2p

Legalább 20-an meghaltak és 155-en megsebesültek éjszaka a Gázai övezet északi részén egy humanitárius segélyeket elosztó központ előtt, a gázai egészségügyi minisztérium pénteki közlése szerint az izraeli hadsereg (IDF) lőtt az összegyűlt emberek közé. Az IDF bejelentette, hogy nincs köze az incidenshez.

Az övezetet ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet azt vetette az izraeli erők szemére, hogy tankokból és helikopterekről szándékosan lőtte a gázavárosi központ előtti tömeget.

Az izraeli hadsereg (IDF) tagadta a Hamász állítását, hozzátéve, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak, valamint felszólította a sajtót, "ne adjon teret hamis híreknek".

A térséget várhatóan pénteken éri el az első, segélyeket szállító hajó, amely péntek reggeli információk szerint 30 kilométerre volt a gázai partoktól.

Emberek az izraeli légicsapás következtében megsemmisült Hamad-torony romjai között, a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban 2024. március 14-én. A Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei 2023. október 7-én támadást indítottak Izrael ellen, az izraeli haderő pedig válaszul légi és szárazföldi hadműveleteket hajt végre a Gázai övezetben.
Emberek az izraeli légicsapás következtében megsemmisült Hamad-torony romjai között, a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban 2024. március 14-én. A Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei 2023. október 7-én támadást indítottak Izrael ellen, az izraeli haderő pedig válaszul légi és szárazföldi hadműveleteket hajt végre a Gázai övezetben.
Fotó: MTI/EPA

Palesztin tisztségviselők és az ENSZ munkatársai, jóllehet üdvözölték a kezdeményezést, máris leszögezték, hogy a tengeri úton eljuttatott segélyek nem helyettesíthetik a szárazföldi segélykonvojokat.

Csütörtök este a Hamász azt közölte, átfogó béketervet mutatott be a háborúban közvetíteni igyekvő feleknek - Egyiptomnak, Katarnak, valamint az Egyesült Államoknak -, mely rendelkezne a humanitárius segélyekről, az izraeli csapatok kivonásáról és az otthonaikból elűzött gázaiak hazatéréséről, valamint a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszok elengedéséről is. (MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:54
Brüsszelben egy másik helyen is véres cselekmény folyt az éjszaka.
Nemzetközi Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:26
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG