Átírt orosz nukleáris doktrína: készítsük a jódtablettákat?

Múlt héten Vlagyimir Putyin – mielőtt kilövetett egy, háborúban a világban még soha be nem vetett eszközt, egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát Ukrajnára – hivatalosan is elfogadta Oroszország felülvizsgált nukleáris doktrínáját. Aki hallott erről, biztosan azt is tudja, hogy az új dokumentum jelentősen csökkenti az orosz nukleáris fegyverek bevetése előtt álló korlátokat. De mit jelent ez valójában? Tényleg jelentősen közelebb kerültünk ahhoz, hogy nukleáris fegyvert vessen be Oroszország – és tényleg jelentősen nőtt egy nukleáris háború veszélye?

Van, aki szerint egyértelműen igen:

„Amikor az oroszok, mondjuk, módosítják az atomerejük, nukleáris erejük bevetésére vonatkozó szabályokat, amit doktrínának neveznek, akkor az nem egy kommunikációs fogás, az nem egy trükk, azt módosították, és annak lesznek következményei.

Tegnap éjszaka vagy késő este, ha jól láttam, az orosz elnök egy televíziós üzenetet is küldött Oroszország polgárainak, amiben világosan leírta a helyzetet, és azt mondta, hogy fölhatalmazva érzik magukat arra, fölhatalmazva tekintik magukat a tekintetben, hogy amelyik ország ilyen eszközöket Ukrajnának ad, azokat az országokat célpontnak nyilvánítsák. Ez nem kommunikációs trükk, tehát észnél kell lenni. Tehát amikor egy olyan országgal, mint Oroszország, amely más, mint mi vagyunk, és alapvetően a katonai erőre építi a politikáját, egyáltalán a világban elfoglalt helyét, a jövőről alkotott elképzeléseiben kulcsszerepe van annak, hogy ők a világ egyik legerősebb hadserege, amely a legmodernebb és leginkább tömegpusztító fegyverek fölött rendelkezik, amikor ők mondanak valamit ebben az ügyben, azt úgy kell venni, ahogy mondják.

Tehát én azt hiszem, hogy a következő két hónapban nekünk, európaiaknak nem a nyugat-európai, kommunikációra épülő politika törvényeiből kell kiindulnunk, hanem egy háborús logikában, minden mondatot és szót megfontolva, körültekintően és a józan ész szabályai szerint kell eljárnunk. Egyébként baj lesz”

- fogalmazott Orbán Viktor november 22-ei megszólalásában a Kossuth Rádióban. Igaza lenne, valóban akár végzetesnek bizonyuló hiba is lehet az, ha nem vesszük eléggé komolyan Vlagyimir Putyin figyelmeztetéseit, illetve az orosz nukleáris doktrína megváltoztatását?

Ha viszont Matthew Millert, az amerikai külügyminisztérium szóvivőjét idézzük:

„Nem látunk semmi okot arra, hogy megváltoztassuk saját nukleáris hozzáállásunkat, de továbbra is rá fogunk mutatni Oroszország harcias és felelőtlen retorikájára.”

Egy darab fontos papír

Először is tisztázzuk, mi az a nukleáris doktrína! Ez egy olyan dokumentum, amelyben egy atomhatalom összefoglalja, milyen szerepet szán nukleáris fegyvereinek, illetve milyen esetekben és milyen célokkal vetné be ezeket. Ilyen doktrínával az összes atomhatalom, még Észak-Korea is rendelkezik, Izraelt kivéve (amely hivatalosan el sem ismeri, hogy rendelkezik nukleáris fegyverekkel – bár nem is tagadja). Tartalmuk és részletességük azonban eltérő.

A lényeg viszont az, és ez az orosz nukleáris doktrínára is igaz, hogy ezek csupán dokumentumok. Akármi is van bennük, az nem kötelező érvényű az adott ország kormánya, katonai vezetése számára. Ha Joe Biden holnap kiadná a parancsot, hogy az amerikai nukleáris csapásmérő erők változtassák radioaktív sivataggá Mexikót, akkor ennek a végrehajtását nem az amerikai nukleáris doktrína fogja megakadályozni (amelyben egyébként valami olyasmi szerepel, hogy az amerikai nukleáris fegyverek célja az Egyesült Államok, az USA szövetségesei és partnerei elleni nukleáris támadás elleni elrettentés, illetve hogy az Egyesült Államok csak extrém körülmények között, az Egyesült Államok, az USA szövetségesei és partnerei életbevágó érdekeinek megvédése esetén venné fontolóra nukleáris fegyverek alkalmazását).

A nukleáris doktrína csak egy darab papír, még ha igencsak fontos és érdekes darab papír is. Nincs a nukleáris robbanófejjel felszerelt rakétákban egy program, amely nem engedi kilövésüket, amennyiben nem teljesülnek a nukleáris doktrínában leírt feltételek. Röviden és a jelen esetre vonatkoztatva: Vlagyimir Putyin eddig is bevethetett volna nukleáris fegyvert Ukrajna – vagy akár Nyugat-Európa ellen –, amennyiben ezt jónak látta volna, és a parancsnoki láncolaton végigment volna egy ilyen parancs. (Pontosan nem tudjuk, az orosz elnöki bunkerben megnyomott „piros gomb” hány ember közreműködésével változik becélzott és kilőtt nukleáris robbanófejet hordozó rakétává, de feltehetően többlépcsős, jó pár embert érintő folyamatról van szó.)

Nincs automatikus nukleáris csapás

Azonban ugyanez fordítva is igaz. Amennyiben teljesülnek egy nukleáris doktrínában leírt, a nukleáris fegyverek bevetésére meghatározott feltételek, akkor sem automatikusan indulnak el a silókból, mobil kilövőállásokból és tengeralattjárókról az atomrakéták. Ez még akkor is annak a néhány magas rangú polgári és katonai vezetőnek a mérlegelésén múlna, ha mondjuk egy másik ország több száz ballisztikus rakétát lőne ki az adott országra, és nyilvánvaló lenne, hogy egy nukleáris „első csapás” van folyamatban. Feltehetőleg ilyen esetben a kérdéses döntéshozók nem sokat haboznának az ellencsapás elindításával, de még ekkor is külön, sokszorosan ellenőrzött és megerősített parancsok kellenek az előkészített protokollok beindítására.

Még inkább ez a felállás egy kevésbé egyértelmű helyzetben. Ha például a fentebb idézett amerikai doktrínát nézzük, mi számít az Egyesült Államok vagy szövetségesei „életbevágó érdekeit” fenyegető történésnek, és mi nem? Nyilvánvaló, hogy ez a megfogalmazás csak egyfaja keretet biztosít, nem egy egyértelműen eldönthető kérdés. Mint látni fogjuk, az új orosz nukleáris doktrínában hasonlóan általános megfogalmazások is szerepelnek.

Egyértelmű tehát, hogy egy ilyen doktrína valójában legalább annyira szól a külföldnek, mint a belföldnek. Egy ilyen dokumentum arra jó, hogy kijelölje azokat a „vörös vonalakat”, amelyek átlépése nukleáris válaszlépést válthat ki. A doktrína jó esetben az eszkalációs kockázatokat is csökkenti. Ha mondjuk egy állam kimondja, hogy semmilyen esetben nem számol azzal, hogy elsőként hajt végre nukleáris csapást, az csökkenti azt a veszélyt, hogy egy félreértés miatt egy másik hatalom nukleáris támadásnak vél valamilyen lépést. De, mint láttuk, alapvetően azért nem változtat a helyzeten, hiszen a doktrína nem kötelező érvényű.

Végveszélyben

A hosszú felvezetés után nézzük, mi is változott az új orosz nukleáris doktrínával. Meg kell jegyezni, hogy az orosz doktrínát az elmúlt évtizedekben többször is módosították, legutóbb 2020-ban. A 2020-as változat eléggé konzervatív doktrína volt, amely viszonylag magas korlátokat határozott meg az orosz nukleáris fegyverek bevetése előtt.

A fent leírt elég egyértelmű helyzet (egy másik ország nagy számban nukleáris robbanófejeket szállítani képes hordozórakétákat indít útnak Oroszország felé) mellett a doktrína még három esetet határozott meg, amelyekben Oroszország számára lehetséges a nukleáris fegyverek bevetése:

• Nukleáris fegyverek vagy más tömegpusztító fegyverek bevetése egy ellenséges hatalom részéről az Orosz Föderáció és/vagy szövetségesei ellen
• Ellenséges támadás az Orosz Föderáció kritikus kormányzati vagy katonai létesítményei ellen, amely alááshatja a nukleáris csapásmérő erők válaszadási képességeit
• Az Orosz Föderáció ellen hagyományos fegyverekkel végrehajtott olyan támadás, amely az állam puszta létezését fenyegeti

Az első elég érthető. A második is érthető: amennyiben mondjuk az Egyesült Államok szisztematikusan elkezdené hagyományos fegyverekkel kiiktatni az orosz nukleáris csapásmérő erőket, akkor adná magát a feltételezés, hogy ez azt a célt szolgálja, hogy egy későbbi nukleáris támadás esetén Oroszország ne tudjon visszavágni – tehát ez egyenértékű egy közvetlen nukleáris csapással.

A harmadik eset érdekesebb. Mi számít az állam „puszta létét” fenyegető támadásnak? Ezt nem írja körbe a dokumentum, de az azért érezhető, hogy ennek a meghatározásnak nem igazán felel meg, ha mondjuk ukrán katonák masíroznak be Oroszország határmenti területeire, több száz kilométerre Moszkvától.

Alacsonyra teszik a mércét

Ezekhez képest mit tartalmaz a most elfogadott új doktrína? A legelső, ballisztikus rakétatámadásról szóló kitétel úgy módosul, hogy ezután már bármilyen, nagy számban Oroszországot támadó légi eszközről írnak, beleértve a drónokat és a cirkálórakétákat is.

A korábbi utolsó pont úgy módosul, hogy nukleáris fegyverek bevetése merülhet fel abban az esetben is, ha egy hagyományos eszközökkel végrehajtott támadás „kritikus veszélyt jelent” Oroszország „szuverenitására és/vagy területi integritására”.

Az egyik legtöbbet idézett változtatás az, hogy az új doktrína értelmében, amennyiben egy nukleáris hatalom által támogatott, nem nukleáris hatalom támadást intéz Oroszország ellen, ez közös agressziónak minősül. Ehhez hozzá lehet venni azt is, hogy a megváltoztatott dokumentum szerint egy katonai tömb vagy szövetség részét képező állam követ el agressziót Oroszország ellen, akkor azt az oroszok az egész szövetség agressziójaként kezelik.

Itt érdemes talán megemlíteni, hogy az új doktrína szerint nukleáris csapást kockáztatnak „azon államok, amelyek az általuk ellenőrzött területeket, légteret és/vagy tengereket az Orosz Föderáció elleni agresszióra felkészülés, illetve annak végrehajtása céljából” átengednek.

Putin has signed a decree approving an updated nuclear weapons doctrine, according to TASS.

Russia's press secretary Peskov warned that Ukraine using Western missiles could provoke a nuclear response.

Kremlin highlighted Putin's updated nuclear doctrine, stressing that any… pic.twitter.com/ZbJ50dO0BA

— BigBreakingWire (@BigBreakingWire) November 19, 2024

Bekerült a szövegbe egy olyan rész is, amely szerint nukleáris válaszlépést válthatnak ki egy „potenciális ellenfél olyan cselekedetei, amelyek az Orosz Föderáció egy részének izolációjára irányulnak”. Az sem apróság, hogy a szövegből kikerült egy nagyon fontos helyen található „kizárólag” is. Eddig a doktrína szerint Oroszország a nukleáris fegyvereket „kizárólag az elrettentés eszközének” tekintette, most már viszont szimplán „az elrettentés eszközének”.

Ha az összes változást nézzük, akkor egyértelmű: valóban jóval alacsonyabbra került az orosz nukleáris fegyverek bevetésének elméleti korlátja. Ez igaz akkor, ha a konkrétan körülírt eseteket (nagyszabású dróntámadás, szemben a korábbi ballisztikus rakétatámadással) nézzük, és akkor is, ha a homályosabb, elvi feltételeket (Oroszország „puszta létének” fenyegetése helyett most már elég a szuverenitásra vagy területi integritásra gyakorolt „kritikus veszély”).

Ukrajnára szabva – túlságosan is

Az is egyértelmű, hogy az új feltételek egy részét a jelenlegi, az orosz-ukrán háborúban kialakult helyzetre „szabták”. A nukleáris hatalom által támogatott nem nukleáris hatalom körülírás nyilvánvalóan ráillik Ukrajna és az Egyesült Államok (vagy akár Nagy-Britannia és Franciaország) viszonyára, és ahhoz sem kell túl nagy asszociációs képesség, hogy a katonai tömb vagy szövetség helyébe a NATO-t helyettesítsük be.

Részben hasonló lehetett a cél a ballisztikus rakéták (ezekből Ukrajna nem rendelkezik nagy arzenállal) mellé bekerült egyéb eszközök, például a drónok (ezekből viszont igen) esetében, bár ez tulajdonképpen a megváltozott haditechnikai realitásokat is tükrözi: ma már nem csak ballisztikus rakétákkal lehet mélységi támadásokat intézni egy ország ellen.

Ahhoz sem kell túl nagy fantázia, hogy például az orosz terület izolációjára irányuló kísérlet kapcsán eszünkbe jusson a NATO-országok közé ékelődött kalinyingrádi orosz exklávé. Azon is érdemes eltűnődni, hogy mondjuk egy donbaszi város vagy megye ukrán visszafoglalása semmilyen koordinátarendszerben nem értelmezhető Oroszország puszta létét veszélyeztető eseménynek, de Oroszország területi integritására gyakorolt kritikus veszélynek már inkább.

Innentől kezdve az is eléggé világos, hogy miért is volt szükség az orosz nukleáris doktrína átírására. Oroszország a nyílt ukrajnai háború kitörése óta használja a nukleáris eszkaláció fenyegetését arra, hogy befolyásolja Ukrajna tényleges és potenciális támogatóinak közvéleményét és döntéshozóit. A cél az volt és továbbra is az, hogy minél kevesebb és gyengébb minőségű katonai eszközt küldjenek ezek az országok Ukrajnának. Az újabb és újabb orosz „vörös vonalak” kijelölésével, a nukleáris eszkaláció veszélyének emlegetésével az oroszok mindig igyekeztek megakadályozni vagy legalább elhalasztani az újabb és újabb nyugati fegyverek (nagyjából időrendben: tüzérségi eszközök, harckocsik, harci repülőgépek, nagy hatótávolságú fegyverek) Ukrajnának átadását.

Nehéz megítélni, hogy ez mennyire volt sikeres, hiszen nincs egy alternatív valóságunk, amelyben az oroszok nem fenyegetőztek ilyesmivel. Tény, hogy minden újabb látványos lépést – emlékezzünk mondjuk a nyugati harckocsik vagy az F-16-osok körüli többhónapos huzavonára – hosszas egyeztetések előztek meg.

Hatékonyabb zsarolás?

Azonban ennek a „nukleáris zsarolásnak” a hatékonyságát azért csökkentette a tény, hogy a nyugati elemzők, döntéshozók rámutathattak arra: Oroszország saját, leírt, lepecsételt nukleáris doktrínájának is ellentmond, amivel az oroszok fenyegetőznek. Amikor valamelyik kevésbé visszafogott orosz „beszélő fej”, például Dmitrij Medvegyev arról beszélt, hogy a kurszki betörés miatt aztán most már tényleg ki fog törni az atomháború, lehetett azt mondani, hogy de hát melyik, az orosz nukleáris doktrínában leírt feltételét teljesíti ez az orosz nukleáris fegyverek bevetésének? Veszélyben van az orosz állam puszta léte? Nagyszabású ballisztikus rakétatámadást intéztek Oroszország ellen? Tömegpusztító fegyvereket vetettek be Oroszország ellen? Veszély fenyegeti az orosz nukleáris csapásmérő erők működőképességét? Nem, nem, nem és nem – akkor miről beszélünk?

Jól mutatta ennek a zsarolási potenciálnak a korlátait 2022 szeptembere. Emlékezhetünk, az ukránok akkor hajtották végre a hatalmas sikerrel zárult harkivi ellentámadást, illetve Herszonnál is szorongatták az orosz erőket – talán kimondható, hogy ekkor állt a legközelebb Ukrajna egy döntő győzelemhez. Oroszország ekkor még nem mozgósított, ipara sem állt még át a hadiiparra, nem volt iráni, észak-koreai vagy kínai segítség. Talán – talán –, ha ekkor ömleni kezd Ukrajnába a nyugati hadianyag, reális lehetőség lett volna az oroszok kiszorítása minden ukrán területről.

Pontosan ekkor kezdtek el magas rangú orosz döntéshozók arról beszélni, hogy Ukrajna „piszkos”, tehát radioaktív anyaggal „felturbózott” bombát készül bevetni orosz területen (esetleg ukrán területen, orosz támadásnak álcázva). Ugyan erre semmi oka nem lett volna Ukrajnának, erre már rá lehetett fogni, hogy Ukrajna márpedig tömegpusztító fegyver bevetésére készül, tehát Oroszország is bevethet ellene nukleáris fegyvert – az akkor érvényes orosz nukleáris doktrína szerint is.

Ahogy aztán az ukrán ellentámadás kifulladt, Oroszország pedig erős jelzéseket kapott például Indiától és Kínától is, hogy ne is gondoljanak nukleáris fegyver bevetésére, hirtelen az egész piszkosbomba-történet eltűnt az orosz közbeszédből is, pedig nem sokkal korábban még az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vitte a kérdést Oroszország. Megint csak: nem tudjuk, ezen epizód nélkül mit léptek volna a nyugati hatalmak, mindenesetre Ukrajna 2022 őszén sem kapta meg a szükséges támogatást, és néhány hónap alatt az orosz haderő össze tudta szedni magát. De ehhez talán arra is szükség volt, hogy az oroszok ezzel a – minden bizonnyal légből kapott – történettel hihetőbben tudják azt állítani, nagyon közel vannak a nukleáris fegyverek saját doktrínájuk szerint is jogos bevetéséhez.

Nos, múlt hét óta ilyen trükkökre már nincs szükség. Hiszen a mostani kritériumok szerint például a kurszki betörés akár súlyosan is veszélyeztetheti Oroszország területi integritását. Az ATACMS rakéták orosz célpontok elleni bevetése egy nukleáris hatalom által támogatott állam támadása Oroszország ellen. És így tovább.

Csakhogy pont az veszi el egy kicsit az élét a doktrína átírásának, hogy valójában már számos szcenárió teljesült is. Ott van a kurszki betörés, ott vannak az ukrán katonák a négy elcsatolt ukrán megyéből legalább háromban, az ukránok heti rendszerességgel intéznek nagyszabású dróntámadásokat Oroszország ellen, a NATO fegyvereit bevetették orosz területen is. És hát Oroszország nem mért nukleáris csapást sem Ukrajnára, sem az Ukrajnát támogató országokra.

Igen, természetesen nem lehet rálegyinteni az Oresnyik rakéta bevetése a nukleáris doktrína átírása után két nappal. Tény, Oroszország egy soha még a világon élesben nem bevetett, nukleáris robbanófejjel is felszerelhető eszközt vetett be Ukrajna ellen. De az is tény, hogy a már eddig is bevetett orosz ballisztikus rakéták vagy robotrepülőgépek is felszerelhetők lennének nukleáris robbanófejekkel, ahogy az is, hogy az Oresnyiknek azért az első információk alapján nagyobb a füstje, mint a lángja (erről lásd cikkünket az alábbi ajánlóra kattintva).

Nem érdekük az atomháború

Tehát visszajutunk ugyanoda, ahonnan indultunk: nukleáris doktrína ide vagy oda, az orosz nukleáris fegyverek bevetéséről vagy nem bevetéséről az ország és a hadsereg vezetői dönthetnek (voltaképpen Vlagyimir Putyin maga, de valószínűleg azért ezt még ő sem tehetné meg a teljes orosz elit ellenében). Doktrína ide, doktrína oda.

„Az egyetlen hely, ahol Oroszország vörös vonalait a valóságban tesztelik, az az ukrán csatatér. A nukleáris fegyverek használatáról szóló döntés nem azon múlik, mi van a doktrínába írva, hanem egyetlen emberen – Vlagyimir Putyinon”

- fogalmaz Maxim Starchak, az orosz nukleáris stratégia és fegyverek szakértője.

Márpedig Oroszországnak, ahogy eddig sem, továbbra sem fűződik semmilyen racionális érdeke nukleáris fegyver bevetéséhez. Ha kizárjuk azt az opciót, hogy Vlagyimir Putyin az emberi civilizáció eltörlésére törekszik, és komolyan fontolgat egy NATO elleni nukleáris csapást, akkor maradna egy Ukrajna ellen bevetett, kisebb, taktikai atomtöltet lehetősége.

Csakhogy még ez sem garantálná az azonnali katonai győzelmet, viszont – mint már fentebb említettük – az olyan, Oroszországgal most legalábbis semlegesen viselkedő, kulcsfontosságú államokat is Moszkva ellen fordítaná, mint Kína, India, Szaúd-Arábia vagy éppen Brazília. Még ha rá is tudná Oroszország kényszeríteni Ukrajnát ily módon egy kapitulációval felérő békére, a nukleáris tabu megsértése még a mostaninál is sokszorosan durvább nemzetközi elszigeteltséget hozna Oroszországnak, és abban is biztosak lehetünk, hogy a gazdasági szankciók is „örökre” fennmaradnának.

A másik oldalon viszont – ahogy eddig – továbbra is azt kell mérlegelni, hogy amennyiben a Nyugat vagy általában a világ enged ennek a nukleáris zsarolásnak, akkor hol lesz megállás? Ha Ukrajna legyűrése után Oroszország közli, hogy Litvánia és Lengyelország márpedig adjon át egy folyosót Kalinyingrádnál, különben jön az atomháború, akkor szépen átadná ezt két NATO-tagállam? Ha Kína megtámadná Tajvant, és figyelmeztetné az Egyesült Államokat, hogy még fegyvert se szállítson a szigetországnak, különben jön az atomháború, akkor ezt is el kéne fogadni?

Mindenesetre a fentebb már idézett Matthew Miller, amerikai külügyi szóvivő ezt is elmondta az új orosz doktrínáról:

„Sajnálatos módon nem lepnek meg a Kreml kommentárjai ezen új, módosított dokumentum kapcsán. [Oroszország] a háború kezdete óta igyekszik kényszeríteni és megfélemlíteni Ukrajnát és a világ más országait felelőtlen nukleáris retorikával és viselkedésével.”

Kétségtelen, hogy erős üzenet tehát az orosz nukleáris doktrína átírása, vagy éppen az Oresnyik bevetése, de a kulcsszó az üzenet. A nyugati hatalmak vezetői természetesen nem engedhetik el teljesen a fülük mellett ezt az üzenetet, de ha Orbán Viktorhoz hasonlóan szó szerint veszik, akkor azzal nem racionálisan járnak el, hanem Vlagyimir Putyin céljainak megfelelően cselekszenek.

A cikk megírásához nagy segítséget nyújtott az ausztrál védelemgazdasági szakértő, Perun a témával foglalkozó, de még az új doktrína elfogadása előtt készült adása, amelyet itt is megtekinthet: