2p

Az Ebrahim Raiszi iráni államfőt szállító helikopter katasztrófája kapcsán Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn részvétét nyilvánította az iráni népnek, és felidézte a lengyel állami küldöttség halálával végződő 2010-es szmolenszki légikatasztrófát.

Az iráni hatóságok hétfő reggel megerősítették, hogy a vasárnap délutáni balesetben Raiszi és a helikopter nyolc másik utasa - köztük Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter - életét vesztette.

Andrzej Duda szerint különös beleérzéssel osztoznak a gyászban
Andrzej Duda szerint különös beleérzéssel osztoznak a gyászban
Fotó: MTI/EPA/PAP

"Mélyen megrendített Ebrahim Raiszi úr, Irán elnöke és a kormányküldöttség tragikus halálának híre" - írta a lengyel államfő az X felületen.

Hozzátette: kevés nemzet történelmének vannak ilyen tragikus lapjai. A lengyelek viszont a lengyel kormánygépnek az oroszországi Szmolenszkben 2010-ben bekövetkezett katasztrófája óta ismerik "a sokk és az üresség érzetét, amely a politikai és a társadalmi elit, a rokonok és a barátok hirtelen elvesztése után megmarad az emberi szívekben és az államban" - fogalmazott Andrzej Duda.

A lengyel nemzet ezért "különös beleérzéssel", imában és gyászban osztozik az áldozatok hozzátartozóival és az iráni néppel - fogalmazott a lengyel elnök.

A 2010-es szmolenszki légi katasztrófában a kormánygép fedélzetén utazó 96 ember, közül Lech Kaczynski akkori lengyel elnök hunyt el.

A varsói külügyminisztérium hétfőn az X-en Hoszein Amirabdollahián hozzátartozóinak nyilvánított részvétet.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG