2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egy házaspár kémkedhetett.

Ahogy arról korábbi cikkeinkben is írtunk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közlése szerint lelepleztek egy magyar katonai hírszerzési ügynökhálózatot, amelynek tagjai Kárpátalján működte. Az SZBU szerint ez az első alkalom, hogy Ukrajnában egy NATO-tagállam állampolgárát kémkedés gyanújával letartóztatták.

Az ügy komoly diplomáciai adok-kapokhoz vezetett Magyarország és Ukrajna között, amelynek keretében a TEK elfogott pénteken késő délután a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei Budapest belvárosában elfogtak egy ukrán állampolgárt, akit kémkedéssel vádoltak meg, majd ki is toloncolták Magyarországról.

Kiket fogtak el Kárpátalján?

Az SZBU közlésében csak az szerepelt, hogy két embert tartóztattak le az akció során, a Blikk értesülései alapján azonban megtudott további részleteket. A portál cikke szerint egy, a kárpátaljai Nagyszőlősön lakó házaspárt gyanúsítanak kémkedéssel: állítólag férfi, R. K. az Ukrán Állambiztonsági Szolgálat egykori határőre, kutyás kiképzőként és az ukrán-magyar zöldhatáron is szolgált. Az informátorok szerint állítólag még az orosz-ukrán háború előtt, 2021-ben szervezte be a magyar hírszerzés, amikor leszerelt a határvédelemtől, és 2024-ben aktiválták.

A Blikk úgy értesült, hogy feladata volt baráti kapcsolatai révén az ukrán fegyveres erők tagjainak kiképzésének, felszerelésének folyamatos vizsgálata, Kárpátalja lakosságának a háborúhoz való hozzáállásának elemzése, a feketepiac figyelése.

A másik letartóztatott személy a felesége, K. Y. mérnök, korábban a Galicia-Volyn katonai rádió felderítő dandár hivatásos katonája volt – áll a cikkben. Állítólagosan ő a korábban szolgálata ellátása során megszerzett repülési illetve légvédelmi létesítményi adatokat adta át a magyar hírszerzésnek.

A cikk idézte Ivan Stupak katonai elemzőt, az SZBU egykori főtisztjét, aki úgy fogalmazott, az állítólagos kémek végig magyarul beszéltek egymással, azt hitték, ezzel megtéveszthetik az ukrán hírszerzőket.

Címkék: Nemzetközi Ukrajna

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afro-amerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
Nemzetközi A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
Vámosi Ágoston | 2026. november 4. 05:43
Dél-Spanyolország felett fordult vissza Karol Nawrocki lengyel köztársasági elnök repülőgépe, miután az államfő tudomást szerzett arról, hogy átvették az Alkotmánybíróság irányítását a kormány által kinevezett bírók. Szent-Iványi István a Privátbankárnak arról beszélt: hiába választotta meg őket a Szejm, jogilag nem számítanak alkotmánybírónak. Az országban akár előrehozott választás is jöhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG