2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy feloszlatja a nemzetgyűlést, és törvényhozási választásokat ír ki június 30-ára és július 7-ére.

Úgy látszik meghozta az előzetes eredmény a hatását.

A francia elnök azt mondta, nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna, az EU-választás eredménye nem kedvez kormányának, és a nacionalisták térnyerése veszélyt jelent Franciaországra és Európára.

Az Európai Parlament által közzétett becslés Franciaországra a következő:

  • Nemzeti Tömörülés, Marine Le Pen pártja: 31,5%
  • Renaissance, Emmnauel Macron pártja és társai: 15,2%
  • A szocialisták és a Place Publique listája: 14%

Az, hogy a maga 81 képviselőjével a második legnagyobb európai parlamenti delegációval rendelkező Franciaországban melyik párt végez majd az élen, szinte az EP-választási kampány kezdete óta biztosra vehető volt. A közvélemény-kutatások kivétel nélkül azt a Nemzeti Tömörülést (Rassemblement National, RN) hozták ki győztesnek, amely a 2019-es és 2014-es európai parlamenti voksolást is megnyerte. Ami viszont sokkolónak hathat, az az előny, amivel a Marine Le Pen vezette, szélsőjobboldali, bevándorlásellenes és euroszkeptikus párt az élen végezhet - írja a Mérce.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Visszatért Orbán Viktor nagy szövetségese, de ezúttal Magyar Pétert fogadja
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 15:44
Hamarosan utazik a magyar kormányfő az egyik szomszédunkhoz.
Nemzetközi Súlyos ítéletet mondott a nép: nem kér az unióból Izland
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 12:49
Megszületett a nemzeti referendum eredménye a szombati közjogi aktus után.
Nemzetközi Szinte biztosra veszik: Nepálban újabb csapásra figyelmeztettek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 09:09
Kiadta rendkívüli figyelmeztetését a kormány a távolkeleti országban.
Nemzetközi Se ideje, se jó lépése nem maradt Iránnal szemben Trumpnak – kezdhetünk tényleg aggódni?
Litván Dániel | 2026. augusztus 29. 17:24
A patthelyzet Iránnak kedvez, az Egyesült Államoknak pedig egyre inkább csak rossz választásai vannak. Ebből pedig valami igazán rossz is kisülhet.
Nemzetközi Új munkát talált Zelenszkij korábbi védelmi minisztere
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 15:45
Olaszországban lesz tanácsadó.
Nemzetközi Félelmetesen drága lesz az újjáépítés Nepálban, több mint kétezren eltűntek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 14:05
Súlyos a helyzet a természeti katasztrófa után.
Nemzetközi Fontos népszavazás zajlik, az Európai Unió bővülése lehet a tét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 13:22
Eldőlhet, hogy Izland folytatja-e a csatlakozási tárgyalásokat.
Nemzetközi Súlyos orosz csapás történt Kijev közelében
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 12:45
Több halálos áldozat is van.
Nemzetközi Irán visszaszólt: hazugságokat állít Trump a Hormuzi-szorosról?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 10:26
Vitatják a vízi átjáró helyzetét.
Nemzetközi Vodkaüzemet ért orosz rakétatámadás Ukrajnában, több millió üveg ital veszett oda
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 20:04
Másodpercenként 16 üveg vodka gyártására is képes volt a zaporizzsjai üzem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG