2p

A szélsőséges telepesek ellen vezetnek be büntetőintézkedéseket.

Az EU-tagállamok kormányait tömörítő Tanács úgy határozott, hogy szankciókat vezet be szélsőséges izraeli telepesek ellen, akik felelősek palesztinok elleni súlyos emberi jogi visszaélésekért, többek között kínzásért, embertelen bánásmódért, valamint a palesztinok tulajdonhoz, magán- és családi élethez való jogának megsértéséért Ciszjordániában - közölte a testület pénteken.

Szankciókat vezettek be
Szankciókat vezettek be
Fotó: Depositphotos

A büntetőintézkedések négy személyt és két szervezetet érintenek. Az egyik szervezet a Lehava nevű szélsőjobboldali, zsidó felsőbbrendűséget hirdető csoport, a másik pedig a Hilltop Youth, egy radikális ifjúsági tömörülés, amelynek tagjai a palesztinok és ciszjordániai falvaik elleni erőszakos cselekményeikről ismertek. A Hilltop Youth két vezető személyisége, Meir Ettinger és Elisha Yered is szerepel a szankciós listán. Mindketten részt vettek palesztinok elleni halálos támadásokban 2015-ben és 2023-ban.

A szankciós jegyzékbe vett szervezeteket és egyéneket vagyonbefagyasztás és az EU-ba való beutazás tilalma sújtja, továbbá tilos számukra közvetlenül vagy közvetve pénzeszközöket vagy más gazdasági forrásokat biztosítani. A vonatkozó jogi aktusokat közzétették az EU hivatalos közlönyében.

Forró a helyzet Ciszjordániában

Az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács márciusi következtetéseiben felszólított a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi erőszak azonnali beszüntetésére, valamint a muszlim kegyhelyekhez való hozzáférés biztosítására. Az Európai Tanács határozottan elítélte a szélsőséges telepesek által elkövetett erőszakcselekményeket, hangsúlyozva, hogy az elkövetőket felelősségre kell vonni. A testület tagjai elítélték továbbá az izraeli kormánynak a megszállt Ciszjordánia területén lévő illegális telepek további bővítésére vonatkozó döntéseit, és sürgették Izraelt, hogy vonja vissza ezeket a döntéseket. Izrael az 1967-es háborúban foglalta el Ciszjordániát, a terület azóta katonai megszállás alatt áll, miközben a zsidó telepek folyamatosan bővülnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG