3p

Két évvel ezelőtt az akkori köztársasági elnök, Novák Katalin jelentette be, hogy 2025-ben a Három Tenger Csúcstalálkozónak Magyarország fog helyet adni. Meglepetésre azonban ismét Lengyelország rendezte meg az eseményt. Megkérdeztük a Sándor palotát, mi ennek az oka.

„Újabb nemzetközi elismerés, hogy Magyarország ad otthont 2025-ben a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozónak és üzleti fórumnak” – jelentette be Novák Katalin köztársasági elnök Bukarestben 2023 szeptemberében a Három Tenger Kezdeményezés (3SI) csúcstalálkozóján. Akkor azt is hozzátette: az ukrajnai háború árnyékában is fontos a térség gazdasági együttműködése, emellett üdvözölte a közös nyilatkozatot és annak Ukrajnára vonatkozó megfogalmazásait. 

A bejelentés a mai napig megtalálható a Sándor Palota honlapján, annak ellenére, hogy Novák bejelentésével szemben az évente megrendezendő eseményre végül nem Magyarországon, hanem ismét Lengyelországban került sor – pedig 2017-ben már rendeztek Három Tenger Kezdeményezést (amelyen még részt vett Donald Trump is). 2024 áprilisában a litvániai Vilniusban tartották meg a csúcstalálkozót. Itt még Sulyok Tamás köztársasági elnök találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is, ahol azt mondta, hogy Magyarország elítéli az orosz agressziót, és ígéretet tett arra, hogy az ország továbbra is segíteni fogja az ukrán menekülteket és a megviselt országot. (2022-ben Ukrajna megkapta a 3SI partner-résztvevő státuszát, így de facto résztvevővé vált).

Mégsem Budapest rendezhette meg a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóját áprilisban
Mégsem Budapest rendezhette meg a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóját áprilisban
Fotó: 3seas.eu

Hogy mi az oka annak, hogy Budapestről Varsóba került a 10., azaz jubileumi jelentős üzleti találkozó, lapunk kérdésére a Sándor palota a következő választ adta:

„A Három Tenger Kezdeményezés 2025. évi csúcstalálkozójának megrendezési lehetőségét Andrzej Duda lengyel államfő kérésére – annak idején – még köztársasági elnökként, Novák Katalin engedte át a lengyeleknek. Ezt a gesztust a tavaly tavaszi ószandeci látogatásán Sulyok Tamás államfő meg is erősítette a lengyel elnöknek.”

Hozzátették: „A Három Tenger Kezdeményezést 2016-ban Andrzej Duda lengyel elnök hívta életre”.

Azt már nem részletezték, hogy a helyszínváltoztatást mi okból kérte a lengyel elnök a magyar kormánytól

Arról, hogy a hátterében az utóbbi időben megromlott magyar-lengyel viszonyok állhatnak, a Klasszis Médiához tartozó mfor cikkében. olvashat többet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG