3p

Rendőrök kísérték be Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselőt, volt igazságügyi minisztert egy parlamenti vizsgálóbizottság elé, amely tanúként kívánja meghallgatni a politikust.

Ziobro a TV Republika reggeli műsorában nyilatkozott, majd az épület előtt önként megadta magát a rendőröknek, akik péntek hajnal óta több helyen is keresték őt.

„Lengyelországban az erőszak joga uralkodik, amelyet Donald Tusk (kormányfő) honosít meg” – jelentette ki az ellenzéki politikus.

Közben a helyszínen megjelenő újságírók és civilek egy része azt skandálta: „Hagyjátok Ziobrót, tartóztassátok le Bodnart (jelenlegi igazságügyi minisztert)!”

A varsói kerületi bíróság hétfőn azután rendelte el a fő lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) politikusának előállítását, hogy többszöri beidézésre sem jelent meg a Pegasus kémszoftver lengyelországi használatát vizsgáló parlamenti bizottság előtt, amely tanúként akarja meghallgatni.

Ziobro megadta magát a rendőröknek
Ziobro megadta magát a rendőröknek
Fotó: Wikipédia/gov.pl

Álláspontját Ziobro orvosi igazolásokkal támasztotta alá, mivel súlyos onkológiai betegsége miatt kórházi kezelés alatt állt. December elején bejelentette, hogy visszatér politikai tevékenységéhez. A meghallgatásra vonatkozó idézéseket azonban továbbra is elutasította, arra hivatkozva, hogy az alkotmánybíróság tavaly szeptemberben alaptörvényt sértőnek minősítette a vizsgálóbizottság létrehozását.

A jelenlegi lengyel liberális-baloldali kormánytöbbség nem ismeri el az alkotmánybíróság döntéseit.

A parlamenti Pegasus-bizottság azt vizsgálja, hogy történt-e visszaélés a kémszoftver használatánál az előző, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt által vezetett kormánykoalíció idején. Tanúként meghallgatták már Jaroslaw Kaczynskit, a PiS elnökét, valamint Maciej Wos volt igazságügyi miniszterhelyettest is.

A vizsgálóbizottság korábban már megfogalmazta azt a gyanút, hogy a Ziobro által irányított igazságügyi tárca kötelékében működő Igazságosság Alapból törvénysértő módon pénzügyi eszközöket folyósítottak a lengyel korrupcióellenes hivatalhoz a Pegasus beszerzésére.

Az Igazságosság Alap több szálon futó ügyében az ügyészség már több embert meggyanúsított. Köztük van a Magyarországon menedékjogot kapott Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettes, a PiS képviselője is, aki jogtalannak tartja az ellene folytatott ügyészségi eljárást, és érvénytelennek a szejmnek a képviselői mentelmi joga felfüggesztéséről hozott döntését.

Az alap ügyében tavaly letartóztatták és hét hónapon át vizsgálati fogságban tartották Michal Olszewskit, a Jézus Szent Szívének Papjai szerzeteskongregáció tagját, valamint az igazságügyi minisztérium két volt hivatalnokát. A vizsgálat alapján eddig sem emeltek vádat ellenük, a velük szembeni bánásmódot a lengyel ombudsman is szabálytalannak minősítette.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
Nemzetközi Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:54
Brüsszelben egy másik helyen is véres cselekmény folyt az éjszaka.
Nemzetközi Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:26
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG