7p

A Mindenható Isten Egyháza – más néven Keleti Villám – új tagokat toboroz Romániában, ahol már 2018 óta jelen van.

Világszerte milliós követőtáborral rendelkezik, az online prédikációkon és főleg virtuális közösségen keresztül működő kínai keresztény csoport, amelyet Kínában szektának minősítettek és üldöznek. Tavaly Romániában WhatsApp-csoportok és Facebook-oldalak egész sora jelent meg – sok közülük több mint 50 ezer tagot számlál. Bár ezek az oldalak román nyelvűek, az adminisztrátorok többsége más európai országokban, például Spanyolországban, Görögországban, Franciaországban és Szerbiában él a Szabad Európa cikke szerint. Az lap több tucat olyan román online csoportot azonosított, amelyek a Mindenható Isten Egyházához köthetők, és követőik száma a több tízezertől a több százezerig terjednek. Ezekben a csoportokban naponta kétszer tartanak prédikációkat.

Az egyház központi hite szerint Jézus visszatért a Földre egy kínai nő alakjában, hogy elhozza az apokalipszist.

Idilli tanulás
Idilli tanulás
Fotó: Facebook/The Church of Almighty God

„Az egyik oka annak, hogy ilyen gyorsan növekednek, az, hogy olyan üzenetet közvetítenek, amely vonzó azok számára, akik már eleve erős keresztény háttérrel rendelkeznek” – mondta Holly Folk, a Western Washington Egyetem professzora, aki 2016 óta kutatja ezt a vallási csoportot. Bár a vallásos közösség működésének sok részlete továbbra is titokzatos – például hogy kik finanszírozzák és irányítják tevékenységét Kínában és külföldön –, romániai követőtáborának növekedése új fejezetet jelent ennek a kínai keresztény irányzatnak a történetében.

Teljes mértékben isteni alkotás

A csoport tanítása szerint az Ószövetségben istent Jehova néven ismerték, az Újszövetség korszakában Jézus Krisztusként, de most, az utolsó napokban mindenható isten néven kell őt szólítani. Most az ő munkája a női Krisztuson keresztül minőségileg eltér az apostolok munkájától. Bár Isten használta az apostolokat, ők csak azt tudták megtenni, amit az Istentől felhasznált emberek megtehetnek. A Mindenható Isten Egyházát „teljes mértékben maga a Mindenható Isten alapította és személyesen vezeti azt, semmiképpen sem ember hozta létre.” Jelenleg minden keresztény felekezet és szekta elvesztette a szentlelket, és isten ereje most a Mindenható Isten Egyházában összpontosul a Listverse összegzése szerint.

A Keleti Villám Nyugatra tart

Folk szerint a csoport erőteljes online jelenléte részben biztonsági aggályok miatt alakult ki. A Kínai Kommunista Párt évtizedek óta üldözi őket, több tag az üldöztetés elől menekült külföldre, és menedékjogot kért.

„Célpontok Kínában, és tagjai sok országban aggódnak a bevándorlási státuszuk esetleges elvesztése miatt” – mondta a szakértő. „Ez az egyik oka annak, hogy tevékenységük nagyrészt az interneten zajlik, és hogy gyakran álnéven szerepelnek.”

Az egyházat 1989-ben alapította Északkelet-Kínában a korábban fizikatanárként dolgozó Zhao Weishan. Tanításaiban az apokalipszis központi szerepet kap, és azt hirdeti, hogy Krisztus visszatért a Földre egy kínai nő, Yang Xiangbin személyében, akivel a mindenható – Zhao állítása szerint – közvetlen kapcsolatban áll. Miután 1995-ben Peking betiltotta és szektának minősítette a csoportot, Zhao állítólag az Egyesült Államokba menekült, ahol 2000-ben menedékjogot kapott. Yang valószínűleg ugyancsak az Egyesült Államokban tartózkodik.

Rámenős kommunista ellenesség

A Mindenható Isten Egyházának egyik alapvető tanítása, hogy a Kínai Kommunista Párt – amelyet „nagy vörös sárkánynak” neveznek – elleni ellenállás kulcsfontosságú próbatétel az üdvösség elnyeréséhez.

A gyülekezet híveinek rámenőssége, és antikommunista nézetei, valamint a Kínai Kommunista Párt kereszténységgel és vallási szektákkal szembeni mély gyanakvása miatt az egyház Peking célkeresztjébe került. A kommunista párt nyomása miatt az egyház tagjai közül sokan külföldre menekültek. Számosan kértek menedékjogot az Egyesült Államokban és Kanadában, valamint olyan ázsiai országokban, mint Japán és Tajvan, illetve Nyugat-Európában.

Agyonvertek egy nőt egy kínai McDonald’sban

Egy 2014-es, kamerával rögzített és Kínában széles körben elterjedt eset során a kínai rendőrség azt állította, hogy az egyház tagjai halálra vertek egy nőt egy McDonald's étteremben, miután az megtagadta, hogy csatlakozzon hozzájuk. A kínai hatóságok az ebből fakadó felháborodást kihasználva hadjáratot indítottak az egyház ellen, letartóztatási hullámot elindítva – amiről akkor a hirado.hu is beszámolt, és az azt követő letartóztatásokról a 444 is tudósított. Egyes szakértők szerint azonban az eset inkább egy zavart elméjű egyén műve lehetett.

A spanyol bázis

Spanyolország – ahol a Mindenható Isten Egyházának romániai jelenlétét irányító csoportok adminisztrátorainak többsége is él – az egyik legfőbb európai célállomás lett, itt több mint 500 menedékkérelmet nyújtottak be.

Massimo Introvigne, egy Olaszországban élő szociológus és jogász, aki évtizedek óta kutatja ezt a vallási közösséget, nemrégiben arról írt, hogy azoknak, akiknek menedékkérelmét elutasítottak, a kínai hatóságok aktívan próbálják elérni a visszaküldését Kínába.

„A kínai nagykövetségek és konzulátusok folyamatosan ellátják azokat az országokat, ahová a menekültek érkeznek, valamint az ottani bíróságokat az egyházra vonatkozó ellenséges információkkal” – írta Introvigne januárban.

A kolozsvári Istenszülő elszenderedése ortodox templom nem virtuális tér
A kolozsvári Istenszülő elszenderedése ortodox templom nem virtuális tér
Fotó: Wikipédia

Növekvő romániai jelenlét

A Szabad Európa által január folyamán figyelemmel kísért összes román nyelvű prédikáció online zajlott. Bár többen is biztosították a hallgatóságot arról, hogy hamarosan fizikai találkozókra is sor kerül, konkrét részleteket egyik csoportban sem osztottak meg. Az egyik prédikációt egy románul beszélő nő vezette, de elmondása szerint Szingapúrból származik, román férje van, és Spanyolországban él. Az egy hét alatt követett több tucat prédikáció mind román nyelven zajlott, és a Romániában többségi ortodox istentiszteletekhez hasonló liturgiát és keresztény képi világot használt. A Facebook- és WhatsApp-csoportok nemcsak egymással kapcsolódnak össze, hanem YouTube-oldalakra is mutatnak, ahol az egyház egyre növekvő médiás jelenlétre tesz szert. Ezekben a videókban dalok és professzionálisan elkészített rövidfilmek mutatják be a gyülekezet hitét. Egyes csoportok egyetlen hét alatt több ezer új követőt szereztek, és havonta több mint 10 ezer új bejegyzés születik.

Mesterséges intelligencia

Sok közzétett kép és videó mesterséges intelligencia által generált, amely a CAG tanításait a Romániában elterjedt ortodox vallási motívumokkal ötvözi. Bár a csoportokban nagymértékben használnak mesterséges intelligenciát a bejegyzések előállítására, az egyházhoz valóban csatlakoztak román tagok is. Egy román nő, aki online prédikációt tartott, elmondta, hogy bár a Mindenható Isten Egyházának tanait követi, továbbra is részt vesz a helyi román ortodox egyház szertartásain. Azt is állította, hogy egyre több román csatlakozik a gyülekezethez, és rendszeresen találkoznak személyesen is.

Az egyház hasonló módszerekkel terjeszkedik Magyarországon is. Személyes tapasztalatairól a telex újságírója számolt be tavaly decemberben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
Nemzetközi Macron újabb orosz mozgósítást és európai drónfenyegetést emleget
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:09
Franciaországot is érheti olyan, robbanóanyaggal felszerelt drónokkal végrehajtott támadás, amilyenre augusztusban a lipcsei repülőtéren volt példa – erről Emmanuel Macron beszélt csütörtök esti televíziós interjújában, amelyről az MTI számolt be. A francia elnök szerint közben egy újabb, mintegy 300 ezer fős orosz mozgósítás is reális forgatókönyv lehet.
Nemzetközi Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 05:46
Váratlan helyről nyomták át az Orbán-kormány régi követelését. De miért vettek le két orosz oligarchát az uniós szankciós listáról, és mi jöhet ezután?
Nemzetközi NATO-elnök: megvannak a válaszaink az orosz hibrid fenyegetésekre
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:55
A NATO kidolgozta „az összes lehetséges válaszlépést” az Oroszország részéről érkező kibertámadások és más, úgynevezett hibrid fenyegetések kezelésére, és szükség esetén alkalmazni is fogja azokat, hogy az észak-atlanti szövetség továbbra is erős maradhasson – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön azon a New York-i megemlékezésen, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások 25. évfordulója alkalmából tartottak az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetéhez kapcsolódva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG