3p

Ha a Tisza Párt megnyeri a jövő tavaszi parlamenti választást, akkor sem lesz egyszerű feladat hazahozni az összes uniós pénzt – erről Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, volt ljubljanai nagykövet és egykori európai parlamenti képviselő, a Magyar Atlanti Tanács alelnöke beszélt lapcsoportunk, a  Klasszis Média műsorában, a Klasszis Klub Live-ban.

Emlékeztetett, hogy Lengyelország esetében az Európai Bizottság a Tusk-kormány beiktatása után hamar felszabadította a befagyasztott uniós forrásokat, de a kormány nem tudta megvalósítani ígéreteit, ezért azóta Brüsszel is kritikusabban áll ehhez a kérdéshez.

Hozzátette: a befagyasztott kohéziós pénzek felszabadítása lenne az egyszerűbb feladat Magyar Péter számára, az úgynevezett Helyreállítási Alap pénzeit viszont már nehezebb lesz megszerezni. Itt versenyt kell futni az idővel.

Mint fogalmazott: ha nem lesz kétharmados többsége a parlamentben a Tisza-kormánynak, és nem lép azonnal az összes, a Helyreállítási Alaphoz kapcsolódó feltétel teljesítése ügyében, akkor nem tudja azt a forrást megszerezni. „És az nagyon fájdalmas dolog” lenne, tette hozzá. 

Szent-Iványi István beszélt arról is, hogy eddig ambivalensnek, bizonytalannak látta a Tisza Párt külpolitikai elképzeléseit, de Magyar Péter szombati beszéde megnyugtató volt számára, azért is, mert a Tisza-elnök egyértelművé tette, hogy az ország Nyugathoz tartozik. Ugyanakkor még nem látja azokat az embereket, akik a párt külpolitikai programját felsőbb szinten kidolgoznák, képviselnék és megvalósítanák.   

Arra a kérdésre, hogy vállalna-e szerepet a programépítésében és egy esetleges Tisza-kormányban, azt mondta: erre akkor tudna válaszolni, ha komolyan érkezne ilyen felkérés, de eddig nem érkezett.

A teljes beszélgetést, amelyben szó esik még a Magyarországnak járó uniós pénzek jelenlegi helyzetéről, az Orbán-kormány vétófenyegetéséről, a magyar szavazati jog esetleges felfüggesztéséről, az Ukrajna elleni magyar kampány okairól, az EU és Washington közötti vámegyezményről, a katonai kiadások drasztikus hazai növeléséről és a jövő tavaszi magyar választás esélyeiről, a fenti videóban tekinthetik meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Svájc nem kötött „alkut az ördöggel” – állítja a gazdasági miniszter
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 13:46
Az alpesi állam új vámtarifarendszerről állapodott meg az Egyesült Államokkal. Guy Parmelin svájci gazdasági miniszter vasárnap visszautasítva azokat a bírálatokat, amelyek szerint ez „kapituláció” Donald Trump kereskedelmi háborújában.
Nemzetközi Ukrajna 1200 fogoly cseréjét kéri Oroszországtól
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 13:14
Ukrajna azon dolgozik, hogy újraindítsa a fogolycserét Oroszországgal, 1200 ukrán szabadon bocsátását remélve – közölte Volodimir Zelenszkij elnök és Biztonsági Tanácsának főnöke.
Nemzetközi Kína parti őrséget küldött az általa vitatott státuszú japán sziget közelébe
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 11:35
Kína partiőrsége az álatala vitatott hovatartozású japán Szenkaku-szigetek vizein, valamint katonai drónok Japán külső területei mellett haladtak el, ahogy Peking fokozza a feszültséget a japán miniszterelnök Tajvanra vonatkozó megjegyzései miatt.
Nemzetközi Ukrajna megállapodott Görögországgal egy új gázszállítási útvonalról – közölte Volodimir Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 09:34
Ukrajna és Görögország megállapodtak egy új gázszállítási útvonalról, valamint más, a gázimport finanszírozására vonatkozó kérdésekről – jelentette be vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Nemzetközi Volodimir Zelenszkij reagált az energetikai korrupciós botrányra
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 09:02
Megkezdődik a kulcsfontosságú ukrán állami energetikai vállalatok megújítása, amelynek során a pénzügyi tevékenység teljes ellenőrzésével párhuzamosan átszervezik a vállalatok vezetését – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon, miután megbeszélést tartott Julija Szviridenko miniszterelnökkel és Olekszij Szoboljev gazdasági miniszterrel.
Nemzetközi Donald Trump jól bevásárolt a tőzsdén, tudhat valamit?
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 08:01
Donald Trump amerikai elnök augusztus végétől október elejéig legalább 82 millió dollár értékben vásárolt vállalati és önkormányzati kötvényeket, köztük olyan szektorokban is növelte befektetéseit, amelyek profitálnak politikájából – derül ki a szombaton nyilvánosságra hozott pénzügyi kimutatásokból.
Nemzetközi Hamarosan elkezd atombombákat robbantani Trump és Putyin?
Litván Dániel | 2025. november 16. 05:57
Az amerikai elnök a nukleáris fegyverek tesztelésének újrakezdésére adott utasítást, az oroszok pedig közölték: ha ti úgy, mi is úgy. Akkor hamarosan jönnek a robbantások? Azért ez nem ilyen egyszerű, de örülni semmiképpen nem lehet ennek a fejleménynek.
Nemzetközi Belgium Európa első „drogköztársaságává” válhat
Bózsó Péter | 2025. november 15. 17:31
Belgium nem mindig volt Európa kábítószer-központja. Mélytengeri kikötői, a folyamatos konténerforgalom és a schengeni övezet szabadsága álommá teszik az országot a drogkereskedők számára – és rémálommá a bűnüldöző szerveknek.
Nemzetközi Megy ez? Békemegállapodás született egy véres háborúban
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 17:09
Elhallgathatnak a fegyverek Kongóban.
Nemzetközi Egyre nagyobb pácban az ukránok – már el is ismerték a visszavonulást
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:08
Zaprizzsja megyében kellett feladniuk egy települést, hogy mentsék a katonáik életét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG