3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A külpolitikai szakértő Trump Ukrajnával kapcsolatos vélemények éles változásáról írt. 

Szent-Iványi István külpolitikai szakértő legújabb posztjában az amerikai elnök Ukrajnával szembeni hozzáállásának változását értékelte.

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, Trump váratlan narratívát közvetített, közösségi oldalán ugyanis arról írt, hogy Ukrajna – az Európai Unió és a NATO támogatásával – képes lehet teljesen visszanyerni az Oroszország által elfoglalt területeit. A külpolitikai szakértő ezzel kapcsolatban így fogalmazott:

„megtanultuk, hogy az ember legyen óvatos, ha Trump elnök álláspontjáról tesz megállapítást, mert az gyakran változik, de most nagyon úgy néz ki, hogy valami tényleg megváltozott Trump Ukrajna politikájában.

Már hetek óta érzékelhető elmozdulás, ennek jele volt az új fegyverek szállításának engedélyezése Ukrajna számára, de tegnap Trump elnök beszéde az ENSZ Közgyűlésen és utána a közösségi média üzenete már nagyon egyértelmű fordulatot jelez.”

Szent-Iványi emlékeztetett, hogy amellett, hogy Trump a fent említett kijelentést tette, kigúnyolta Oroszországot, papírtigrisnek nevezte, valamint úgy fogalmazott, hogy „egy igazi hatalom ezt a háborút kevesebb mint egy hét alatt megnyerte volna, az orosz gazdaság a csőd szélére került.”

Ami Magyarország szempontjából sokkal fontosabb, hogy az amerikai elnök ismét szorgalmazta a leválást az orosz energiaforrásokról, és kijelentette, hogy „beszélni fog barátjával, Orbán Viktorral, hogy hagyjon fel az orosz energia vásárlásával.” A külpolitikai szakértő ezeket a fejleményeket így értékelte:

„Úgy gondolom, hogy a Kremlben és a Karmelitában most nagyon nem örülnek ennek a fordulatnak. Nem erre számítottak. Szijjártó szinte esdeklően hazudja azt, hogy a földrajzi valóság miatt kényszerülünk az orosz energiára. Nyoma sincs a harcias hőbörgésnek, amivel az európaiak hasonló felszólításait utasítja vissza, úgymond a ”magyar emberek„ nevében. A magyar kormány hintapolitkájának csődje egyre nyilvánvalóbb. A király meztelenségét már fügefalevél sem takarja. Lassan lefőtt a kávé.”

Tegnap esti posztjában a külgazdasági és külügyminiszter a következőket írta reakcióképpen Trump egyre direktebbé váló felszólítására: „mi mindenben támogatjuk az amerikai elnök erőfeszítéseit a béke érdekében. A földrajzi helyzetünkből fakadó valóságot azonban nem tudjuk megváltoztatni.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Netanjahu: az iráni rakéták az európai fővárosokat is elérhetik
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 16:11
Az Irántól négyezer kilométerre található Diego Garcia szigetcsoport irányába lőtt ki egy interkontinentális ballisztikus rakétát az ország hadserege. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök arról beszélt: ez alapján Irán képességei megvannak ahhoz, hogy akár Európa belső részét is megtámadják.
Nemzetközi Hogyan lehet józannak maradni a vodka hazájában?
Elek Lenke | 2026. március 22. 14:39
Harcolni az alkoholizmus ellen Oroszországban szélmalomharcnak tűnik, hiszen a vodka nem italnak számít, hanem alapélelmiszernek. Bár Gorbacsov próbálta – egyebek között – italjegyek kiosztásával korlátozni a fogyasztását, nem igazán aratott nagy sikert az orosz állampolgárok körében. A közelmúltban a moszkvai önkormányzat megszavazta, hogy az eddiginél több kijózanító állomást hoz létre. Ez azonban csak látszatintézkedésnek tűnik.
Nemzetközi Ultimátumot adott Iránnak Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 09:58
Az olajkereskedelem szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szoroson továbbra is kockázatos átkelnie a hajóknak, eközben Irán dél-izraeli célpontok ellen indította eddigi legsúlyosabb légicsapását.
Nemzetközi Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 08:55
A cseh kormány terve szerint a civil szervezeteknek kötelezően be kellene jelenteni, ha külföldről kapnak támogatást, és a közmédia finanszírozását is átalakítanák. Széleskörű az elégedetlenség.
Nemzetközi Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 16:26
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Nemzetközi Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 15:26
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
Nemzetközi Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
Bózsó Péter | 2026. március 21. 14:37
Pakisztán két évtizeden át támogatta a tálib mozgalmat a szomszédos Afganisztánban, állítólag még az amerikaiakkal vívott harcában is, de most fegyveres konfliktusba torkollt megromlott viszonyuk.
Nemzetközi Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:25
Egy orosz hírszerzési jelentésben írtak erről.
Nemzetközi Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:57
Két halottról szólnak a híradások.
Nemzetközi Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:24
Barátságos hangvételű üzenetet küldött Iránba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG