5p

Kijevet újabb rakétaeső érte, nem érkeztek újabb belarusz csapatok az ukrán határra. Háborús híreink.

  • A Kreml valószínűleg azért döntött úgy, hogy „terroristaellenes műveletet" hirdet a Kurszk, Belgorod és Brjanszk régiókban a hadiállapot helyett, hogy elbagatellizálja a Kurszk régió inváziójának mértékét, és megakadályozza a pánikot vagy a negatív reakciókat az országon belül – áll az Institute for the Study of War (ISW) központ jelentésében. Az elemzők szerint ez arra utal, hogy a Kreml vonakodik radikálisabb válaszintézkedéseket hozni. Orosz katonai bloggerek azt javasolták, hogy a Kreml hivatalosan hirdessen háborút Ukrajna ellen, és kritizálták a vezetést, amiért nem hadiállapotot hirdetett ki a terroristaellenes művelet helyett. A hadiállapot kihirdetése lehetővé tette volna az orosz hatóságok számára, hogy radikálisabb intézkedéseket hozzanak, például betiltsák a tüntetéseket és demonstrációkat, kijárási tilalmat vezessenek be, és megszervezzék a védelmi termékek gyártását a hadsereg számára.
  • Vlagyimir Putyin orosz elnök tartózkodott attól, hogy hivatalosan hadiállapotot hirdessen, és többször is kifejezte, hogy nem akarja teljesen katonai készültségbe helyezni az orosz társadalmat, valamint elutasította az általános mozgósítást, hogy elkerülje a belső elégedetlenséget, amely veszélyeztethetné a rezsim stabilitását. Az ISW szerint Putyin azért nevezhette ki az FSZB vezetőjét, Alekszandr Bortnyikovot a terrorizmus elleni művelet irányítására, mert korábban már bizonyította, hogy „hatékony válságkezelő" a belső stabilitást és a Kreml rezsimjét fenyegető helyzetekben.

Vlagyimir Putyin orosz elnök bizonyára nem nyugodt
Vlagyimir Putyin orosz elnök bizonyára nem nyugodt
Fotó: Kreml

  • Bridget Brink, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövete, a vasárnap hajnalban Kijev régiót célzó orosz rakéta- és dróntámadást kommentálva „szörnyű emlékeztetőnek" nevezte a folyamatos orosz rakétaesőt. A támadás következtében Kijev régióban egy apa és négyéves fia életét vesztette. A holttestüket a házuk romjai alól emelték ki, miután az találatot kapott. További három ember, köztük egy gyermek is súlyosan megsérült.
  • A Tavria hadműveleti csoport zónájában az orosz megszálló erők naponta használnak veszélyes anyagokkal töltött lőszereket. Erről a csoport szóvivője, Dmitro Lohovij számolt be a nemzeti televízió műsorában. A szóvivő szerint a dróntámadások száma már elérte a tüzérségi csapásokét. A különbség az, hogy míg a tüzérség egyszerre több lövést ad le, addig a drónok csak egyetlen robbanószerkezetet dobnak le. „Az ellenség minden nap veszélyes anyagokat tartalmazó lőszereket használ. A tegnap ledobott 536 lőszer közül 11 ilyen anyagot hordozott" – mondta Lihovij.
  • Nincsenek további belarusz csapatok az ukrán határon – közölték ukrán határőrök. „Közvetlenül a határon a helyzet változatlan. Teljes mértékben ellenőrzés alatt áll" - jelentette ki Andrij Demcsenko, az Állami Határőrszolgálat szóvivője
  • Ukrajna felszólítja a Római Operaházat, hogy mondja le Oroszország „propaganda hangjának” fellépését. Az ukrán Kulturális és Információs Politikai Minisztérium felhívja Róma polgármesterét és a Római Operaház igazgatóját, hogy töröljék az orosz Anna Netrebko tervezett előadásait. „A 'propaganda hangja' nem hallatszódhat sehol a világon. Elfogadhatatlannak tartunk minden együttműködést az ellenséges narratívák hordozóival, köztük a 'tiszteletreméltó' helyet elfoglaló orosz kulturális szereplőkkel" – áll a minisztérium közleményében. Az illetékesek emlékeztettek arra, hogy Oroszország a művészetet eszközként használja háborús bűntetteinek igazolására, beleértve ukrán civilek meggyilkolását, lakott területek elleni célzott támadásokat, infrastruktúra létesítmények és kulturális emlékművek megsemmisítését. A minisztérium hangsúlyozza, hogy az agresszor államot képviselő művészeknek nincs helyük a világ vezető színpadjain. Oroszország imperialista narratíváinak terjesztésének segítése egyben „kísérlet a háború borzalmainak elfeledtetésére az orosz bűnök legitimizálásával Ukrajnában.”

Ukrajna 12 érmet szerzett a párizsi olimpiai játékokon hét sportágban, köztük három aranyat, öt ezüstöt és négy bronzot, így az összesített csapatversenyben a 22. helyen végzett. Az olimpián 140 sportoló képviselte Ukrajnát 23 sportágban.

  • Aranyérmesek: Jaroszlava Mahucsih (atlétika, női magasugrás), Olekszandr Hizsnyak (ökölvívás, férfi 80 kg), női kardcsapat: Olga Harlan, Alina Komascsuk, Olena Kravacka, és Julija Bakasztova;
  • Ezüstérmesek: Szerhij Kulis (férfi 50m puska három testhelyzetben), Illia Kovtun (torna, férfi párhuzamos korlát), Ljudmila Luzan és Anasztaszija Ribacsok (női kenu kettes 500m), Parviz Naszibov (férfi kötöttfogású birkózás 67 kg), Irina Koliadenko (női szabadfogású birkózás 62 kg);
  • Bronzérmesek: Olga Harlan (női kard egyéni), Irina Herascsenko (atlétika, női magasugrás), Mihajlo Kohan (atlétika, férfi kalapácsvetés), Zsan Belenyuk (férfi kötöttfogású birkózás 87 kg).

A következő olimpiai játékokat 2028. július 14-30. között Los Angelesben rendezik meg.

(Ukrinform)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Belgium Európa első „drogköztársaságává” válhat
Bózsó Péter | 2025. november 15. 17:31
Belgium nem mindig volt Európa kábítószer-központja. Mélytengeri kikötői, a folyamatos konténerforgalom és a schengeni övezet szabadsága álommá teszik az országot a drogkereskedők számára – és rémálommá a bűnüldöző szerveknek.
Nemzetközi Megy ez? Békemegállapodás született egy véres háborúban
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 17:09
Elhallgathatnak a fegyverek Kongóban.
Nemzetközi Egyre nagyobb pácban az ukránok – már el is ismerték a visszavonulást
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:08
Zaprizzsja megyében kellett feladniuk egy települést, hogy mentsék a katonáik életét.
Nemzetközi Egykilós aranyrúddal vásárolta meg Trump jóindulatát egy delegáció
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 15:44
A svájciak győzködés helyett az egyszerűbb utat választottak: a szemérmetlenül hízelgő ajándékozást.
Nemzetközi Tartósan kettéosztanák a Gázai övezetet, a palesztinoknak nem lesz újjáépítés?
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:11
A lakosság nagy része a „vörös zónában” maradhat.
Nemzetközi Sorozatban gyárt polipokat Ukrajna – főhet a feje az orosz légierőnek?
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 12:27
Drónvadász drónokat onthatnak az ukrán üzemek.
Nemzetközi Jó hírt kapott Lengyelországból Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 10:58
Mégis újjáéledhet a visegrádi négyek?
Nemzetközi Dühönghet Putyin: Ukrajna néhány perc alatt elintézte az olajexport egy jó részét
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 10:07
Világméretben is óriási kiesést jelent a novorosszijszki csapás.
Nemzetközi Közeleg az újabb háború? Hatalmas robbanás Kasmírban, száz méterekre repültek a testrészek
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:23
Csak baleset történt? Tovább nő a feszültség Indiai és Pakisztán között.
Nemzetközi Balhé Szerbiában: két nappal megválasztásuk után mondtak le a médihatóság tagjai
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 08:36
A Vajdasági Magyar Szövetség is az események sűrűjében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG