2p

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.

A hivatalos indoklás szerint a döntés a Pentagon által elvégzett alapos felülvizsgálat eredménye, ami az amerikai haderő európai elhelyezkedését tekintette át. A csapatkivonást a következő 6-12 hónapban hajtják végre – tette hozzá a szóvivő. Németországban a tavaly decemberi hivatalos adatok szerint 36 ezer amerikai katona állomásozott, aminél nagyobb külföldi állományt csak Japánban tart fenn az amerikai hadsereg. A csapatkivonásról szóló bejelentés ugyanakkor egybeesik Donald Trump amerikai elnök és Friedrich Merz német kancellár vitájával, ami az iráni konfliktus miatt alakult ki.

Az európaiaknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk saját biztonságuk érdekében – jelentette ki szombaton Boris Pistorius német védelmi miniszter a bejelentés után. Németország a helyes pályán van ebben a tekintetben – szögezte le a miniszter, utalva a német hadsereg kibővítésére, a felszerelések nagyobb mértékű és gyorsabb beszerzésére, valamint az infrastruktúra fejlesztésére. Pistorius hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak és Németországnak közös katonai érdekei vannak.

Az Egyesült Államok legfontosabb európai és afrikai légitámaszpontja a nyugat- németországi Ramsteinben van. Pistorius szerint nyilvánvaló, hogy a NATO-nak európaibbá kell válnia ahhoz, hogy megőrizze transzatlanti jellegét. „Nekünk, európaiaknak, nagyobb felelősséget kell vállalnunk a biztonságunkért” – szögezte le. A miniszter hozzátette, hogy egyeztetni fogja a jövőbeli katonai feladatokat az Ötök csoportjával, amelynek Németország mellett Franciaország, Olaszország, Lengyelország és Nagy-Britannia a tagja.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG