2p

Soha nem lesz már ugyanolyan az ikonikus épület, mint az olimpia előtt?

Párizs polgármestere, Anne Hidalgo bejelentette, hogy az olimpiai játékokat jelképező öt karika "állandó jelleggel" helyet kap az Eiffel-tornyon - írja a The New York Times. Az olimpiai karikákat nyáron helyezték el a torony első és második emelete között.

"Szeretném, ha megmaradna a házasságuk"

- közölte Hidalgo egy interjúban, és azt is elmondta, döntéséről írásban értesítette Emmanuel Macron elnököt is, mivel a torony "nezmeti kulturális örökségünk része".

"De párizsi polgármesterként a döntés az enyém"

- szögezte le Hidalgo, hozzátéve, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal már megegyezés született. Az Eiffel-torony a párizsi önkormányzat tulajdonában van, amely a műemléket kezelő cégben is többségi tulajdonos.

Paradox módon azonban ahhoz, hogy a karikák a helyükön maradjanak, először le kell cserélni azokat. A jelenleg elhelyezett karikák ugyanis túl nehezek ahhoz, hogy az általában erős szeleket hozó téli időjárást kibírják, ezért hamarosan újabb, könnyebb karikákra cserélik ki őket.

További gondot fog jelenteni az, hogy a karikákat valamilyen eljárással el kell majd takarni, amikor a tornyot valamilyen alkalomból különleges díszkivilágítással látják el, mint például amikor ukrán színekben pompázott az orosz agresszió elleni válaszul.

Sokaknak lesz örök emlék a torony - de a tornyon is örök emléket hagy az olimpia
Sokaknak lesz örök emlék a torony - de a tornyon is örök emléket hagy az olimpia
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az Eiffel-torony számos ponton kötődött a nyáron megrendezett olimpiához, számos versenyt rendeztek a közelében, és éremátadók hátteréül is szolgált amellett, hogy sziluettje magukon az érmeken is helyet kapott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG