2p

A Holland Királyi Légierő pénteken végleg kivonja hadrendjéből a kötelékébe tartozó valamennyi F-16-os repülőgépét, melyeket F-35-ös vadászgépek váltanak fel - tájékoztatott a holland védelmi minisztérium közleményére hivatkozva a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál szerdán.

A közlemény szerint az F-16-os flotta repülőgépei közül hat búcsúrepülést végez Hollandia felett a Volkel légibázisról indulva pénteken. A mintegy 400 méter magasságban, formációban repülő F-16-osok utolsó hollandiai útja élő közvetítésen keresztül is követhető lesz a védelmi minisztérium közösségi oldalán - tájékoztattak.

A Holland Királyi Légierő kezdetben 213 F-16-os repülőgépet vásárolt, illetve épített helyben. Az első holland építésű F-16-os 1979. május 3-án szállt fel. Az utolsó ilyen típusú repülőgép 1992. február 27-én gördült le a gyártósorról.

Az F-16-osok (képünkön) mennek, az F-35-ösök jönnek
Az F-16-osok (képünkön) mennek, az F-35-ösök jönnek
Fotó: Wikimedia

A holland kormány 2003-ban úgy döntött, hogy 25 százalékkal csökkenti az F-16-osok számát.

Első ízben 2010-ben vontak ki a hadrendből F-16-os repülőgépeket. A haderő folyamatos csökkentésével a flotta később 68, majd 42-re repülőgépre zsugorodott, ezek közült néhányat Jordániának és Chilének adtak el.

A megmaradt 42 repülőgépből Hollandia 24-et a kijevi vezetésnek ígért. Tizennyolc pedig a romániai kiképzőközpontba kerül, ahol az ukrán pilóták és a földi személyzet oktatását végzik.

A leszerelt repülőgépeket az újabb típusú F-35-ösök váltják fel. A Holland Királyi Légierő tervei szerint idővel 85 F-35-ös repülőgépet állítanak hadrendbe.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A rendőröket és a bankfiókokat sem kímélik a tüntetők Albánia fővárosában
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 17:40
Az elmúlt napokban 38 bankfiókot és 42 ATM-et rongáltak meg, a zavargások során több százan megsérültek. A rendőrök már gumilövedékkel is oszlatják a tömeget.
Nemzetközi Országos sztrájk jöhet Franciaországban, a tüntetők 1500 boltot fosztottak ki
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 16:44
Emmanuel Macron elnök vasárnap este tévébeszédet mond, miután Párizsban rekordszámú embert vettek őrizetbe szombaton. A főpolgármester-helyettes így is arról beszélt, hogy a rendőrségnek nem voltak eszközei a fosztogatás megfékezésére.
Nemzetközi Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:59
Olajterminált, hidat, logisztikai központot és a Vkontaktye közösségi oldal adatközpontját is eltalálták az ukrán drónok.
Nemzetközi A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 12:40
A Skócia függetlenedéséről szóló népszavazás kiírásához a brit kormány jóváhagyására is szükség lenne. John Swinney skót miniszterelnök azt mondta: Skócia nem országrész, hanem nemzet, és hamarosan független lesz.
Nemzetközi Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:31
Radoslaw Sikorski szerint Szijjártó úgy beszélt Lavrovhoz, mintha egy kisiskolás, vagy az alvállalkozója lenne.
Nemzetközi Elegük lett az olasz fiataloknak a kormányból, a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:49
A legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL november 20-ára tervezi az általános munkabeszüntetést.
Nemzetközi NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
Wéber Balázs | 2026. október 18. 05:51
Axel Hartmann nyugatnémet diplomata mintegy ezer keletnémet menekültnek segített átjutni a magyar-osztrák határon a ’80-as években. Voltak, akik egy török hússzállító teherautóban, mások egy Mercedes „tankjában” elbújva szöktek át a szabad világba. A szupertitkos akciók azonban korántsem voltak veszélytelenek, a bebörtönzöttek kiszabadítása érdekében pedig Hans-Dietrich Genscher személyesen járt közben Kádár Jánosnál – minderről maga Hartmann beszélt egy budapesti rendezvényen.
Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG