől, hogy Elon Musk a Trump-kormányzat miniszteri rangú tagjaként nyerhet el egy ilyen, alsó hangon is tízmilliárd dolláros kategóriában mozgó megbízatást.
De nem csak Musk „fekszik jól” a Trump adminisztrációnál, a Palantir és az Anduril startupok vezetői is Trump elkötelezett támogatóinak számítanak, akik dollármilliókkal támogatták az elnök választási kampányát.
Fotó: X/@mmpadellan
Lehet ennek befolyása a kiválasztási folyamatra? Az Aranykupola rendszer kiépítésében való részvétel ügyében a Pentagon 180 cégtől kapott megkeresést egy tisztviselő szerint – mennyire lehetünk, vagy ami még fontosabb, mennyire lehetnek az amerikaiak biztosak abban, hogy valóban a legjobb terveket és a legjobb megoldásokat választják ki azok a tisztviselők, akik egyébként éppenséggel akár az állásukat is félthetik a kormányzati hatékonyság nevében tevékenykedő Elon Musktól?
Eleve jó kérdés, hogy a védelmi iparba éppencsak belekóstolgató startupok, vagy olyan, már magukat sokmilliárd dolláros cégekké kinövő, de még mindig startup-mentalitással dolgozó cégek, mint a SpaceX, alkalmasak lehetnek-e egy szó szerint élet-halál kérdést jelentő rendszer kiépítésére.
„Meglátjuk, hogy a SpaceX és ezek a techcégek képesek ebből bármire is. Még soha nem kellett egy olyan teljes rendszert leszállítaniuk, amely a nemzet védelméhez szükséges”
– fogalmazott a Reuters egyik forrása.
Felidézhetjük, ahogy a SpaceX kívülről szinte próba-szerencse üzemmódnak tűnő módszerrel teszteli rakétáit, amelyekből rengeteg semmisült meg az elmúlt években. Ha arról van szó, hogy egy sokmillió amerikai halálát okozni képes nukleáris robbanófejjel ellátott rakéta közeledik az Egyesült Államok felé, akkor nem lesz idő két-három próbálkozásra. Tény viszont, hogy amikor a SpaceX embert küldött – és küld azóta is – az űrbe vagy a Nemzetközi Űrállomásra, akkor – eddig legalábbis – semmilyen biztonsági probléma nem adódott.
A SpaceX egyébként a rendszernek a megfigyelőműholdakat tartalmazó részéért lenne felelős, csak ennek az előkészítésének a költségét 6-10 milliárd dollárra becsülik.
A Reuters kérdéseire a cég nem válaszolt, Musk a Reuters cikkét megosztva annyi kommentet fűzött hozzá:
„Ez nem igaz.”
Túlterhelhető rendszer
A következő kérdés, hogy egyáltalán megoldható-e ez a probléma. Nem véletlen, hogy a hidegháborúban sem sikerült egyik oldalnak sem áttörhetetlen védelmi rendszereket létrehozni. Mivel egy nukleáris rakétavédelmi rendszer esetén nem opció mondjuk csak 80-90 százalékos hatékonyságra törekedni, hihetetlen redundanciákat kell építeni egy ilyen rendszerbe.
Ha úgy számolunk, hogy egy bejövő rakétára legalább két, de inkább három elfogórakéta, lézeres elfogó műholdra van szükség, és egy Oroszország vagy Kína szintű nukleáris hatalom több száz vagy akár ezres nagyságrendben képes rakétákat indítani, akkor gyorsan pörögnek a számok. Ha pedig nem a kilövés utáni szakaszban történik a megsemmisítés, akkor azzal is számolni kell, hogy egyetlen rakéta több MIRV-et, azaz önállóan célra irányítható robbanófejet tartalmazhat, akkor a kapott eredményt megint beszorozhatjuk újra a MIRV-ek számával, majd még annyival, amekkora redundanciát építenénk a rendszerbe.
Laura Grego, az Aggódó Tudósok Szövetségének kutatási igazgatója szerint egy ilyen védelmi rendszer éppen ezért „rossz ötlet, drága és sérülékeny”.
„Egy ilyen rendszert túl lehet terhelni több fegyver egyidejű indításával, ezzel kitolva a szükséges védelem méretét hatalmas számokra – akár több tízezer műholdra is”
– magyarázza.
Végveszélyt hozhat a végső védelem
De tegyük fel, hogy az Aranykupola megvalósítható és a SpaceX vezette cégek képesek is megvalósítani. Attól a pillanattól kezdve, hogy egy ilyen rendszert üzembe helyez az Egyesült Államok, egy csapásra szinte nullára csökkenti a többi atomhatalom nukleáris elrettentő erejét. Ez azt jelentené, hogy az orosz és kínai stratégák szemében e ponttól kezdve csak az amerikai vezetés önmérsékletén múlik, hogy mikor mérnek megelőző csapást az ellenséges nukleáris – vagy akár hagyományos – haderőkre. Bízhatnak ebben az önmérsékletben, különösen akkor, ha esetleg még mindig Donald Trumpnak (vagy mondjuk J. D. Vance-nek) hívják az amerikai elnököt?
Ha viszont nem bíznak, akkor két út áll előttük. Vagy gőzerővel kezdenek már lehetőleg jó előre fejleszteni még veszélyesebb, még nehezebben elfogható nukleáris fegyvereket, vagy – belegondolni is rémes, de ezt diktálja a kölcsönös nukleáris elrettentés kegyetlen logikája – maguk próbálnak megelőző csapást mérni az Egyesült Államok arzenáljára, amíg még tudnak.
Innen nézve pedig talán a jobbik eset a világ és Amerika szempontjából is, ha Elon Muskék hosszú évek után, sok-sok tízmilliárd dollár elégetése után sem lesznek képesek leszállítani a valóban működő Aranykupolát.
