3p

A konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet–Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja nyerte meg a szerdán megtartott észak-macedóniai parlamenti választást az előzetes eredmények szerint, ám nem tud egyedül kormányt alakítani, így koalíciós partnerekre lesz szüksége.

Az északmacedón országos választási bizottság internetes oldalán látható, a szerdai parlamenti választást ismertető előzetes eredmények 99,27 százalékos feldolgozottság mellett azt mutatják, hogy a 120 fős törvényhozásban a Belső Macedón Forradalmi Szervezet–Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) 58 helyet szerzett, ami azt jelenti, hogy legalább további három képviselőt kell maga mellé állítania ahhoz, hogy meglegyen a kormányalakításhoz szükséges többsége.

Szkopjéban még kemény tárgyalások lesznek
Szkopjéban még kemény tárgyalások lesznek
Fotó: Wikipedia

Az eddig kormányzó baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) 18 képviselőt delegálhat a parlamentbe, míg a legnagyobb albán nemzeti kisebbségi párt, a Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) 19 parlamenti helyet szerzett. A DUI eddig közösen kormányzott az SDSM-mel, és korábban már közölte, nem kíván koalícióra lépni a VMRO-DPMNE-vel. A másik albán koalíció, amely a VLEN (Megéri) nevet viseli, már a választás éjszakáján úgy nyilatkozott, jelentős győzelmet aratott a többségében albánok lakta önkormányzatokban, és minél hamarabb szeretne koalíciós tárgyalásokat kezdeni a voksolás konzervatív győztesével. A VLEN 13 parlamenti helyet szerzett.

Két kisebb párt is bejutott a parlamentbe: a baloldali Levica (Baloldal) és a jobboldali A mi Macedóniánkért mozgalom is hat helyet szerzett a törvényhozásban.

A 2017 óta kormányzó Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) a NATO-tagság elnyerése érdekében, Görögország követelésére Macedóniáról Észak-Macedóniára változtatta az ország nevét, és az uniós csatlakozást elősegítendő több engedményt is tett a környező országoknak. Ezeket a lépéseket a jobboldali ellenzék gyakran bírálta, és a kampány során is leszögezte, több engedményre nem lehet számítani. Hrisztijan Mickoszki, a VMRO-DPMNE elnöke pártjának választási győzelmét kihirdetve azt is közölte, a baloldali kormány megalázó kompromisszumokat között az ország szomszédaival, amire a jövőben nem lesz példa.

A VMRO-DPMNE a szintén szerdán megtartott elnökválasztáson is győzelmet aratott, hiszen a párt támogatásával induló Gordana Sziljanovszka-Davkova a voksok 65,15 százalékát szerezte meg, így ő lesz az első nő Észak-Macedónia köztársasági elnöki posztján. Az új elnököt legkésőbb vasárnapig beiktatják, a hivatalban lévő Sztevo Pendarovszki megbízatása ugyanis éppen május 12-én jár le.

Az új elnök még a korábbi összetételű parlament előtt tesz esküt, ezt követően viszont azonnal megbízza a választás győztesét a kormányalakítással. Az északmacedón jogszabályok szerint a voksolás végleges eredményeinek közlését követően a parlamentnek húsz napon belül meg kell alakulnia, majd a kormánynak további tíz napon belül létre kell jönnie.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:31
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.
Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
Nemzetközi Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:57
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Nemzetközi Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:59
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
Nemzetközi A Pentagon kőkemény döntést hozott
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:15
A Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.
Nemzetközi Irán és Izrael megint megállapodott
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:55
A Fehér Ház szerint Trump felhívta Netanjahut.
Nemzetközi Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:56
A király akár még az idén eleget tehet a kijevi meghívásnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG