2p

A Kínában gyártott elektromos autókra tavaly bevezetett uniós vámok miatt a nyugati autógyártók egyre nagyobb arányban helyezik át elektromosjármű-gyártásukat Európába.

A Transport & Environment európai közlekedési szervezet vizsgálata szerint a nyugati gyártók, így a BMW, a Dacia, a Volvo, a Smart és a Tesla Európában értékesített, Kínában gyártott akkumulátoros elektromos autóinak aránya a teljes európai elektromosautó-piacon 2024-ről az idei első negyedévre 38 százalékról 23 százalékra csökkent. A Tesla esetében a Kínában gyártott modellek piaci részesedése 23 százalékról 19 százalékra mérséklődött. A tanulmány szerint ugyanakkor a kínai gyártók, különösen a BYD és a Geely, a vámok ellenére is jelentősen növelni tudták európai exportjukat, amit a kínai túltermeléssel magyaráznak. Kivételt jelent a SAIC, amelynek európai értékesítése számottevően visszaesett, mivel járműveire a BYD és a Geely modelljeinél csaknem kétszer magasabb uniós vám vonatkozik.

A Transport & Environment  emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság vizsgálata szerint a SAIC az értékláncban nagyobb mértékben részesült állami támogatásokból, mint versenytársai, ezért vetettek ki magasabb vámot a termékeire. A szervezet szerint a kínai gyártók ugyanakkor szintén egyre nagyobb mértékben telepítik át termelésüket Európába. A 2023-ban indított uniós szubvenciós vizsgálat óta tíz tervezett európai gyártóüzem létesítését jelentették be. Emellett a kínai vállalatok exportjukban egyre inkább a tölthető hibrid járművekre összpontosítanak. Piaci részesedésük az EU plug-in hibrideknél 2024 óta 3 százalékról 13 százalékra emelkedett. A Transport & Environment megállapításai összhangban vannak a Német Autóipari Szövetség termelési adataival is. Ezek szerint Németországban a tisztán elektromos autók gyártása tavaly 15 százalékkal, 1 millió 220 ezer járműre nőtt, miközben az értékesítés visszaesett. A Német Autóipari Szövetség adatai ugyanakkor nem támasztják alá egyértelműen, hogy a termelés bővülése a Kínából Európába áthelyezett gyártókapacitások következménye lenne.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG