2p

Menesztette posztjáról az ukrán parlament szerdán Szvitlana Hrincsuk energetikai minisztert és hivatali elődjét, Herman Haluscsenkót, aki mostanáig az igazságügyi tárcát vezette.

A két tárcavezető leváltására annak nyomán került sor, hogy a múlt héten az ukrán korrupcióellenes hatóságok széles körű művelet eredményeként korrupciós ügyleteket tártak fel az ország energetikai szektorában. Hrincsuk maga nyújtotta be lemondását. Menesztését 315 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban. Őt összeférhetetlenség miatt mentették fel. Hrincsuk csupán július 17. óta vezette az energetikai minisztériumot. Haluscsenko leváltására az igazságügy-miniszteri tisztségről 323 képviselő szavazott.

Az Ukrinform állami hírügynökség beszámolója szerint a két menesztett miniszter nem jelent meg a plenáris ülésen, és Julija Szviridenko miniszterelnök is távol maradt, ami felháborította a képviselőket.

Ruszlan Sztefancsuk házelnök elmondta, hogy a jogszabályoknak megfelelően értesítették őket az ülésről és a felmentési eljárásról.

Szvitlana Hrincsuk energetikai miniszter az egyik, akit menesztettek
Szvitlana Hrincsuk energetikai miniszter az egyik, akit menesztettek
Fotó: AFP

Kiemelte, hogy a miniszterelnök viszont azért nem tudott megjelenni, mert tárgyalásokon vesz részt a Nemzetközi Valutaalappal, ezért a kormányt Tarasz Kacska, Ukrajna európai integrációjáért felelős miniszterelnök-helyettes képviseli és terjeszti elő a felmentésekről szóló indítványokat.

„Tisztelt képviselők, önöktől függ a kormány megtisztítása azoktól az emberektől, akik besározták a hírnevüket. A határozati javaslatok benyújtásának politikai oka a kormány és Ukrajna vezetésének kompromittálódása, tekintettel Szvitlana Vaszilivna (Hrincsuk) érintettségére azokban az ügyekben, amelyeket a NABU (Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóiroda) feltárt” – mondta a parlament előtt a kormányfőhelyettes.

Haluscsenko menesztésével kapcsolatban kijelentette: a miniszterelnök által benyújtott javaslat oka „az a nyilvános visszhang, amely a folyamatban lévő nyomozásokhoz kapcsolódik”. Kacska egyúttal kijelentette, hogy az ukrán kormány nem fog eltűrni semmilyen korrupciót, és reagálni fognak a feltárt esetekre. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG