2p

Véletlenül az orosz légtérbe tévedt Ukrajna irányából.

Ukrajna irányából légi eszköz repült be Lengyelország légterébe, feltehetőleg pilóta nélküli orosz légi járműről van szó - közölte hétfőn Maciej Klisz altábornagy, a lengyel fegyveres erők műveleti parancsnoka.

A légvédelmi rendszer rádiólokációs eszközei hétfő hajnalban észlelték, hogy a tárgy az ukrajnai Cservonogrod városa irányából átrepült az ukrán-lengyel határon, és 25 kilométeres mélységben hatolt be a lengyel légtérbe, majd eltűnt - közölte Klisz. Hozzátette: feltehetőleg egy pilóta nélküli légi járműről van szó, amely után most mintegy 70 katona az ukrán határtól közel 30 kilométerre fekvő lengyel Tyszowka település térségében kutat.

Emberek nézik a Kijevben kiállított és harcképtelenné tett orosz drónokat
Emberek nézik a Kijevben kiállított és harcképtelenné tett orosz drónokat
Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

A műveleti parancsnok elmondta: az incidens miatt kapcsolatban van Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfőhelyettessel, nemzetvédelmi miniszterrel, valamint Wieslaw Kukula altábornaggyal, vezérkari főnökkel.

Klisz azzal hozta összefüggésbe a tárgy berepülését, hogy hétfő hajnalban Oroszország nagyszabású légitámadást indított rakétákkal és drónokkal ukrán területek ellen. A Lengyelország szomszédságában fekvő nyugat-ukrajnai megyéket is érintő támadás miatt hétfő reggel az ukrán határ mentén lengyel és szövetséges vadászgépek szálltak fel járőrözés céljából.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG