2p

Szijjártó Péter megint Moszvában tűnt fel, a magyar kormány „nyílt és felvállalt” céljairól beszélt

Fokozni kell a magyar kormányzat békemissziójának erőfeszítéseit az ukrajnai háború minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázata miatt, dolgozni kell a diplomáciai csatornák nyitva tartásán – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában.

A tárcavezető az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott tárgyalásán hangsúlyozta, hogy minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázat alakult ki az immár több mint ezer napja dúló ukrajnai háború kapcsán.

„És úgy látjuk, hogy az elmúlt időszakban sok olyan veszélyes és felelőtlen döntés született, amely egy szomszédos ország – mint Magyarország – számára is különleges veszélyeket jelent” – figyelmeztetett.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a súlyos eszkalációs veszélyre tekintettel „fokozni kell a békemisszió erőfeszítéseit”.

„Mi úgy látjuk, hogy az elmúlt ezer nap bebizonyította, hogy ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren, ezért ennek a háborúnak csakis tárgyalásokkal lehet véget vetni, és a tárgyalásokhoz pedig a diplomáciai csatornákat nyitva kell tartani”

– vélekedett.

„Akik bezárják ezeket a diplomáciai csatornákat, vagy azokat támadják, akik ezeket a csatornákat nyitva tartják, azok igazából nem akarnak békét” – tette hozzá.

„És mivel mi békét akarunk, ezért azt remélem, hogy a mai tárgyalásunk a béke ügyéhez közelebb tud majd vinni minket” – folytatta.

A miniszter végül arra is kitért, hogy a kormánynak „teljesen világos és felvállalt, nyilvános célkitűzése” a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése Oroszországgal a szankciók által nem érintett területeken.

„Remélem, hogy ebben a két ügyben ma előrehaladást tudunk elérni” – összegzett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG