2p

Az utóbbi hetekben nőtt a migrációs nyomás a lengyel-fehérorosz határon, a helyzet komoly – jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.

Wladyslaw Kosiniak-Kamysz a Fehéroroszországgal szomszédos Podlasiei vajdaságban fekvő Karakule településen kiértékelte az augusztus elején elindított, a Biztonságos Podlasie fedőnevű határvédelmi műveletet. Később közölte: a „viszonylag nyugodt” július és augusztus után szeptemberben nőtt a határsértési kísérletek száma, a hónap eleje óta több mint 2,5 ezer ilyen esetet regisztráltak.

A lengyel-fehérorosz határszakasz jelentős részét felügyelő podlasiei határőrség adatai szerint júliusban több mint 1300, augusztusban pedig 2200 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel. Az év eleje óta összesen 26 ezer határsértési kísérlet történt, ehhez hasonló adatot tavaly az egész év folyamán jegyeztek
A lengyel-fehérorosz határszakasz jelentős részét felügyelő podlasiei határőrség adatai szerint júliusban több mint 1300, augusztusban pedig 2200 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel. Az év eleje óta összesen 26 ezer határsértési kísérlet történt, ehhez hasonló adatot tavaly az egész év folyamán jegyeztek
Fotó: Depositphotos

A politikus szerint a migrációs nyomás nemcsak mennyiségileg erősödött, hanem növekedett „a katonák és a határt védő tisztviselők támadására kiképzett (migráns)csoportok száma is”. Közölte továbbá: az év eleje óta a lengyel hatóságok közel félezer embercsempészt tartóztattak fel.

Hatékonynak nevezte a lengyel-fehérorosz határsáv egyes szakaszaira vonatkozó, június 13-án bevezetett, szeptember 11-én további 90 nappal meghosszabbított belépési tilalmat. A belépési tilalom a több mint 400 kilométer hosszú lengyel-fehérorosz határvonal mintegy 60 kilométeres szakaszát érinti. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Independent: orosz támadásra figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG