Az iráni háború kitörése óta többször is felmerült a kérdés, hogy vajon miként volt képes célbavenni Irán az amerikai-izraeli „egyesített haderő” eszközeit szerte a Közel-Keleten. Az még valahol érthető, hogy az iráni drónok és rakéták sikeresen támadtak nagyvárosokat, energiaipari létesítményeket vagy éppen katonai bázisok területét, hiszen ezek koordinátáit egy Google térképpel is meg lehet határozni. De mozgatható, nehezen pótolható, méregdrága radarberendezések is kaptak találatokat, ahogy gyanúsan pontosan találták el az iráni eszközök a különböző bázisokon tartózkodó repülőgépeket is többek között.
Az ilyen csapásokhoz szükséges, szinte valós idejű, vagy legalábbis legfeljebb egy-két napos felderítési adatokat a legkönnyebb az űrbe telepített eszközökkel megszerezni – csakhogy Iránnak erre alkalmas műholdjai elvileg nincsenek, arra pedig kevés esély van, hogy a levegőben körözgető megfigyelődrónok segítségével szerezte volna be az adatokat.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megfejtése az volt, hogy az irániak orosz műholdak adatait kapják meg – és ez egyáltalán nem a valóságtól elrugaszkodott feltételezés. Az Egyesült Államok is átad ilyen információkat az ukrán haderőnek, Oroszországnak pedig nyilvánvalóan érdeke, hogy az Egyesült Államok dolgát megnehezítse, pláne úgy, hogy minimális idő- és erőforrás-ráfordítással súlyos károkat lehet okozni, miközben egyetlen orosz fegyvert sem kell bevetni.
A másik szóba jöhető jelölt az információk forrására Kína. Az ázsiai nagyhatalomnak az oroszokéhoz hasonló megfontolásai lehetnek, viszont helyzete azért kényesebb. Egyrészt Oroszországgal ellentétben nem áll évek óta egyfajta proxyháborúban az USA-val, másrészt Iránon kívül az Öböl menti más államok is fontos kereskedelmi partnerei, olajimportja jelentős része is innen származik. Márpedig Szaúd-Arábia, Kuvait vagy az Egyesült Arab Emírségek biztosan nem venné túlságosan jó néven, hogy kínai eredetű adatok felhasználásával lövik a területén található amerikai bázisokat.
Teljes körű szolgáltatás
A Financial Times birtokába került információk szerint Kína és Irán – talán éppen ezért – egy érdekes megoldást választhatott. Az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) ugyanis még 2024 végén titokban vásárolt egy már Föld körüli pályán álló műholdat egy kínai cégtől.
Utóbbi, az Earth Eye Co más ügyfeleknek is kínál ilyen szolgáltatást: pályára állítással együtt értékesítenek műholdakat, amelyeket kínai eszközökkel lőnek fel, és ezt követően – amikor a műholdak már Föld körüli pályán vannak – adják át tulajdonjogukat a vásárlónak.
A TEE-01B jelű műhold is így került az IRGC tulajdonába, amely az eszközzel együtt egy számos régióra kiterjedő földi állomásokból álló hálózathoz is hozzáférést szerzett az adatok továbbításához.
A megszerzett naplófájlok szerint a műhold március 13-án, 14-én és 15-én is készített felvételeket a szaúd-arábiai Prince Sultan légibázisról, amelynek területén március 14-én több amerikai gépet, köztük öt légiutántöltő repülőgépet ért találat.
A műhold megfigyeléseket végzett egy jordániai, egy bahreini és egy iraki bázisról is olyan időpontok környékén, amikor az IRGC támadásokat intézett ellenük. Az adatok szerint ezeken kívül számos régiós katonai bázist és stratégiai jelentőségű létesítményről, például teherkikötőkről, tengervíz-sómentesítő üzemekről vagy éppen alumínimum-gyártóüzemekről is készített felvételeket az eszköz.
„Ezt a műholdat nyilvánvalóan katonai célokra használják, mivel az IRGC légi- és űrereje vezérli, és nem az iráni civil űrprogram alá tartozik. Iránnak nagy szüksége van erre a külföldről biztosított képességre e háború során, mivel ez segít az IRGC számára célpontokat azonosítani, illetve támadásainak eredményességét felmérni”
– véli Nicole Grajewski, a párizsi Sciences Po kutatóegyetem Iránnal foglalkozó szakértője.
A TEE-01B nagyjából félméteres felbontással képes a felszínről felvételeket készíteni. Ez ugyan nem mérhető mondjuk az amerikai vagy izraeli kémműholdak teljesítményéhez, de a nyugati polgári célú műholdakéval nagyjából megegyezik, és elegendő ahhoz, hogy a felvételeket elemzők repülőgépeket vagy járműveket azonosítsanak, illetve felismerjék az infrastruktúra változásait.
Fotó: Earth Eye Co
Irán saját fejlesztésű katonai műholdja, a Noor-3 ezzel szemben a rendelkezésre álló információk szerint ötméteres felbontásra képes, tehát egy nagyságrenddel gyengébb a teljesítménye a TEE-01B-nél, de még így is jócskán ráver elődjére, a Noor-2 rendszerre, amely 12-15 méteres felbontásra volt csak képes.
Az Earth Eye Co honlapján csak annyit árulnak el a műholdról, hogy azt a kínai Övezet és Út program egyik államának adták át – Irán 2021-ben csatlakozott a programhoz. Az IRGC 2024-ben 36,6 millió dollárnak megfelelő jüant fizetett a műhold feletti kontroll megszerzéséért.
A szerződés része, hogy az Emposat földi hálózatán keresztül üzemeltetik a műholdat annak élettartama során, amelyen keresztül az egyik irányba utasításokat lehet küldeni az eszközre, a másik irányba pedig fogadni lehet a különböző adatokat, köztük az elkészített felvételeket.
Nehéz ellene mit tenni
Jim Lamson, aki egykor a CIA-nál Iránnal foglalkozó elemzőként dolgozott, arra hívja fel a figyelmet, hogy ez egyben az iráni hírszerzési képességek szétosztását és ellenállóképességét is segítette.
„Irán műholdas földi állomásait, amelyeket 2025-ben és 2026-ban is csapások értek, könnyen el lehet találni ezer mérföld távolságból kilőtt rakétákkal is. Egy másik országban található kínai földi állomást viszont nem lehet csak úgy szétlőni”
– mutat rá. Azt is kiemeli, hogy az irániak valószínűleg a terepen tartózkodó ügynökeik és forrásaik információival kiegészítve tudják igazán hatékonyan kihasználni a műhold képességeit.
Fotó: Facebook
Ha valakiben esetleg az merülne fel, hogy itt valójában nem a kínai kormány, hanem csak egy kínai cég van kapcsolatban az Iráni Forradalmi Gárdával, és segíti azt a háborúban, akkor azt ki kell ábrándítsuk.
A Financial Timesnak nyilatkozó szakértők szerint ugyanis a hivatalosan nem állami kézben lévő kínai űripari vállalatok személyi állományukat tekintve és intézményesen is ezer szállal kötődnek a kínai államhoz, és teljesen elképzelhetetlen, hogy egy ilyen műveletet központi jóváhagyás vagy utasítás nélkül hajtottak volna végre.
„Úgy vélem, egy ideje nagyon világosan látható, hogy Kína hírszerzési információkkal segíti az irániakat, de megpróbálja az állam kezét rejtve tartani”
– fogalmazott egy név nélkül nyilatkozó korábbi magas rangú nyugati hírszerzési tisztviselő.
Ennek egyébként már korábban is voltak jelei, például a húszi lázadók is kaptak egy a kínai haderőhöz köthető kínai cégtől műholdas felvételeket, amelyeket a Vörös-tengeren hajózó amerikai hadihajók és különböző zászlók alatt működő teherhajók elleni műveletekhez használhattak fel. A közelmúltban pedig az derült ki, hogy Irán fejlett, hajók ellen bevethető rakétákat vásárolt Kínától – igaz, ezek feltehetően még nem jutottak el az iráni egységekhez.
Aljas sejtetés?
A kínai külügyminisztérium, a kínai kereskedelmi minisztérium, az Earth Eye és az Emposat sem válaszolt a lap kérdéseire, a CIA sem kommentálta az értesüléseket, és a Fehér Házból sem érkezett válasz az Emposat és az IRGC kapcsolatát firtató felvetésre. Donald Trump azonban korábban arról beszélt, hogy Kína „nagy problémákkal” nézne szembe, ha légvédelmi eszközökkel látná el Iránt.
A washingtoni kínai nagykövetség annyit közölt, hogy „határozottan ellenzik” a Kínát gyanúba keverni szándékozó, „találgatásokra alapuló és célzatos dezinformáció” terjesztését.
„Fenntartjuk objektív és pártatlan álláspontunkat és erőfeszítéseket tettünk a béketárgyalások előmozdítása érdekében. Soha nem hajtunk végre olyan cselekedeteket, amelyek konfliktusok eszkalációjához vezetnek”
– állította a követség szóvivője.
Ha esetleg így is lenne, azt azért nehéz elképzelni, hogy a kínai vezetésben ne lennének olyanok, akik nem is túl visszafogott kárörömmel szemlélik, milyen kínos helyzetbe sikerült lavíroznia magát az Egyesült Államoknak az Izraellel közösen indított Irán elleni háborúval, vagy ne számolgatnák elégedetten a konfliktusban elveszett vagy felhasznált, nehezen pótolható amerikai katonai eszközöket.
Elindult az Egyesült Államokba az első orosz dízelszállítmány. 
