Beadta lemondó levelét kedden Olekszandr Kamisin stratégiai ipari miniszter, Denis Maliuska igazságügyi miniszter, Ruszlan Strilets a környezetvédelmi és természeti erőforrások minisztere, valamint Vitalij Koval, az Állami Vagyonkezelő Alap vezetője - melyet Ruszlan Stefancsuk, a Verhovna Rada elnöke jelentette be Facebook-oldalán – írja az Ukrinform.
Hozzátette: a következő plenáris üléseken minden felmondólevelet mérlegelni fognak.
Szeptember 2-án este Jaroszlav Zseleznjak parlamenti képviselő a Telegram csatornáján azt írta, hogy az Ukrenergo felügyelőbizottsága felmentette Volodimir Kudrickij igazgatótanácsi elnököt, szeptember 4-től pedig Oleksii Brekht, az igazgatóság nagyfeszültségű infrastruktúra üzemeltetéséért, helyreállításáért és fejlesztéséért felelős tagja látja el az Ukrenergo vezetését.
Lábon kihordta a forint a napközbeni gyengülést.

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




