3p

Válaszokat várnak az oroszok.

Egy orosz-ukrán csúcsot megelőzően Kijevnek reagálnia kellene Moszkva javaslataira – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Pervij Kanal tévécsatorna csütörtöki Bolsaja Igra (Nagy Játszma) című műsorában.

„Az elnök (Vlagyimir Putyin) azt mondta, hogy kész a találkozóra, de azt jól elő kell készíteni” – mondta Lavrov.

Ukrajnának reagálnia kellene a javaslataikra
Ukrajnának reagálnia kellene a javaslataikra
Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Orosz elnöki hivatal pool/Alekszandr Kazakov

A pontosító kérdésére, hogy mit jelent a találkozó jó előkészítése, az orosz diplomácia vezetője így felelt:

„Választ kell kapnunk azokra a javaslatokra, amelyeket (az orosz-amerikai csúcstalálkozón) előterjesztettünk, és azokra a megközelítésekre, amelyeket Anchorage-ben megvitattak”.

„Információink szerint (Ukrajna) ezeket elutasította. Steven Witkoff (amerikai elnöki különmegbízott) közvetítésével átadták neki azokat az elképzeléseket, amelyeket az amerikaiak Alaszka után fogalmaztak meg, és amelyek tükrözték a kiváltó okok megértését és azok megszüntetésének szükségességét. Ezt elutasították” – hangoztatta a tárcavezető.

A külügyminiszter ugyanakkor kifejezte reményét, hogy Oroszország és az Egyesült Államok további tárgyalásokat folytat majd Ukrajna ügyében.

„Visszatérve arra a témára, hogy az Egyesült Államok hogyan fog a továbbiakban eljárni Ukrajna problémáival kapcsolatban, úgy gondolom, hogy lesznek közöttünk további tárgyalások, mert Anchorage-ben azzal váltunk el, hogy elfogadtuk azt a logikát, amelyet Donald Trump (amerikai elnök) előmozdított a kiváltó okok és a mi álláspontunk megértése alapján – ezt a logikát Donald Trump nem utasította el, és azt mondta, hogy konzultálni fog szövetségeseivel” – nyilatkozott Lavrov.

Megjegyezte, hogy Friedrich Merz német kancellár beszédeiben állhatatosan hangsúlyozza, hogy Németország újjáéled, és hogy felülvizsgálta a fegyverkezési kiadások növeléséről szóló törvényeket. Lavrov szerint Európa megkísérli belehúzni az Egyesült Államokat az Oroszország feltartóztatására irányuló „játékokba”, egyebek között az Ukrajnába vezénylendő kontingens légi fedezetének biztosításával.

„Nem egy alkalommal reagáltunk arra, ahogy Európa megpróbálja kialakítani álláspontját az ukrajnai kérdésben. Szemben Donald Trump elvi megközelítésével, és megpróbálva szétzúzni ezt a megközelítést, abban a formában, ahogyan Alaszkában azt megfogalmazták, majd az Egyesült Államok szövetségeseinek bemutatták” – mondta.

Hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák EU általi, Moszkva részvétele nélkül történő megvitatása azt jelenti, hogy olyan garanciákat akarnak megfogalmazni, amelyek a háború folytatását jelentenék. Hangot adott azon meglátásának, miszerint az ukrajnai konfliktus rávilágít arra, hogy az euroatlanti koncepciók nem váltották be a létrehozásukkor tett ígéreteket.

Fontosnak nevezte, hogy Trump az alaszkai csúcsot követően már nem pusztán egy ukrajnai fegyverszünet, hanem a hosszú távú rendezés mellett állt ki. Azt, hogy az amerikai elnök többször is hangot adott csalódottságának a rendezés ütemével kapcsolatban, Lavrov részben azzal magyarázta, hogy Trump gyors megoldásokat részesíti előnyben.

Lavrov továbbá közölte, nem lát problémát abban, hogy Oroszország ellen újabb szankciókat vezethetnek be.

(MTI) 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 15:31
A frontvonaltól 300, illetve 700 kilométerre csapott le két olajfinomítóra az ukrán haderő vasárnapra virradóra. Eközben Oroszország az ukrán fővárost támadja.
Nemzetközi Ismét légvédelmi szirénákra ébredtek a Közel-Keleten: ennyit a megállapodásról?
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 12:57
Kuvaiti és bahreini katonai létesítményeket támadott Irán vasárnap hajnalban, amelyek az Egyesült Államok hadseregéhez tartoznak. Az amerikai erőket nem érte veszteség, a két fél egymást vádolja a tűzszünet megsértésével.
Nemzetközi Lemond a szerb elnök, miniszterelnökként térhet vissza
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 10:35
Aleksandar Vučić a szerb alkotmány alapján nem jelöltetheti magát harmadjára is elnöknek. Idő előtt lemond tisztségéről, később pedig miniszterelnökként térhet vissza a politikába. 
Nemzetközi Már 1430 áldozata van a venezuelai földrengéseknek, egy városnyi ember pedig eltűnt
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 09:54
Az ENSZ becslése szerint a szerdai földrengések hétmillió embert érintettek. A rengéseket Brazíliában és Kolumbiában is lehetett érezni. 
Nemzetközi Elutasította a Hezbollah a legújabb megkötött megállapodást
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 16:49
A szervezet szerint az maga a megadás.
Nemzetközi Bollywood és Nollywood megfosztja trónjától Hollywoodot?
Elek Lenke | 2026. június 27. 14:58
Az amerikai álomgyár csillaga leáldozóban lenne? Több szakember szerint már régóta az indiai Bollywood a filmművészet legnagyobb piaca. Igaz, Nollywood is szorosan a nyomában lohol. Mi a titka Indiának és Nigériának?
Nemzetközi Iráni ismét támad, ezúttal Bahreinben csaptak le a drónok
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 14:30
Itt állomásozik az amerikai flotta egy része.
Nemzetközi Megúszta az amerikai gazdaság, nem érkezett újabb pofon
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 11:13
Nem jött további leminősítés.
Nemzetközi Trump példás büntetést kért egykori tanácsadójára
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 10:40
Ostobának és labilisnek nevezte.
Nemzetközi Kényes területen tűnt fel egy tucat kínai és orosz repülő
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 10:04
A dél-koreai légteret nem sértették meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG