1p

Bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az osztrák nagykövetet, amiért nem engedték be a ferencvárosi szurkolók különvonatát a szomszédos országba – írta a tárcát vezető Szijjártó Péter csütörtökön a Facebookon.

A miniszter felháborítónak és botrányosnak nevezte, hogy nem engedték be Ausztriába a szurkolókat, akik az esti Ferencváros-FC Salzburg futballmérkőzésre tartottak.

„Az osztrák vasúttársaság és az osztrák rendőrség egymásra mutogattak, hitegették a szurkolókat és a magyar rendőröket, akikkel átvizsgáltattak újra mindenkit, azt ígérték, hogy így továbbmehetnek, majd mindenkit faképnél hagyva leléptek a helyszínről. A konzuljaink végig a helyszínen tartózkodtak és igyekeztek közbenjárni az osztrákoknál”, mondta.

„Elfogadhatatlan ez az osztrák eljárás, ezért ma délutánra bekérettük a Külügyminisztériumba Ausztria budapesti nagykövetét, hogy kifejezzük tiltakozásunkat” – fogalmazott.

„Remélem, a játékosok a pályán egy nagy győzelemmel elégtételt vesznek az eset miatt!” - tette hozzá.

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Meggyilkolták a hírhedt bukott diktátor fiát
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 07:16
Halálának körülményeiről ellentétes hírek terjedtek el.
Nemzetközi A leállást elkerülték, de Trump így is mogorva lehet
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 06:47
Sikerült megegyezni az amerikai kormányzati intézmények finanszírozásáról, de a bevándorlási hatóság csak két hétre kapott forrást. 
Nemzetközi Kína „súlyos következményeket” helyezett kilátásba Panama számára
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 19:59
Kína kedden arra figyelmeztette Panamát, hogy „súlyos árat” kell fizetnie, miután az ország legfelsőbb bírósága érvénytelenítette a hongkongi székhelyű CK Hutchison szerződését, amely két kikötő üzemeltetésére szólt a Panama-csatornán.
Nemzetközi Az amerikaiak lelőttek egy anyahajójukhoz közelítő iráni drónt
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 19:44
Az amerikai hadsereg kedden lelőtt egy iráni drónt, amely „agresszívan” megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót az Arab-tengeren – közölte az amerikai haderő.
Nemzetközi Elkaszálta az európai bíróság a magyar „megbízhatósági vizsgálatot”
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:41
Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az ilyen gyakorlat sérti a magánélethez való jogot, ami miatt a kormánynak módosítani kell az erre vonatkozó törvényt.
Nemzetközi Hát erről még nem értesítették az oroszokat
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 15:01
A Kreml kedden azt közölte, hogy nem érkezett hozzájuk nyilatkozat Indiától az orosz olajvásárlások leállításáról, miután Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy Újdelhi beleegyezett az ilyen vásárlások leállításába a Washingtonnal kötött kereskedelmi megállapodás részeként.
Nemzetközi Szaporodnak a tüskék Trump oldalában, itt egy újabb választási pofon
Kollár Dóra | 2026. február 3. 14:21
Egy texasi időközi voksolás eredménye nyugtalanságra ad okot.
Nemzetközi Spanyolország betiltja majd a 16 év alattiak közösségi médiához való hozzáférését
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 13:21
A platformoknak életkor-ellenőrző rendszereket kell bevezetniük – jelentette be Pedro Sanchez miniszterelnök kedden, miközben számos más intézkedést is bejelentett a biztonságos digitális környezet garantálása érdekében.
Nemzetközi Több mint félezer rakétával és drónnal támadta meg a dermesztő fagyban Ukrajnát az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 11:21
Az orosz hadsereg összesen 521 támadóeszközt vetett be ukrajnai létfontosságú energetikai és infrastrukturális létesítmények ellen keddre virradóra, a célpontok több mint 85 százalékát a légvédelem megsemmisítette, azonban a támadásban sokan megsebesültek, és komoly károk keletkeztek – közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Nemzetközi Stratégiai tartalékot képez kritikus ásványokból az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 07:26
Az Egyesült Államok 12 milliárd dollár értékű stratégiai tartalékot hoz létre ritkaföldfémekből és más kritikus ásványokból, hogy csökkentse az ország függését a fémek finomításának jelentős részét ellenőrző Kínától. A tartalék célja, hogy elkerülhetők legyenek az ellátási hiányok az amerikai vállalatok számára – jelentette be Donald Trump elnök hétfőn a Fehér Házban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG