2p

Mert nem akárhol és akárhogyan mártózott meg Narendra Modi.

Rituális fürdőt vett Narendra Modi indiai kormányfő szerdán a minden idők legnagyobb vallási zarándokünnepeként beharangozott kumbh melán Prajágrádzsban.

Már több millióan mártóztak meg a fesztiválon, amelyet 12 évente rendeznek meg az észak-indiai Prajágrádzsban, és amely hat héten át több tíz millió hívőt vonz az ország minden részéből és külföldről is.

Modi sáfrányszínű felsőben combig merült a vízbe a Gangesz, a Jamuna és a mitikus Szaraszvati szent folyó összefolyásánál. Többször is a víz alá merítette a fejét, miközben a partról hatalmas tömeg figyelte.

A hinduk úgy hiszik, hogy a rituális megmártózás megtisztít minden bűntől és megszakítja a reinkarnáció körforgását. A szervezők állítása szerint az idei fesztivált soha nem látott méretű, 400 milliós tömeg keresi fel.

Január végén legalább 30 ember meghalt és még többen megsebesültek, azt követően hogy a tömeg hirtelen áttört a rendőrségi kordonon és eltaposta a hívőket.

Uttar Prades állam hatóságai szerint a január 13-án kezdődött és február 26-án záruló találkozó kezdete óta már több mint 380 millió ember mártózott meg.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump szerint elégtelen Irán ajánlata, lefújta a béketárgyalást
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:04
A két különmegbízott, Steve Witkoff és Jared Kushner tárgyalt volna Pakisztánban az iráni külügyminiszterrel, de Trump szerint nem éri meg a sok utazás és költség emiatt.
Nemzetközi Miután kimenekítették Trumpot, az is kiderült, ki volt a washingtoni lövöldöző
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 10:56
A Fehér Ház vacsoráján nyitott tüzet egy 31 éves férfi, aki tanárként dolgozott, és emellett videojátékokat fejlesztett. Az előző elnökválasztás előtt Kamala Harris kampányát is támogatta egy kisebb összeggel.
Nemzetközi Negyven éve történt Csernobil: titkos Stasi-akták fedik fel a félretájékoztatási kampányt
Kormos Olga | 2026. április 26. 10:41
1986. április 26-án a csernobili atomerőműben egy végzetes tervezési hiba miatt a túlfuttatott 4-es reaktor egy rutinszerű leállítási kísérlet során felrobbant, elindítva egy olyan eseményláncolatot, amely végül több százszor nagyobb mennyiségű radioaktív anyagot juttatott a légkörbe, mint a Hirosimára ledobott atombomba.
Nemzetközi Orbán Viktor szövetségese mondott egy meredeket
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:56
Aleksandar Vucic szerb elnök a hanyatló Nyugat-római Birodalomhoz hasonlította Európát.
Nemzetközi Patthelyzet Szlovéniában
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 15:13
Az államfő nem állít miniszterelnök-jelöltet.
Nemzetközi Netanjahunál prosztatarákot diagnosztizáltak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:56
Még 2024-ben, csak most hozták nyilvánosságra.
Nemzetközi Zelenszkij kész tárgyalni Putyinnal a békekötésről
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 13:31
Az ukrán elnök szeretné, ha a megbeszélésekre Azerbajdzsánban kerülne sor.
Nemzetközi Már Romániát is elérték az orosz drónok
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 13:04
Több mint kétszáz embert evakuáltak Romániában dróntörmelékek miatt.
Nemzetközi Nem nyugszik Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:51
Kormány a halálbüntetések végrehajtásának gyorsításáról szóló intézkedéseket hozott.
Nemzetközi Magyar Péternek már a miniszterelnök-helyettes személyére is van jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:13
A külügyminiszteri poszt várományosa, Orbán Anita lehet a befutó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG