4p

Menedékjogról egyelőre nem volt szó, de a leváltott és elítélt boszniai szerb elnök szívélyes fogadtatásban részesült.

Sajnálatos európai jelenség, hogy a patrióta, szuverenista vezetőket igyekeznek kiiktatni, s ezért fontos kiállni a demokratikusan megválasztott vezetők, így például Milorad Dodik boszniai szerb elnök mellett is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, Milorad Dodikkal közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Európa jelenleg kifejezetten súlyos biztonsági válsággal szembesül, több mint három és fél éve háborús vészhelyzet áll fenn, ezért az utolsó dolog, amire szükség lenne most, az egy további krízis a Nyugat-Balkánon.

„Mi a Nyugat-Balkánnal szomszédos ország vagyunk, és ekképpen számunkra a Nyugat-Balkán békéje, biztonsága és stabilitása kiemelt fontosságú kérdés. Mi felelős szomszédságpolitikát folytatunk, ezért igyekszünk a magunk eszközeivel hozzájárulni ahhoz, hogy a Nyugat-Balkánon a béke, a nyugalom és a stabilitás állapota jöhessen létre” – szögezte le.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország ezért is támogatja a régiós államok európai uniós integrációját, ezért hajt végre gazdaságfejlesztési programokat, ezért ad ösztöndíjakat.

„Sajnos azonban úgy látjuk, hogy az ukrajnai háború meghosszabbítását előidéző nyugat-európai politikusok a Nyugat-Balkán esetében is ugyanazt a hasonlóan hibás hozzáállást mutatják, mint Ukrajna esetében, és ez rendkívül veszélyes”

- figyelmeztetett.

Ennek kapcsán pedig elítélte, hogy a nyugat-európai politikusok a lenézés, a kioktatás, a fenyegetések, a szankciók eszközével élnek egyes nyugat-balkáni nemzetekkel és a vezetőikkel szemben, miközben ennek nem szabadna, hogy helye legyen a nemzetközi politikában.

Továbbá kiemelte, hogy a magyar kormány ezzel szemben tiszteletben tartja a nyugat-balkáni országok szuverenitását, az állampolgárok által legitimitással felruházott vezetőket és az ő szuverenitásukat is, és így van ez Milorad Dodik esetében is.

Szijjártó Péter ezután megjegyezte hogy szuverén politikát csak úgy lehet végrehajtani, hogy az mentes kell, hogy legyen mindenfajta külső nyomásgyakorlástól. „Az elmúlt évtizedek azt mutatták meg, hogy a külső beavatkozások a Nyugat-Balkánon mindig instabilitást, mindig veszélyes helyzeteket és mindig békétlenséget okoznak” – fogalmazott.

„Mi azt gondoljuk, hogy az országok sorsáról csak saját maguk dönthetnek (…) És azt gondoljuk, hogy egyes nemzetek és a vezetőik szándékos semmibevétele elfogadhatatlan és veszélyes is a nemzetközi politikában”

- fűzte hozzá.

A miniszter végül sajnálatos jelenségnek nevezte, hogy a patrióta és szuverenista vezetőket igyekeznek kiiktatni, mégpedig a leggátlástalanabb eszközökkel, különösen Európában.

Példaként említette, hogy Szlovákiában megpróbálták megölni a patrióta kormányfőt, Csehországban a választási győzelemre esélyes patrióta vezetőt megverték, Szerbiában pedig már hónapok óta szítják a zavargásokat és a tüntetéseket a patrióta vezetők ellen.

„A mi esetünket jól ismerjük, a komplett brüsszeli intézményrendszert mozgósítják annak érdekében, hogy itt, Magyarországon kormányváltást érjenek el. És látjuk azt is, ahogy a boszniai Szerb Köztársaságban folyamatos a külföldről irányított boszorkányüldözés a legitim vezetővel szemben”

- mondta.

„Tehát ez egy sajnálatos európai jelenség, a patrióta, szuverenista vezetőket igyekeznek kiiktatni. Ezért is fontos, hogy ilyenkor kiálljunk a demokratikusan megválasztott vezetők mellett, és egész Európa szempontjából, egész Európa jövője és biztonsága szempontjából kulcskérdés, hogy ezt a rendkívül antidemokratikus folyamatot, ami a patrióta vezetők kiiktatására irányul, megállítsuk” – folytatta.

„És ahogy elnézzük a politikai folyamatokat Európában, ha a patrióták kellőképpen meg tudnak erősödni, akkor ezt az antidemokratikus, Európára veszélyes folyamatot is meg lehet majd állítani” – összegzett.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Épp a futball-világbajnoki döntőt követő napon hunyt el a Liverpool korábbi aranylabdás játékosa
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:29
Hetvenöt éves korában elhunyt Kevin Keegan, a Liverpool korábbi kétszeres aranylabdás futballistája – adta hírül hétfőn a családra hivatkozva a Sky Sports.
Nemzetközi Ritka, egypetéjű négyes ikrek születtek Ausztráliában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:17
Egy ausztrál nő ritka, természetes úton fogant négyes ikreknek adott életet egy olyan terhesség után, amelyet a Brisbane-i Királyi Női Kórház „rendkívül magas kockázatúnak” nevezett.
Nemzetközi Víztölcsér okozott károkat a magyarok kedvenc nyaralóhelyén
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:44
A vasárnap hajnalban lecsapó víztölcsér jelentős károkat okozott a horvátországi Losinj szigetén, a viharban ketten megsérültek. Krk egyik kempingjében hétfőn villámcsapás ért egy nőt – jelentette a horvát sajtó.
Nemzetközi Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:22
Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen hétfőn.
Nemzetközi Megvan az Egyesült Királyság új miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:19
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Nemzetközi Lemondott hivataláról a brit miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:59
III. Károly király elfogadta a brit miniszterelnök lemondását.
Nemzetközi Az utcán vezették le a dühüket az argentinok
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:32
Zavargások törtek ki Buenos Airesben, miután Argentína elveszítette a vb-döntőt.
Nemzetközi Drónesőt kapott Moszkva hétfő hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:16
Ez volt Ukrajna válasza a Kijev elleni csapásra.
Nemzetközi Itt az orosz válasz a Fekete-tengeren: tíz halott
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:21
Teherhajót ért orosz támadás.
Nemzetközi Olyan történt J. D. Vance-szel, ami 156 éve egyetlen amerikai alelnökkel sem
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:49
Már négyszeres apuka Trump jobbkeze.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG