1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Gyorsan elkapták a belépő idegen drónt a hivatalos tájékoztatás szerint.

A NATO vadászgépei lelőttek egy drónt Litvánia felett – jelentette be kedden Gitanas Nauseda litván elnök.

„Egy drónt, amely tegnap éjjel megsértette Litvánia légterét, gyorsan lelőtték a NATO vadászgépei” – írta Nauseda az X közösségi oldalán, anélkül, hogy megnevezte volna, melyik országhoz tartozott a drón.

Együtt védik a légteret

Az államfő hozzátette: miközben Oroszország fokozza agresszióját Ukrajna ellen, az ilyen felkészültség létfontosságú a régiónk számára. Litvánia a NATO-szövetségeseivel együtt meg fogja védeni légterét.

A litván nemzeti rádió, az LRT a Nemzeti Válságkezelő Központ (NKVC) adataira hivatkozva azt közölte, hogy a drón a szomszédos

Fehéroroszországból érkezett, és nyugat felé tartott. Az ország középső részén, a Kaunasi-tó közelében zuhant le.

A történtekkel párhuzamosan a lengyel hadsereg vezérkara hétfőről keddre virradó éjjel bejelentette, hogy műveleteket hajtott végre az ország felett az orosz drónok Ukrajna ellen intézett támadásai miatt. (MTI/AFP)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nagy tüntetés Csehországban, éjfélkor kezdik a sztrájkot a közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 18:51
Egynapos sztrájkba lépnek a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak intézményük finanszírozási rendszerének módosítása ellen a kormány által.
Nemzetközi Saját sírját ásta meg Trump, a gazdaságon mehet el a választás
Wéber Balázs | 2026. november 3. 18:31
Az amerikai választóknak a gazdaság prioritás, és most főleg az iráni háború és a vámháború okozta áremelkedések miatt büntethetik a republikánusokat. A gazdaságot tekintve ma már jobban bíznak a demokratákban. Nagyító alatt ezúttal a félidős amerikai választások.
Nemzetközi Csak ma 7 téves bombariasztás volt az európai légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:59
Az európai légtér fokozott készültségben van a fenyegetéssorozat miatt.
Nemzetközi Donald Trump pont a mai napra tartogatta Izraelről ezt a hírt
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:38
Az Egyesült Államok az év végén megszünteti az Izraelnek nyújtott évi négymilliárd dolláros támogatást – jelentette be Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox News hírtelevízióban.
Nemzetközi A nap képe: már libasorban várakoznak az amerikai választók
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:10
Elkezdődött a világszerte nagy érdeklődéssel várt amerikai félidős választás.    
Nemzetközi Megkezdődött a szavazás az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:51
Megkezdődött kedden az Egyesült Államokban a félidős kongresszusi választás, amelyen eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a törvényhozás mindkét házában Donald Trump második elnökségének hátralévő két évére.
Nemzetközi Aleksandar Vučić miatt halasztják el a CPAC konferenciát
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:52
A jövő évre halasztják az amerikai CPAC konzervatív konferencia balkáni eseményét, amit Szerbia fővárosában tartottak volna. 
Nemzetközi Óriásplakáton kívánják Donald Trump halálát
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:22
Donald Trumpot halálosan megfenyegető óriásplakátot helyeztek ki kedden Teherán egyik forgalmas terén egy épületre, új szintre emelve ezzel a Washington-ellenes retorikát az amerikai félidős választások napján.
Nemzetközi A nap, amikor megvalósulhat Trump rémálma: sorsdöntő választásokra ébred Amerika
Kollár Dóra | 2026. november 3. 10:44
Nagy napra ébred az Egyesült Államok, hosszú idő óta a legfontosabb félidős választásokat rendezik november 3-án, amely alapjaiban ingathatja meg Donald Trump hatalmát.
Nemzetközi Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
Litván Dániel | 2026. november 3. 05:44
Bemutatták a Patriothoz való lőszerek legújabb generációt. Lenyűgöző képességek, félelmetes tudás, elborzasztó árcédula. Mire lesz jó mindez?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG