2p

Senki sem számított arra, hogy az Egyesült Államok és Irán már az első tárgyalási fordulóban megállapodásra jut – hangoztatta a teheráni diplomácia szóvivője vasárnap, miután kudarcba fulladtak az iszlámábádi tárgyalások a közel-keleti háború befejezéséről. Szavai alapján lehet még további tárgyalási kör – Irán nem szakítja meg a kapcsolatokat a régió országaival. PAkisztán figyelmeztet: a tűzszünetet továbbra is be kell tartani.

„Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy nem számíthatunk arra, hogy egyetlen (tárgyalási) fordulóban megállapodásra jutunk. Senki sem számított erre” – nyilatkozta Eszmáil Bagai az iráni állami televíziónak, utalva a „gyanakvás és bizalmatlanság légkörére”. A szóvivő egyben megemlítette „a tárgyalásokat övező problémák és feltételek összetettségét”.

„Ebben a tárgyalási körben új témák kerültek napirendre, nevezetesen a Hormuzi-szoros kérdése és a regionális ügyek, amelyek mindegyike saját feltételekkel és sajátos szempontokkal jár” – tette hozzá. A szóvivő a történtektől függetlenül „biztosnak” nevezte, hogy „kapcsolataink Pakisztánnal, valamint a régió többi barátjával továbbra is fennmaradnak”.

Az Egyesült Államok alelnöke, J.D. Vance, aki a Pakisztánba tárgyalni érkezett amerikai delegációt vezette, vasárnap reggel elhagyta az országot, miután bejelentette, hogy nem született megállapodás. Az iráni állami televízió szerint Irán megerősítette a tárgyalások befejezését, és azok kudarcát az Egyesült Államok „ésszerűtlen követeléseinek” tulajdonította.

 Az Irán elleni amerikai-izraeli háború befejezését követelik tüntetők a washingtoni Fehér Ház közelében 2026. április 7-én, amikor Irán és az Egyesült Államok kéthetes azonnali tűzszünetben állapodott meg egymással. A felek április 10-én ültek tárgyalóasztalhoz a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban - a tárgyalások azonban kudarcba fulladtak.
Az Irán elleni amerikai-izraeli háború befejezését követelik tüntetők a washingtoni Fehér Ház közelében 2026. április 7-én, amikor Irán és az Egyesült Államok kéthetes azonnali tűzszünetben állapodott meg egymással. A felek április 10-én ültek tárgyalóasztalhoz a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban - a tárgyalások azonban kudarcba fulladtak.
Fotó: MTI/AP/Jose Luis Magana

A tűzszünet még tart

Pakisztán vasárnap felszólította az Egyesült Államokat és Iránt, hogy az iszlámábádi béketárgyalások kudarca ellenére is tartsák be a jelenleg érvényben lévő kéthetes fegyverszünetet. „Elengedhetetlen, hogy a felek továbbra is tiszteletben tartsák a tűzszünetre vonatkozó kötelezettségvállalásukat” – nyilatkozta Muhammad Isak Dár pakisztáni külügyminiszter, akinek országa a tárgyalások házigazdája volt és közvetítőként működött közre. „Pakisztán betöltötte és a jövőben is be fogja tölteni szerepét az Iráni Iszlám Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok közötti párbeszéd elősegítésében” – fűzte hozzá a politikus.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG