2p

Michel Barnier francia miniszterelnök a pártok felelősségére szólított fel kedd este a politikai és költségvetési káosz elkerülése érdekében, a kormánnyal szembeni szerdai parlamenti bizalmi szavazást megelőzően.

Emmanuel Macron államfő közölte, nem hisz a kormány megbuktatásának forgatókönyvében.

A kormányfő a TF1 kereskedelmi és a France 2 köztelevíziónak adott interjúban lehetségesnek nevezte a „felelősség reflexét, amely a politikai nézeteltéréseken túlmutat (...) amikor azt mondjuk magunknak, hogy van egy magasabb érdek, a nemzeti érdek”. Emmanuel Macron a maga részéről azt mondta, hogy „nem tud hinni a bizalmatlansági szavazásban”. „Az ország érdekei fontosabbak, mint a pártok érdekei” – fogalmazott az államfő Szaúd-Arábiában, ahol háromnapos látogatáson tartózkodik. A köztársasági elnök elítélte a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés „elviselhetetlen cinizmusát” és a szocialisták „teljes irányvesztését”. Az államfő visszautasította a lemondását követelő ellenzéki felhívásokat is. Michel Barnier hétfőn a Nemzetgyűlésben bejelentette, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a társadalombiztosítás jövő évi költségvetését, amelynek kompromisszumos javaslatát az alsó- és felsőház vegyesbizottsága jóváhagyta, de amelynek elfogadásához nem biztosított a nemzetgyűlési többség. Az ellenzéki pártok ezt követően bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a kormány ellen.


Fotó: Depositphotos

Marine Le Pen francia szélsőjobboldali vezető kedden kijelentette, hogy a Michel Barnier miniszterelnöki tisztségéből való eltávolítását célzó bizalmatlansági szavazás támogatása az egyetlen módja annak, hogy az ország alkotmánya szerint megvédjék a lakosságot a „veszélyes, igazságtalan és büntető költségvetéstől”. Barnier-nek szerda este bizalmatlansági indítványt kell benyújtania, amely szinte biztos, hogy megbuktatja törékeny kormánykoalíciót, riadalmat keltve az egész euróövezetben.

(MTI, Euronews)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kellemetlen hír jött az üzemanyagokról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:28
Emelkedik a nagykereskedelmi ár.
Nemzetközi A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:07
Érkeznek haza a koporsók az iráni háborúból.
Nemzetközi Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:20
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
Nemzetközi Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:50
Dmitrij Peszkov a külügyminiszteri találkozó után értékelt.
Nemzetközi Érkezik az újabb szankciós csomag Oroszország ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:40
Az európai uniós tagállamok képviselői csütörtökön megegyeztek a 21. szankciócsomagról Oroszország ellen.
Nemzetközi Bekeményít Németország, még több afgán bevándorlót toloncolhatnak ki
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:10
Kiszélesítették a német hatóságok a kitoloncolható afgánok körét, így ez a lehetőség már nemcsak a bűnelkövetőkre terjed ki – közölte szerdán Roman Poseck, Hessen tartomány belügyminisztere.
Nemzetközi A háború lezárásáról is tárgyalt az amerikai és az orosz külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:57
Az ukrajnai rendezés lehetőségéről is tárgyalt Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter Manilában – közölte csütörtökön az orosz külügyi tárca.
Nemzetközi Nagy bejelentés az Egyesült Államoktól, újabb ország indíthat polgári célú atomprogramot
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:45
Átfogó atomenergetikai együttműködésről állapodott meg Egyesült Államok és Szaúd-Arábiába. E szerint az Egyesült Államok segíteni fogja Szaúd-Arábiát az atomenergia-termelés elindításában – közölte az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán.
Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG