2p

Igaz ugyan, hogy az orosz külügyér szerint ők eddig sem mondtak mást.

Oroszország kész a tartós rendezést szolgáló tárgyalásokra Ukrajna ügyében – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) az ukrajnai helyzettel foglalkozó ülésén, New Yorkban szerdán.

„...nem holmi tűzszüneti egyezségre, hanem olyan tartós rendezésre kell törekedni Oroszország és Ukrajna között, amely megbízhatóan pontot tesz a háború végére” - emlékeztetett az orosz diplomáciai tárca vezetője.

Oroszország, és ezt több alkalommal is megerősítette (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök), kész a tárgyalásokra egy ilyen tartós és igazságos béke elérése végett - tette hozzá a tárcavezető.

Nem hagyják abba az öldöklést

Lavrov kijelentette azt is, hogy Moszkva nem fogja szüneteltetni a

„különleges katonai műveletét”

bármilyen formátumban is tartsanak tárgyalásokat Ukrajnával. „A keserű tapasztalatok tanulságait figyelembe véve a tárgyalások ideje alatt – bármilyen formában is zajlanak azok – nem fogjuk felfüggeszteni a különleges katonai műveletet” - mondta.

kifejtette, hogy szerinte Európa lélegzetvételhez akar jutni, hogy feltöltse annak a kijevi rezsimnek a kimerült fegyverarzenálját, amely a kilátástalanság miatt már régóta nyíltan terrorista módszerekhez folyamodik. (MTI/TASZSZ)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A rendőröket és a bankfiókokat sem kímélik a tüntetők Albánia fővárosában
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 17:40
Az elmúlt napokban 38 bankfiókot és 42 ATM-et rongáltak meg, a zavargások során több százan megsérültek. A rendőrök már gumilövedékkel is oszlatják a tömeget.
Nemzetközi Országos sztrájk jöhet Franciaországban, a tüntetők 1500 boltot fosztottak ki
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 16:44
Emmanuel Macron elnök vasárnap este tévébeszédet mond, miután Párizsban rekordszámú embert vettek őrizetbe szombaton. A főpolgármester-helyettes így is arról beszélt, hogy a rendőrségnek nem voltak eszközei a fosztogatás megfékezésére.
Nemzetközi Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:59
Olajterminált, hidat, logisztikai központot és a Vkontaktye közösségi oldal adatközpontját is eltalálták az ukrán drónok.
Nemzetközi A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 12:40
A Skócia függetlenedéséről szóló népszavazás kiírásához a brit kormány jóváhagyására is szükség lenne. John Swinney skót miniszterelnök azt mondta: Skócia nem országrész, hanem nemzet, és hamarosan független lesz.
Nemzetközi Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:31
Radoslaw Sikorski szerint Szijjártó úgy beszélt Lavrovhoz, mintha egy kisiskolás, vagy az alvállalkozója lenne.
Nemzetközi Elegük lett az olasz fiataloknak a kormányból, a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:49
A legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL november 20-ára tervezi az általános munkabeszüntetést.
Nemzetközi NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
Wéber Balázs | 2026. október 18. 05:51
Axel Hartmann nyugatnémet diplomata mintegy ezer keletnémet menekültnek segített átjutni a magyar-osztrák határon a ’80-as években. Voltak, akik egy török hússzállító teherautóban, mások egy Mercedes „tankjában” elbújva szöktek át a szabad világba. A szupertitkos akciók azonban korántsem voltak veszélytelenek, a bebörtönzöttek kiszabadítása érdekében pedig Hans-Dietrich Genscher személyesen járt közben Kádár Jánosnál – minderről maga Hartmann beszélt egy budapesti rendezvényen.
Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG