2p

Öt kilométerre az ukrán vonalak mögé is eljutottak az oroszok Kupjanszknál, ha megvetik a lábukat a városban, újabb győzelmet arathatnak.

Az osztrák katonai szakértő, Tom Cooper is beszámolt arról, amiről szórványos hírek már érkeztek csütörtökön: az orosz erők elérték a régóta fontos célpontnak számító Kupjanszk városát.

Egy felvételen egy megsemmisült orosz páncélozott csapatszállító látható a város területén belül – ez pedig azt jelenti, hogy legalább idáig eljutottak az orosz katonák – a korábbi ukrán frontvonalakhoz képest ez öt kilométer mélységű áttörést jelentene.

Az ukrán csapatok ellentámadást indítottak, de Cooper szerint az oroszok meg tudtak tartani a város környékén fontos pozíciókat, és a Kupjanszkon belülről sem sikerült teljesen kiszorítani őket.

A Deep State közlése szerint egyes orosz egységek ukrán egyenruhába öltözve hajtották végre a támadás első hullámát, ez is hozzájárulhatott a sikerhez (azonban sérti a háborúra vonatkozó nemzetközi jogi előírásokat).

Cooper azt is hozzáteszi, hogy az orosz offenzívát intenzív légi és tüzérségi bombázás előzte meg, az oroszok pedig egy nem megfelelően védett vasúti töltést kihasználva tudtak gyorsan előrenyomulni, miután folyamatos támadásaik és drónjaik segítségével azonosítani tudták az ukrán védelem gyenge pontjait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG