3p

A román Honvédelmi Minisztérium által nyilvános vitára bocsátott honvédelmi törvénytervezet először teremti meg Románia katonai beavatkozásának jogi lehetőségét az országhatárain kívül veszélyben lévő román állampolgárok védelmére.

A hatályos törvények nem biztosítják ezt a lehetőséget – írja a román hírportál a G4Media.ro. A Román elnöknek biztosítandó új jogi eszköz akkor jelenik meg, amikor a Moldovai Köztársaságot orosz hibrid beavatkozás fenyegeti, és a hivatalos statisztikák szerint is több mint 600 ezer moldovainak van román állampolgársága is - teszi hozzá az online orgánum. Romániának jelenleg nincs olyan jogi eszköze, amellyel Oroszország katonai agressziója esetén a Moldovai Köztársaságban vagy Ukrajnában élő román állampolgárok segítségére tudna segíteni. Mindeközben a moldovai kormánytisztviselők folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy az Orosz Föderáció hibrid háborút folytat az ország ellen.

A román katonák az olasz egységekkel még nehéz időkben is szót értenek a NATO kötelékén belül
A román katonák az olasz egységekkel még nehéz időkben is szót értenek a NATO kötelékén belül
Fotó: OR 7 / Pia Dunkel

A Honvédelmi Minisztérium április 1-jén, hétfőn este tette közzé a nemzetbiztonsági csomag első törvénytervezetét – ismerteti a Szabad Európa román nyelvű változata. A hatályos törvény 1994-ből származik, egy olyan korszakból mielőtt Románia csatlakozott volna a NATO-hoz, és amikor még Oroszország sem szított konfliktusokat Kelet-Európában. A nyilvános vitára bocsátott törvényjavaslat mindenekelőtt kimondja, hogy „a honvédelemmel kapcsolatos döntések, intézkedések, intézkedések végrehajtása az ország minden polgára számára kötelezőek" - emeli ki az amerikai hírportál.

A honvédelmi törvényjavaslat a csapatok külföldi bevetésére vonatkozó főbb részletei:

4. cikk (4) bekezdés:

Románia elnöke a miniszterelnök javaslatára elrendelheti a szükséges intézkedéseket az ország területén kívül veszélyben lévő román állampolgárok védelmében - e törvény értelmében.

Azaz a minisztérium által javasolt mechanizmus ezt a döntést a miniszterelnök javaslatára az ország köztársasági elnökének jogkörébe helyezi. A törvénytervezet továbbá előírja, hogy az országgyűlésnek kell engedélyeznie a katonai erők alkalmazását Románia területén kívül.

4. cikk (3) bekezdés:

A Parlament jóváhagyja katonai- és nem katonai képességek alkalmazását a román állam területén vagy azon kívül - hibrid fenyegetések elhárítására - Románia elnökének javaslatára, az Ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsával folytatott konzultációt követően.

A román Honvédelmi Minisztérium honlapján közzétett teljes törvényjavaslat román nyelven itt olvasható.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Miután kimenekítették Trumpot, az is kiderült, ki volt a washingtoni lövöldöző
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 10:56
A Fehér Ház vacsoráján nyitott tüzet egy 31 éves férfi, aki tanárként dolgozott, és emellett videojátékokat fejlesztett. Az előző elnökválasztás előtt Kamala Harris kampányát is támogatta egy kisebb összeggel.
Nemzetközi Negyven éve történt Csernobil: titkos Stasi-akták fedik fel a félretájékoztatási kampányt
Kormos Olga | 2026. április 26. 10:41
1986. április 26-án a csernobili atomerőműben egy végzetes tervezési hiba miatt a túlfuttatott 4-es reaktor egy rutinszerű leállítási kísérlet során felrobbant, elindítva egy olyan eseményláncolatot, amely végül több százszor nagyobb mennyiségű radioaktív anyagot juttatott a légkörbe, mint a Hirosimára ledobott atombomba.
Nemzetközi Orbán Viktor szövetségese mondott egy meredeket
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:56
Aleksandar Vucic szerb elnök a hanyatló Nyugat-római Birodalomhoz hasonlította Európát.
Nemzetközi Patthelyzet Szlovéniában
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 15:13
Az államfő nem állít miniszterelnök-jelöltet.
Nemzetközi Netanjahunál prosztatarákot diagnosztizáltak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:56
Még 2024-ben, csak most hozták nyilvánosságra.
Nemzetközi Zelenszkij kész tárgyalni Putyinnal a békekötésről
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 13:31
Az ukrán elnök szeretné, ha a megbeszélésekre Azerbajdzsánban kerülne sor.
Nemzetközi Már Romániát is elérték az orosz drónok
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 13:04
Több mint kétszáz embert evakuáltak Romániában dróntörmelékek miatt.
Nemzetközi Nem nyugszik Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:51
Kormány a halálbüntetések végrehajtásának gyorsításáról szóló intézkedéseket hozott.
Nemzetközi Magyar Péternek már a miniszterelnök-helyettes személyére is van jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:13
A külügyminiszteri poszt várományosa, Orbán Anita lehet a befutó.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:55
Lezuhant és meghalt egy lengyel turista a szlovák Magas Tátrában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG