2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Carles Puigdemont volt katalán elnök ismét hazájában állt a nyilvánosság elé.

Visszatért Spanyolországba hét, emigrációban töltött év után Carles Puigdemont volt katalán elnök csütörtökön. A szakadár politikus pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) által a fogadására meghirdetett gyűlésen bukkant fel reggel, ahol beszédet mondott az összegyűlt szimpatizánsoknak.

„Egyesek ünnepelni fogják a letartóztatásomat, és azt gondolják, hogy a gúnyolódás elriaszt bennünket. Tévednek” – fogalmazott rövid felszólalásában, amelyet a hatóságok becslése szerint több mint kétezer ember előtt mondott el.

Carles Puigdemont ezrek előtt szólalt fel
Carles Puigdemont ezrek előtt szólalt fel
Fotó: EPA/ALBERTO ESTEVEZ

Hangsúlyozta, hogy a katalánok nem mondanak le az önrendelkezés jogáról, és arra kérte az egybegyűlteket, hogy ne hagyják magukat összezavarni, mert „nem bűncselekmény népszavazást tartani”.

„Nem tudom, mikor látjuk újra egymást, de bármi történjék is, újra kiálthatjuk együtt, hogy éljen a szabad Katalónia”

– mondta a volt elnök.

A rendezvényen a hatóságok nem vették őrizetbe a politikust, aki ellen Spanyolországban továbbra is elfogató parancs van érvényben.

Carles Puigdemont szerdán az X-en közzétett videoüzenete szerint azért tért vissza Spanyolországba, hogy részt vegyen a katalán parlament ülésén, amelyen Salvador Illáról, a májusi tartományi választásokon győztes Katalán Szocialista Párt (PSC) elnökjelöltjéről szavaznak a képviselők.

A parlament ülése a tervezettnek megfelelően kezdődött az elnökjelölt programbeszédével, de Puigdemont nem jelent meg az ülésteremben, és tartózkodási helyéről semmit sem tudni. A sajtó azt találgatja, hogy hova tűnhetett a politikai gyűlést követően.

A rendőrség az elnökválasztás miatt biztonsági gyűrűt vont a barcelonai parlament köré, ahova egyetlen ellenőrzött bejáraton lehet bejutni.

A lapokban korábban felvázolt forgatókönyv szerint, ha a politikust őrizetbe veszi a katalán rendőrség, akkor először a helyileg illetékes bíró előtt kell megjelennie, de a legfelsőbb bíróság hatásköre, hogy döntsön arról: előzetes eltartóztatásba kerül-e szökés, elrejtőzés veszélye miatt, vagy szabadlábon védekezhet.

Josep Rull, a katalán parlament elnöke kilátásba helyezte, hogy Carles Puigdemont őrizetbe vétele esetén a parlament ülését felfüggeszthetik, az elnökválasztási vitát és szavazást elnapolhatják.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:59
A spanyol kormány adatai szerint Ceutába július végén körülbelül 80 ezer ember jutott be illegálisan.
Nemzetközi Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:26
Még felügyelet mellett sem lenne erre lehetőségük. 
Nemzetközi Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 12. 18:11
Nagymintás vizsgálatok igazolták, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni védőoltás nem okoz autizmust, Donald Trump ennek ellenére is ragaszkodik az elméletéhez. A kanyaró az egyik legfertőzőbb, emberek között terjedő vírus, az aggódó szülőkre épített ellenkampány ezért katasztrofális következményekkel járhat. Romániában minimum 30 gyerek halt bele a vírusba az elmúlt években, miután visszaesett az átoltottság.
Nemzetközi Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:10
A területen korallzátonyok mellett teknősök, vándormadarak, és tengeri emlősök élnek.
Nemzetközi Financial Times: Izrael lakhatatlanná teszi Dél-Libanont
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:16
A brit üzleti lap tényfeltáró cikke szerint az izraeli erők szisztematikusan és tömegesen romboltak le otthonokat, utakat és gazdaságokat a libanoni Hezbollahhal kötött tűzszünet ellenére.
Nemzetközi Súlyos döntés hoztak a románok: nekik le kell állítani az atomerőművüket
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:46
Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Cernavodánál.
Nemzetközi Lépett Németország: jelentősen bővítik a hírszerző szolgálatok jogköreit
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:29
Átfogó reform indult, hogy reagáljanak az Oroszország felől érkező fenyegetésekre. 
Nemzetközi Litvánia tartós védkezésre kényszerül a szomszédaival szemben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:10
Járművek mozgását gátló árkokat alakítanak ki az orosz és a fehérorosz határnál.
Nemzetközi Újabb kihívásokkal néz szembe a német export
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:35
Ezúttal a Rajna alacsony vízállása veszélyezteti a kivitelt.
Nemzetközi Ezt mindenki meg fogja érzeni, rossz hír érkezett az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:19
Az ország energiaügyi információs hivatala szerint  86,81 dollár lehet a Brent nyersolaj ára. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG