7p

Főhet az amerikai Demokrata Párt feje, hogy kit indítson az elnökválasztáson Donald Trump ellen. Sokak szerint Kamala Harris, a jelenlegi alelnök lenne a legkézenfekvőbb jelölt. De nem ő az egyetlen, aki szóba jöhet. 

Joe Biden amerikai elnök vasárnap visszalépett a 2024-es jelöltségtől, és ezzel lemondott esetleges újraválasztásáról. Döntését az elmúlt hetekben sokan szorgalmazták már, mégis váratlan volt. Egy nappal a hivatalos bejelentés előtt ugyanis közösségi oldalán éppen azzal heccelte Donald Trump volt elnököt, hogy a következő választást is megnyeri. Biden visszalépése óta az a legnagyobb kérdés, hogy az amerikai Demokrata Párt talál-e egy hiteles és rátermett elnökjelöltet, aki erős ellenfele lehet a választási győzelemre áhítozó és azért teljes erőbedobással küzdő Donald Trumpnak. 

A Joe Biden által támogatott Kamala Harris, az Egyesült Államok jelenlegi alelnökének esélyeiről – egész pontosan arról, hogy sikerülne-e a véghajrában megelőznie Trumpot – már Biden visszalépése előtt megindult a találgatás. Politikai elemzések, újságcikkek és közvélemény-kutatások egész sora foglalkozik a kérdéssel, hogy Harris ütőképesebb elnökjelölt lenne-e Bidennél. És persze azzal, hogy rajta kívül melyik demokrata politikus lehet alkalmas erre a feladatra.

A szóba jöhető esélyesek között tartják számon például Gretchen Whitmert, aki jelenleg Michigan kormányzója, Josh Shapirót, Pennsylvania kormányzóját és Gavin Newsomot, Pennsylvania kormányzóját. A demokratáknak viszont már nem maradt sok idejük a taktikázásra, ugyanis augusztus közepéig meg kell nevezniük elnökjelöltjüket.

Kamala Harris, az Egyesült Államok jelenlegi alelnöke köszönti támogatóit az iowai állami vásáron 2019. augusztus 10-én.  Akkor még csak reménykedhetett a sikerben
Kamala Harris, az Egyesült Államok jelenlegi alelnöke köszönti támogatóit az iowai állami vásáron 2019. augusztus 10-én. Akkor még csak reménykedhetett a sikerben
Fotó: Depositphotos

Fókuszban Joe Biden jobb (és bal) keze

A témát feldolgozó cikkében Kamala Harrisre koncentrál a Vox.com. A lap sorra veszi azokat a készségeket és képességeket, amikben Harris eddig is Biden fölé kerekedett, valamint összegzi a rendelkezésre álló közvélemény-kutatási adatokat, Harris eddigi eredményeit, beleértve a kampánykörutakon nyújtott teljesítményét is. 

Ezekben jeleskedik Kamala Harris – a teljesség igénye nélkül

Harris mellett szólhat, hogy Joe Biden elnöksége alatt volt rálátása, miből áll az elnöki szerepkör, míg a többi lehetséges jelöltnek nincs ilyen jellegű tapasztalata. A Biden-kormány által elért eredmények – ilyen például egyes vényköteles gyógyszerek árának csökkentése vagy az infrastrukturális beruházásokra vonatkozó törvényjavaslat elfogadtatása – szintén jó pontokat jelenthetnek neki a Biden politikájával szimpatizálóknál.  

Az is az 59 éves Harris felé billentheti a mérleg nyelvét, hogy jóval fiatalabb Joe Bidennél, emellett fizikai és mentális állapota is fényévekre van a jelenlegi elnökétől. A nyilvános beszédei összeszedettek és átgondoltak, szemben Bidenéivel, aki gyakorlatilag minden hivatalos megszólalásában összekever valamit valamivel. Vagy valakit valakivel. Elég csak a közelmúltbeli kínos tévedésére gondolni, amikor a NATO-csúcson a mellette álló Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Putyinként mutatta be. Persze, a kifogástalan szellemi állapot alapból elvárható (lenne) az Egyesült Államok elnökjelöltjeitől és elnökétől.

Mindemellett Harris már kampányolt Trump ellen, sőt, jelenleg is éppen ezt teszi. Míg Joe Biden delaware-i otthonában lábadozik a koronavírus-fertőzésből, addig Harris az észak-karolinai demokrata kormányzóval, Roy Cooperrel járja a nagyvárosokat, olyan sokakat érintő, érzékeny témákról is beszélve, mint például a reproduktív jogok és a szavazati jogok védelme.

Közvélemény-kutatási adatok szerint Kamala Harris megítélése az elmúlt évben javult Joe Bidenéhez képest. Számos felmérés eredménye tükrözi, hogy míg egy évvel ezelőtt Biden még simán felülmúlta őt a Trump elleni küzdelemben, addig júliusban fordult a kocka: támogatottsága több csatatér-államban is elérte vagy meghaladta Bidenét - írta a Vox.

Az érdemi változás első jele egyébként a CNN elnökjelölti vita utáni felmérése volt: ezen Harris mindössze kettő, míg Biden hat százalékponttal maradt le Trump mögött. A megkérdezettek többsége úgy nyilatkozott, hogy a demokratáknak nagyobb esélye lenne megnyerni az elnökválasztást, ha nem Joe Biden lenne a jelöltjük. Amint arról korábban írtunk, a FiveThirtyEight közvélemény-kutató aggregátor oldalon elérhető, július 17-ei mérés szerint Harris 41 százaléka igencsak közelít Trump 46 százalékához. Ennél is pozitívabb képet festett a Reuters/Ipsos országos felmérése, amely a Trump elleni merénylet után készült, és döntetlen versenyt jelzett Trump és Biden, sőt, Trump és Harris között is.

Egy, Kamala Harris erősségeit és gyengeségeit taglaló cikkben az is felmerült, hogy logisztikailag sem lenne utolsó szempont az elnökjelöltsége, mert így viszonylag egyszerű lenne Biden 91 millió dolláros kampánykeretét "átadni". 

Ami ronthatja az alelnök esélyeit 

Kamala Harris és a KHive – így nevezik az alelnök online rajongótáborát – kritikusai viszont bizonyos közvélemény-kutatásokra hivatkozva azt állítják, hogy az alelnök "nagyon népszerűtlen" a csatatér-államokban - írta a Vox. A Harris-ellendrukkerek szerint az alelnök tevékenysége meglehetősen "langyos". Véleményük szerint az sem elhanyagolható érv ellene, hogy míg Joe Biden gyengeségei és hibái már "beépültek a választók tudatába", addig a Harris személye körüli bizonytalanság gyengítheti a demokraták esélyeit. Ezzel elsősorban az alelnök afro-amerikai és dél-ázsiai felmenőire utaltak, valamint arra, hogy történetesen nő – véleményük szerint mindezek további kockázatokat jelenthetnek a Demokrata Párt számára.

A kritikusok ellenérvei között szerepel az is, hogy Harris csak 2022 óta aktív a kampánykörúton; ennek legfőbb okaként pedig azt nevezik meg, hogy nem a legtehetségesebb kommunikátor. Azt viszont elismerik, hogy megtalálta azokat a kulcsfontosságú témákat, amelyeket eredményesen és hitelesen képvisel. Harris ugyan alelnökségének első évében alapos kommunikációs képzést is kapott, hogy minél gördülékenyebben közvetíthesse az elnöki programot, ám akadtak olyan kényes témák – például a bevándorlás –, amelyek tálalása heves ellenérzést váltott ki a szavazók egy részéből. Harris leginkább a kerekasztal-beszélgetések során érzi komfortosan magát, az egyéni beszédek és interjúk nem tartoznak az erősségei közé – ezt szintén a negatívumok között említik a kritikusai.

A legnagyobb kihívások közé tartozhat, hogy megküzdjön azzal, a szavazók egy része kizárólag Biden elnöki programjának továbbvivőjeként tekint rá, vagyis bizonyos tekintetben azonosítják Bidennel. Ami nem igazán előnyös. Ahogy az sem, hogy a vele dolgozók szerint gyakorlatilag a 22-es csapdájába került. Több területen is érdemi munkát végzett, ez pedig arra késztetheti ellendrukkereit, hogy felróják neki: nem egyetlen területnek szentelte magát. Ha viszont így tett volna, akkor jó eséllyel beskatulyáznák. 

Az elnökjelöltség – ahogy az amerikai elnökválasztás is – persze még ennél is jóval összetettebb. Számos politikai, társadalmi és egyéb tényező, valamint hatás befolyásolhatja az események alakulását, valamint a végleges eredményt. Az viszont biztos, hogy az őszi elnökválasztás tartogathat még meglepetéseket. 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi „Idén azt hiszem, meghalok” – írta a magdeburgi merénylő az X-en
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 16:31
Taleb A. Angela Merkelt tette felelőssé, hogy Németországban elharapózott az iszlám. 
Nemzetközi Ausztriában már megkapták levelüket a szír menekültek
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 15:59
Két héttel az Aszad-rezsim bukása után a szíriai menekültek levelet kaptak az osztrák bevándorlási hivataltól, amelyben közlik, hogy eljárást kezdeményeztek a menedékjoguk visszavonására. 
Nemzetközi Robert Fico korrupcióval vádolja Zelenszkijt
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 15:44
Robert Fico kemény vádat fogalmazott meg Ukrajna elnökével szemben, mely szerint Volodimir Zelenszkij megpróbálta megvesztegetni 500 millió euróval, ha támogatja Kijev NATO-tagságát.
Nemzetközi Nem lesz könnyű dolga a frissen kinevezett kijevi magyar nagykövetnek
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 14:59
Hivatalosan is kinevezték Sándor Fegyirt Ukrajna új budapesti nagykövetének. 
Nemzetközi Ferenc pápa rejtélyes karácsonyi üzenete
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 14:47
Ferenc pápa karácsonyi üzenetével azt mondta a vatikáni bürokratáknak, hogy „a pletyka olyan gonosz, amely tönkreteszi a társadalmi életet”.
Nemzetközi Olaf Scholz: Jóval nagyobb a támadás mértéke, mint azt gondoltuk
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 12:46
Az elmúlt órában Olaf Scholz német kancellár belügyminiszterével, Nancy Faeserrel megérkezett Magdeburgba. Mindketten beszéltek a piactéren megtartott sajtótájékozatójukon. 
Nemzetközi Gond van Franciaország legerősebb atomreaktorával?
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 12:23
Az ígéretekkel szemben nem csatlakozott szombatig a hálózatra Franciaország legerősebb atomreaktora, az északnyugat-franciaországi Flamanville-ben lévő nyomottvizes reaktor – közölte a francia állami tulajdonú EDF közműszolgáltató.
Nemzetközi Már nagypapák kénytelenek bevonulni az ukrán hadseregbe
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 12:02
A megfogyatkozott ukrán hadsereg egyre inkább idősebb férfiakból áll, de Zelenszkij nem hajlandó csökkenteni a toborzási életkort 25 évről.
Nemzetközi Új szereplő lépett a romániai nagybani gázpiacra
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 11:14
Belépett a romániai nagybani gázpiacra az azeri Socar – írja az economica.net.
Nemzetközi Ötre emelkedett a magdeburgi terrorcselekmány áldozatainak a száma
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 10:57
Német értesülések szerint már öten haltak meg a péntek este történt magdeburgi terrorcselekményben. Olaf Scholz szombat délelőtt a helyszínre látogat. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG