3p

A 2028-as parlamenti választásokig tartó közös kormányzásról írt alá koalíciós megállapodást hétfőn a bukaresti parlamentben a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD), az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL), az eddig ellenzékben politizáló, centrista Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a nemzeti kisebbségi frakció.

Az ország pénzügyeinek rendbetételére, szerkezeti reformokra vállalkozó négypárti kormányt Ilie Bolojan PNL-elnök vezeti, de az is benne van a megállapodásban, hogy a miniszterelnöki tisztséget félidőben átadja a PSD kormányfőjelöltjének.

Minden koalíciós pártnak lesz miniszterelnök-helyettese, rajtuk kívül a PSD hat, a PNL és USR négy-négy, az RMDSZ pedig két tárca élére jelöl minisztert.

A bukaresti kormánynak – Ilie Bolojan kezdeményezésére – lesz egy ötödik, reformügyi miniszterelnök-helyettese is, a német-román üzleti kamara korábbi elnöke, a független Dragos Anastasiu személyében. A bukaresti média által „román Elon Musknak” nevezett üzletember az egy hónapja kezdődött kormányalakítási tárgyalások során Nicusor Dan államfő tiszteletbeli tanácsadójaként részt vett a költségvetési hiány lefaragását célzó kormányzati intézkedések előzetes vitájában.

 Nicusor Dan román elnök kezet fog Ilie Bolojannal, a szenátus és a Nemzeti Liberális Párt elnökével 2025. június 20-án, miután bejelentette, hogy a politikust megbízta kormányalakítással
Nicusor Dan román elnök kezet fog Ilie Bolojannal, a szenátus és a Nemzeti Liberális Párt elnökével 2025. június 20-án, miután bejelentette, hogy a politikust megbízta kormányalakítással
Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

A decemberben alakult, távozó PSD-PNL-RMDSZ-kormány hét minisztere tagja az új kormánynak is, de nem feltétlenül eddigi posztján.

Köztük van az RMDSZ-es Cseke Attila fejlesztési miniszter, illetve Tánczos Barna, aki továbbra is miniszterelnök-helyettesként vesz részt a kabinet munkájában, de immár tárca nélkül. A kulturális minisztérium élére az RMDSZ Demeter András színművészt, a román közszolgálati rádió korábbi elnök-vezérigazgatóját, volt kulturális államtitkárt jelölte.

A koalíciós megállapodás aláírását követően Kelemen Hunor a magyar közmédiának azt mondta: a koalíciónak az RMDSZ nélkül is többsége lenne a parlamentben, tehát a szövetségnek az eddiginél kisebb lesz a politikai súlya ebben a „rendkívül bonyolult” koalícióban.

Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) mégis több mint 80 százalékos szavazataránnyal a kormányzati részvétel mellett döntött, mivel a tavalyi választásokon az RDMSZ arra kért és kapott felhatalmazást, hogy adott esetben kormányzati eszközökkel szolgálja a magyar közösség érdekeit.

Kelemen Hunor szerint Nicusor Dan államfővé választása, illetve a második fordulóban tapasztalt hihetetlenül erős magyar mozgósítás és támogatás is a kormányzati részvétel mellett szólt, de az is szempont volt, hogy az RMDSZ-nek rálátása, beleszólása legyen a kormányzati döntésekbe.

Ez egyfajta biztonságot is jelent, hogy a kormány ne hozhasson olyan radikális döntéseket, amelyek kiszolgáltatott helyzetbe juttatnák az erdélyi magyarságot – magyarázta.

Az RMDSZ elnöke ennek szemléltetésére azt a – koalíciós egyeztetések során felmerült – felvetést hozta fel példaként, amely takarékossági szempontokra hivatkozva a jelenlegi 41-ről 8-ra csökkentené Románia megyéinek számát.

A beiktatásra váró bukaresti kormányba az USR nevesíthetett külügyminiszter-jelöltet. A román diplomácia élére Oana Toiut, a párt – média és kommunikációs végzettségű – alelnökét jelölték.

A belügyminisztériumot továbbra is a nemzeti liberális Catalin Predoiu vezeti, a védelmi tárca élére pedig Ionut Mosteanu alelnököt nevesítette az USR. Szociáldemokrata politikus marad az egészségügyi, igazságügyi, munkaügyi és szállítási minisztérium élén.

Az új kormány hétfő délután járul bizalmi szavazásra a parlament elé.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
Nemzetközi Nagy bejelentést tett Trump az ukrajnai háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:46
Azonnali hatállyal energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között vasárnap Donald Trump amerikai elnök.
Nemzetközi Magyarországon is bemutatják a hatalmas port kavart gázai dokumentumfilmet
Wéber Balázs | 2026. október 11. 15:46
Az izraeli rendezők által készített NAZA című dokumentumfilm, amely szerint az izraeli hadsereg szándékosan és tömegesen gyilkolt civileket gázai hadműveletei során, október végén lesz látható Budapesten a Bem moziban.
Nemzetközi Csomót találtak XIV. Leó pápa tüdejében
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:46
Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni – jelentette be maga az egyházfő vasárnap.
Nemzetközi Alkut ajánlott Zelenszkij Oroszországnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:16
Megüzente, milyen feltétellel hagyják abba az olajfinomítók támadását.
Nemzetközi Több mint 100 ember vesztette életét egy hajókatasztrófában
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 13:16
Legkevesebb 109 ember meghalt és több mint 116 eltűnt egy hajótörés során Dzsibuti partjainál – jelentette be az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG