2p

Kijevben tárgyalt az amerikai és a brit külügyminiszter, a mai nap sem múlt el halálos áldozatok nélkül. Háborús összefoglaló. 

  • Antony Blinken amerikai külügyminiszter és David Lammy brit külügyminiszter Kijevbe érkezett, hogy ukrán vezetőkkel tárgyaljon. „Bele kell állnunk Vlagyimir Putyin imperializmusa ellen” – mondta Lammy egy közösségi médiában. "A kollektív biztonságunk múlik rajta" - tette hozzá. A látogatás során Lammy elmondta, hogy a nyugat figyel Ukrajna igényeire.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „erős döntések” meghozatalára szólított fel, miközben megismételte a nagy távolságú rakéták oroszországi használatának engedélyezését.
  • Az ukrajnai háború 2022 februári kezdete óta az orosz katonák legalább 137 ezer háborús bűnt követtek el Ukrajnában, és legalább ennyi büntetést kellene kiszabni rájuk - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy szerdai kijevi nemzetközi konferencián.
  • Az ukrán védelmi minisztérium szerdán azt jelentette be, hogy jóváhagyta az ukrán hadsereg ellátását egy új, Fekete özvegy névre keresztelt drónrendszerrel.

Az orosz védelmi minisztérium által 2024. szeptember 10-én közreadott videóról készített képen az orosz csendes-óceáni flotta hadihajói az Óceán-2024 fedőnevű hadgyakorlaton vesznek részt Vlagyivosztok térségében
Az orosz védelmi minisztérium által 2024. szeptember 10-én közreadott videóról készített képen az orosz csendes-óceáni flotta hadihajói az Óceán-2024 fedőnevű hadgyakorlaton vesznek részt Vlagyivosztok térségében
Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium

  • Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt nap alatt alatt 11 frontirányban 131 összecsapás történt, csak a Donyeck megyei Pokrovszk és Kurahove térségében az ukrán erők több mint 60 orosz támadását vertek vissza. A kijevi katonai vezetés legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg embervesztesége hozzávetőleg megközelítette a 630 ezret. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett két orosz harckocsit, 56 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert és 57 drónt.
  • Három civil halt meg a kelet-ukrajnai Kosztjantyinivka elleni orosz támadásokban.
  • Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy Moszkva meg fogja semmisíteni az Egyesült Államok által Ukrajnába szállított nagy hatótávolságú ATACMS rakétákat.
  • A Kreml ma kijelentette, hogy nagyon nem tetszik neki, ahogy Vlagyimir Putyin nevével dobálóztak az amerikai elnökválasztási vitában.
  • Irán külügyminisztere, Abbász Arakcsi visszautasította a nyugati kormányok aggodalmait egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok és más országok azt mondták, Teherán ballisztikus rakétákat szállított Oroszországnak. „Irán nem szállított ballisztikus rakétákat Oroszországnak" - írta. (The Guardian, MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 11:46
Nagy vita volt arról, hogy Írország bojkottálja-e az Izrael elleni vasárnapi Nemzetek Ligája mérkőzést a gázai történések miatt – az ír csapat végül a játék mellett döntött. Az írek izlandi szövetségi kapitánya szerint a „népirtás ellen” játszanak.
Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG