Amerika egyik legféltettebb kincsét adja Izraelnek, de sokra nem fognak menni vele

Október 13-án, vasárnap adott ki közleményt a Pentagon arról, hogy Izraelbe telepít egy Terminal High-Altitude Area Defense, azaz THAAD üteget, a hozzá tartozó legénységgel és kiszolgálószemélyzettel együtt.

A döntést – ahogy azt talán várnánk is – izraeli részről örömmel fogadták, iráni részről viszont elítélték, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok a katonái életét

„sodorja veszélybe azzal, hogy amerikai rakétarendszerek izraeli üzemeltetésére küldi őket”.

A világsajtóban is találkozni lehetett a hír olyan interpretációjával, hogy Izrael megkapja a talán legerősebb amerikai légvédelmi rendszert, ezzel tovább erősödik Izrael védelme, Irán pedig majd kétszer is meggondolja, hogy próbálkozzon-e még egyszer egy Izrael elleni csapással. A helyzet azonban ennél egy kicsit bonyolultabb. Tényleg maradéktalanul boldog lehet Izrael e döntés kapcsán, Irán pedig aggódhat?

Elfogás a végső fázisban

Először is nézzük, mi is az a THAAD rendszer. Ha a nevét akarnánk lefordítani (és nem elfelejtve, hogy az amerikai fegyverelnevezési szokásoknál kis túlzással fontosabb a jól hangzó mozaikszó megalkotása, mint a pontosság), akkor valami olyat kapunk, hogy nagymagasságú végső fázisú területvédelmi eszköz. Ennek megfelelően a THAAD valóban egy olyan légvédelmi eszköz, amely a beérkező fenyegetéseket az utolsó fázisban, de még viszonylag nagy, a reagálásra időt adó magasságban képes semlegesíteni.

Elsősorban ballisztikus rakéták elfogására fejlesztették ki, és – például az izraeli Arrow-3 rendszerrel ellentétben, amely azok pályájának középső szakaszán, az atmoszféra legfelső rétegeiben semmisíti meg a rakétákat – a THAAD a végső, zuhanó fázisban képes kilőni az ellenséges eszközöket. Mivel ilyenkor a ballisztikus rakéták lefele zuhanva a maximálishoz közeli, akár hiperszonikus (tehát a hangsebesség ötszörösét, Mach 5-öt meghaladó) sebességükkel haladnak, ez igencsak impresszív teljesítmény. Ha azt is hozzátesszük, hogy például a hasonlóra képes Patriot rendszerrel ellentétben a THAAD elfogórakétái nem a célpont közelében robbanva, hanem abba belecsapódva, pusztán a két tárgy kinetikus energiáját hasznosítva pusztítják el a célpontot, akkor még inkább érezhető, hogy milyen számolási teljesítmény és pontosság kell egy ilyen elfogáshoz.

A THAAD az Egyesült Államok legfejlettebbnek számító földi telepítésű, ballisztikus rakéták elleni rendszere, amely az 1970-es években fejlesztett Patriothoz képest nagyjából bő két évtizedes ugrást képvisel, hiszen 2008-ban állították szolgálatba és az 1990-es évek második felében tervezték. Ennek megfelelően nagyon nem olcsó mulatság: egy hat kilövőből, egy radarrendszerből és egy irányítóközpontból álló üteg ára körülbelül 1,2 milliárd dollár, tehát jelenlegi árfolyamon szűk 450 milliárd forint, egyetlen, 8,2 Mach sebességre képes elfogórakéta pedig közel 13 millió dollárba, tehát úgy 4,5 milliárd forintba kerül.

Egy kilövőegységbe egyszerre 8 rakétát lehet betölteni, tehát egy normál THAAD-üteg újratöltés nélkül 48 rakétát képes kilőni – gondoljunk csak bele, egyetlen ilyen sorozat nagyjából 35 milliárd forintba kerülne. Persze ha arról van szó, hogy sűrűn lakott nagyvárosokat, dollármillárdokban mérhető eszközökkel telerakott katonai bázisokat kell mondjuk megvédeni, akkor pénz nem számít – de ha ezt összevetnénk egy, az 1980-as évek techológiáját képviselő iráni ballisztikus rakéta árával, akkor elég durva arányokat kapnánk.

Ráadásul egy-egy ilyen üteg üzemeltetéséhez legalább százfős, jól kiképzett, specialista személyzet is kell, ezért sem csak magát az eszközt adják át az amerikaiak, hanem a teljes legénységet is küldik vele.

Részben e tényezők miatt is a THAAD meglehetősen ritka kincs még az amerikai haderőnél is: összesen csupán hét üteg létezik, és 2025-ben talán szolgálatba állhat majd egy nyolcadik is. Jelenleg az Izraelbe küldöttön kívül két THAAD van az Egyesült Államok területén kívülre telepítve, az egyik Dél-Koreában, a másik a csendes-óceáni Guam amerikai bázisán.

Miért nem jó a hazai?

Látható tehát, hogy komoly elköteleződést jelent az Egyesült Államok részéről ez a lépés, és az is tény, hogy egy THAAD-üteg mindenképpen számottevően erősíti az izraeli légvédelem képességeit. Csakhogy azért nem arról van szó, hogy Izrael egy eddig saját forrásból nem megoldott képességet kapott volna. A világszerte nem véletlenül csodált izraeli légvédelem elvben képes ballisztikus rakéták elfogására egészen az atmoszféra külső rétegeitől kezdve a becsapódásuk előtti pillanatokig. A THAAD nagyjából az Arrow-2 és a Dávid parittyája elnevezésű izraeli rendszerek képességei között helyezkedik el az elfogás magasságát tekintve, mindkettő – legalábbis hivatalos izraeli források szerint – szinte tökéletes hatékonysággal dolgozott mind a tavaszi, mind az október eleji iráni rakétatámadás idején. (Az alábbi X-bejegyzéshez csatolt első képen jól szemléltetve látható, melyik rendszer milyen magasságban működik, a THAAD valahol a zöld mező felső részére csatlakozhat be.)

Israel has reinforced its air defenses in anticipation of retaliation from Iran and its allies.

Israeli officials expect the biggest test for their multi-layered defense array in the coming days.

Here's Israel's air defence umbrella.

Visuals: Financial Times pic.twitter.com/xPT8GoH1ac

— Clash Report (@clashreport) August 9, 2024

Akkor tehát miért van szüksége Izraelnek egy THAAD ütegre is? Az egyik probléma a légvédelem túlterhelhetősége. Még a legfejlettebb rendszerek sem képesek egyszerre végtelen célpontot követni, bemérni és elfogni, de ha az elméleti képesség meg is van, akkor ott vannak a fizikai korlátok. Egy-egy kilövőegységbe véges számú rakéta tölthető, és ha ezeket kilövik, akkor bizony idő újratölteni a kilövőket – a folyamat a néhány perctől akár több óráig is terjedhet. Ha pedig üresek a kilövők, akkor addig nincs védelem, sem a megvédeni szándékozott célpontok, sem maga a légvédelmi üteg számára.

És akkor még ott van a légvédelmi rakéták korlátozott száma. Ezekből a bonyolult és – mint láttuk – igencsak drága eszközök Izraelben, sőt még az Egyesült Államokban sem állnak tízezres számokban raktáron. Ráadásul a gyártásuk is időigényes folyamat, nincsenek olyan gyártósorok, amelyek beindításával hetente mondjuk több százas tételben készülhetnének.

Képességei határára érkezett az izraeli légvédelem

A helyzet az, hogy hiába mondanak akármit az izraeli haderő és a kormány képviselői, bizony a fent leírtak mindegyikének jeleit láthattuk az októberi iráni támadás idején. Ahogy már a támadás másnapján megírtuk (cikkünk az alábbi ajánlóra kattintva olvasható), de azóta mértékadónak számító elemzők is megerősítették, bizony számos találatot értek el az iráni rakéták, és nagyon nem csupán lakatlan, megvédésre tudatosan érdemtelennek nyilvánított területeken.

Az izraeli légierő talán legfontosabb, nevatimi bázisán több mint 30 találat nyomát számolták össze műholdfelvételek alapján, ezek egy részét a kifutópályákon, egy másik részét a például F-35-ös repülőgépeknek is otthont adó hangárokon. Még ha ezeket esetleg többségében is az elfogott rakéták, illetve az elfogórakéták törmelékei okozták, ez akkor sem túl megnyugtató.

„Néhány F-35-ös igen szerencsés volt"

– írta egy washingtoni katonai kutatóintézet elemzője a nevatimi bázison történtek kapcsán.

Friends, Romans, countrymen. I have started a new blog, which I am inexplicably calling "Hors d'Oeuvres of Battle." My first post analyzing high resolution imagery of Nevatim is up! Come for the imagery, stay for my ramblings on deterrence and negronis. https://t.co/LZoaBqnuvW pic.twitter.com/4wYSYWYnlc

— Decker Eveleth (@dex_eve) October 4, 2024

Bizonyosan nem törmelék, hanem egy teljes, robbanófejjel együtt érkező és felrobbanó rakéta volt az, amelyik a Moszad főhadiszállásától kevesebb mint egy kilométerre csapódott be és hagyott maga után 9 méter mély krátert, sűrűn lakott területen.

Az izraeli légvédelem tehát túlterhelődött, és egyes információk szerint tudatosan is vissza kellett fogni a teljesítményét.

„Az október 1-jei támadás során az a benyomás alakult ki, hogy az IDF tartalékban tartott néhány Arrow elfogórakétát arra az esetre, ha Irán kilő egy újabb hullámot Tel-Avivra célozva. Csak idő kérdése, mielőtt Izrael elkezd kifogyni az elfogórakétákból és el kell kezdenie prioritásokat meghatározni a bevetésükre”

— mondja Ehud Ejlam, az izraeli védelmi minisztérium korábbi munkatársa.

Nem csoda persze, hogy fogyóban vannak az izraeli készletek, az elmúlt év során több mint 20 ezer rakétát és egyéb lövedéket lőttek ki Izraelre csak Gáza és Libanon területéről, és ehhez jöttek még az iráni, illetve időnként a jemeni húszik által indított támadások. Persze ezek nagyobb része nem a ballisztikus rakétákra tervezett rendszerek, hanem a jóval kisebb hatótávolságú, cserébe jóval olcsóbban üzemeltethető Vaskupola, de nyilvánvaló, hogy ez a helyzet nem fenntartható izraeli szempontból.

Különösen, hogy időnként már nem csak ballisztikus rakéták jutnak át a légvédelmi védőburkon: egy Hezbollah által indított drón izraeli katonákat ölt meg egy katonai bázison, és Észak-Izraelben is voltak már halálos áldozatai a Hezbollah csapásainak. Elemzők szerint pedig a mostani támadások még mindig messze vannak a libanoni milícia teljesítőképességeinek határaitól – bár nyilván nehéz megítélni, hogy az izraeli haderő hetek óta tartó csapásai mennyire tudták erodálni ezeket a képességeket.

Három műszakban sem elég a termelés

Mindez pedig úgy történik, hogy egyelőre – legalábbis tudtunkkal – az izraeli légvédelem azon kívül, hogy esetleg egy-egy támadás során figyelt arra, hogy ne ürüljenek ki teljesen az indítóállásai, nem kényszerült spórolni a rakétáival. De ez a pont is el fog jönni, ha továbbra is hasonló mederben haladnak az események.

„Egyes gyártósoraink 24 órában, a hét hét napján üzemelnek. A célunk az, hogy minden kötelezettségünket teljesítsük. Nem titok, hogy vissza kell töltenünk a készleteinket”

– mondta el Boaz Levi, az Israel Aerospace Industries, az Arrow elfogórakétákat is gyártó állami kézben lévő vállalat vezérigazgatója, hozzátéve azt is, hogy egy ilyen elfogórakéta legyártása „nem napok kérdése”.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy Izrael arra sem számíthat, hogy az Egyesült Államok majd kisegíti. Az ukrajnai háború leszívta az amerikai raktárkészleteket, még annak ellenére is, hogy szó sincs arról, a folyamatos légitámadások alatt álló Ukrajna minden mozdítható légvédelmi eszközt és rakétát megkapott volna, vagy legalább közel annyit, ami elég lenne a hatékony önvédelemhez.

„Az Egyesült Államok nem tudja folytatni Ukrajna és Izrael ellátását ugyanabban az ütemben. Közeledünk a fordulóponthoz. Izrael helyzete nagyon súlyos lőszerek tekintetében. Ha Irán egy izraeli támadásra [nagyszabású rakétatámadással] válaszol, és a Hezbollah is beszáll, akkor az izraeli légvédelem kifeszített helyzetbe fog kerülni”

– hívja fel a figyelmet Dana Stroul korábbi magas rangú, Közel-Keletért felelős amerikai védelmi minisztériumi tisztviselő.

A helyzet tehát mind Ukrajna, mind Izrael szempontjából aggasztó, sőt az amerikai védelmi tisztviselőket sem csak az aggaszthatja, hogy két fontos szövetségesüknek sem tudnak eleget szállítani az önvédelmükhöz szükséges eszközökből. Mi van akkor például, ha mondjuk Tajvannál is kitör a háború, vagy a világ bármely pontján amerikai erőket kell, vagy kellene bevetni? Vagy mi lesz mondjuk a nagy nehezen, hellyel-közzel, éppen részben az amerikai fegyverszállításokkal az amerikai szövetségi rendszerhez közelebb édesgetett Szaúd-Arábiával, ha közölni kell velük, hogy ha húszi vagy iráni rakéták jönnek felétek, akkor spóroljatok a rakétákkal, mert mi a következő években nem tudunk szállítani?

Lapcsoportunk elemzőműsorában, a Klasszis Podcastban Székely Róbert izraeli újságíró arról beszélt, hogy az izraeliek az iráni rakétatámadásokat nem élték meg egzisztenciális fenyegetésnek. Pedig a fentiek alapján talán lenne rá okuk. És valószínűleg az IDF vezetői a sikerkommunikáció színfalai mögött maguk is tisztában vannak azzal, hogy ezeknek az egyenleteknek jelen formájukban nincs jó megoldása izraeli szempontból.

Jelzésnek jó, megoldásnak kevés

De változtat-e ezen bármit a THAAD üteg Izraelbe küldése? Az tény, hogy ez a lépés mindenképpen erős jelzés Irán és a térség összes állama, milíciája vagy éppen terrorszervezete felé: Amerika egyik legféltettebb fegyverét és saját katonáit is Izraelbe küldi, ha erre szükség van.

Azonban a lényegen sokat nem változtat. Egy, két, három esetleges újabb Izrael elleni támadás esetén a THAAD képességei segíthetnek az izraeli légvédelemnek a védekezésben, de ha sikerült túlterhelni az eddig is lenyűgöző tudású izraeli légvédelmet, akkor 48 újabb légvédelmi rakéta csak növeli valamennyit a túlterheléshez szükséges eszközök számát, de nem sokszorozza meg azt. És főleg: nem lesz attól több légvédelmi rakéta az izraeli és amerikai raktárakban, nem fog varázsütésre megsokszorozódni ezek termelése attól, hogy egy újabb eszköz kapcsolódik be a védekezésbe – arról nem is beszélve, hogy hosszabb távon senki nem akar nemhogy 13, de 1-2-3 milliós légvédelmi rakétákat sem százasával ellövöldözni.

Az tehát sem THAAD nélkül, sem azzal nem járható út Izrael számára, hogy továbbra is meghagyja a lehetőséget Irán számára, hogy ilyen támadásokat indítson ellene. A kérdés ennél tartósabb és megnyugtatóbb diplomáciai vagy katonai lezárást követel – méghozzá záros határidőn belül.