3p

Orbán Viktor közös sajtótájékoztatójukon sok sikert kívánt Benjámin Netanjahunak az „önvédelemhez való jog” érvényesítéséhez, teljes mellszéleséggel kiállt Izrael mellett, és bejelentette Magyarország kilépését az izraeli kormányfő ellen elfogatóparancsot kiadó Nemzetközi Büntetőbíróságból. Netanjahu nagyon megdicsérte a magyar miniszterelnököt. A háború gázai áldozatairól nem esett szó, kérdezni nem lehetett.

A világ biztonsága hatalmasat változott az elmúlt években, ezt jelzi a Hamász 2023. október 7-i terrortámadása is; Magyarország világossá tette, hogy kiáll Izrael szuverenitása és biztonsághoz való joga mellett, jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön a Karmelita kolostorban, Benjámin Netanjahuval közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A magyar miniszterelnök – aki hivatalos látogatás keretében fogadta Budapesten az utoljára nyolc évvel ezelőtt itt járt izraeli kormányfőt – sok sikert kívánt Netanjahunak, hogy sok sikert kívánt Netanjahunak, hogy „megteremtse saját népének biztonságát és érvényesítse önvédelemhez való jogát” (tehát a gázai háború folytatásához kívánt sikert).

Orbán Viktor egyúttal megerősítette, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC), amely tavaly novemberben elfogatóparancsot adott ki Netanjahu ellen. A napokban aláírta a kilépésről szóló dokumentumot, tette hozzá – ezt a teremben, amelyben izraeli újságírók is jelen voltak, szórványos taps fogadta. Orbán Viktor úgy véli, hogy az ICC politikai bírósággá alakult át.

Orbán Viktor fogadja Benjámin Netanjahut a Karmelita kolostorban 2025. április 3-án
Orbán Viktor fogadja Benjámin Netanjahut a Karmelita kolostorban 2025. április 3-án
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Benjamin Netanjahu beszédében megdicsérte Orbán Viktort, mert regnálása alatt Magyarország támogatja Izraelt és a zsidókat. Megköszönte neki azt is, hogy kiállt Izrael mellett az ICC-vel szemben. Végezetül pedig barátjának nevezte Orbán Viktort.

A sajtótájékoztatón kérdésekre nem volt lehetőség. A háború gázai civil áldozatait – szemben az izraeli áldozatokkal – egyik kormányfő sem említette meg.  

Az ICC tavaly novemberben adott ki elfogatóparancsot (egy Hamász-vezető mellett) Netanjahu ellen is – a magyar miniszterelnök erre reagálva hívta meg magyarországi látogatásra az izraeli kormányfőt.  Az ICC szerint „alapos okkal” állítható, hogy az izraeli kormányfőt „bűnügyi felelősség” terheli „háborús és emberiesség elleni bűncselekmények” elkövetéséért a gázai háborúban. Izrael a Hamász 2023. október 7-i terrortámadására válaszul indított hadműveleteket a térségben.  

A teljes cikket a sajtótájékoztatóról laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor oldalán olvashatják. 

Jegyzetünket pedig itt érhetik el:   

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG