3p

A dél-koreai hírszerzés osztotta meg, amit tud az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonákról.

Eddig mintegy háromszáz észak-koreai katona esett el abból a több ezerből, akit Phenjan Oroszországba vezényelt, hogy bevethető legyen az Ukrajna elleni háborúban – közölte hétfőn egy dél-koreai képviselő a szöuli hírszerzésre hivatkozva.

„Becslések szerint az észak-koreai veszteségek száma már meghaladja a háromezret, közülük mintegy háromszáz halott és 2700 sebesült”

- mondta Li Szongkven újságíróknak a dél-koreai hírszerző szolgálat (NIS) tájékoztatója után.

A NIS a parlamenti hírszerzési bizottság zárt ajtók mögötti ülésén osztotta meg az információt.

Ezen elhangzott: a „tömeges veszteséget” annak tulajdonítják, hogy „(az észak-koreai katonák) nem értenek a modern hadviseléshez”. Amit az a nemrég megszerzett videofelvétel is alátámaszt szerintük, amelynek elemzése után a hírszerzés megállapította, hogy az észak-koreai katonák hasztalan lövöldöznek nagy távolságból drónokra.

Ezenkívül a dél-koreai hírszerzés szerint a phenjani vezetés azt az utasítást adta a katonáknak, hogy fogságba esés veszélye esetén öljék meg magukat. Az elesett észak-koreai katonáknál talált feljegyzésekből kiderül: Phenjan azzal kecsegteti őket, hogy feladatuk végeztével csatlakozhatnak az Észak-Koreában hatalmon lévő Munkapárthoz„, illetve, hogy a háborúban való részvétel sokak számára ”vezeklés„ valamilyen hibáért, ami után ”amnesztiát" kaphatnak.

Jöhet a cserebere?

„Ukrajna kész átadni a katonákat Kim Dzsongün észak-koreai vezetőnek, ha megszervezi a cseréjüket az Oroszországban fogva tartott katonáinkért” – írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap az X-en. Azok számára, „akik nem kívánnak visszatérni (hazájukba), más lehetőségek is szóba jöhetnek” – tette hozzá. A politikus szerint azok, akik elmondják az igazságot erről a háborúról, megkapják a szabadulás lehetőségét. Zelenszkij vasárnap megosztott egy közel háromperces videofelvételt, amelyen egy bekötött kezű észak-koreai katona arra a kérdésre, hogy haza akar-e jutni, azt felelte, hogy nem, Ukrajnában akar maradni.

A videót, amelyen a bekötött kezű mellett egy bekötött állkapcsú észak-koreai fogoly is látható, amint kórházi priccsen fekszenek, először az ukrán hírszerző szolgálat tette közzé.

A NIS közölte: ha az északiak kérnék Dél-Koreába szállításukat, akkor erről konzultálni fognak Ukrajnával. Szöul szerint a fogoly katonák szándéka a legfontosabb, ugyanis a dél-koreai alkotmány szerint az északiakat is dél-koreai állampolgároknak tekintik.

A hírszerző szolgálat megerősítette, hogy részt vett az észak-koreai katonák ukrán hatóságok általi kihallgatásán, és ennek során a kihallgatottak nem kérték a Dél-Koreába való áttelepülés lehetőségét.

Már mintegy 34 ezer észak-koreai menekült el a szomszédos Dél-Koreába – főként az 1990-es évek vége után –, hogy megszabaduljon a megélhetési nehézségektől és a politikai elnyomástól.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A világ első 3D-vel nyomtatott szállodája Oroszországban épül fel
Elek Lenke | 2026. július 26. 17:01
Rosztov-Velikijben épül a világ első 3D nyomtatással épített szállodakomplexuma, Jaroszlavl megyében, a festői Nyero-tó partján. A fő épületet, a vendégházakat, az egész évben nyitva tartó úszómedencéket, a hajóállomást és az épületek belsőépítészeti struktúráját egyaránt így hozzák létre. A legmodernebb technológia ellenére maga a komplexum a rosztovi Kreml stílusát idézi. A projekt több mint 1 milliárd rubelbe kerül.
Nemzetközi Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 16:20
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG