2p

Orosz dróntámadásban öten meghaltak és huszonketten megsebesültek szombaton a kelet-közép-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyei Nyikopolban – közölték a helyi hatóságok, miközben Oroszország egyre több nappali légitámadást hajt végre.

„Öt ember – három nő és két férfi – meghalt, huszonketten megsebesültek, közülük egy 14 éves lány és egy 28, illetve 72 éves férfi állapota válságos” – írta a Telegram üzenetküldő alkalmazásban Olekszandr Hanja, a megyei katonai közigazgatás vezetője. A megyei ügyészség szerint a támadást röviddel délelőtt tíz óra előtt hajtották végre.

Az északkelet-ukrajnai Harkivban szombat reggel öt ember sebesült meg – közölte a megyei rendőrség.

Szombatra virradó éjjel Oroszország 286 nagy hatótávolságú drónnal támadta Ukrajnát, ebből az ukrán légierő 260-at fogott el. Az éjszaki légitámadásokban tizennégyen sebesültek meg, közülük tizenegyen az északi Szumi, hárman pedig Dnyipropetrovszk megyében, az utóbbiak között Olekszandr Hanja közlése szerint egy öthónapos kisgyermek és egy hatéves kisfiú volt.

A kelet-ukrajnai Kramatorszkban négy embert, közöttük egy tizenhat éves kamaszt ölt meg egy orosz siklóbomba – közölték szombaton megyei ügyészek. A pénteki kora esti támadásban két másik ember is megsebesült.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester közölte, hogy lehulló drónroncsok miatt kigyulladt egy irodaépület az ukrán fővárosban.

Oroszország az utóbbi időben egyre gyakrabban intéz nappal támadásokat Ukrajna ellen. Pénteken éjjel és nappal Oroszország több 500 mint drónt indított Ukrajna ellen, mintegy húszan meghaltak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ketyeg az óra: Trump újabb figyelmeztetést küldött Iránnak
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 19:57
Iránnak korlátozott idő áll rendelkezésére ahhoz, hogy megállapodást kössön az Egyesült Államokkal, mielőtt újabb amerikai katonai támadás érné – jelentette ki kedden Donald Trump amerikai elnök.
Nemzetközi Putyin nem akárhová ment vendégségbe
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 19:13
Két szuperhatalom vezetője találkozik.
Nemzetközi A mélybe húzza Trumpot az iráni háború
Wéber Balázs | 2026. május 19. 18:23
Mélypontra süllyedt az amerikai elnök népszerűségi indexe hazájában: a választók kétharmada szerint hiba volt elindítani az iráni háborút, és a gazdaság is bajban van. Mindeközben közeleg a novemberi időközi választás – mi jöhet addig? Ezt is megnézzük az e heti Nagyítóban.
Nemzetközi Korrupció miatt nyomoznak egy korábbi miniszterelnök ellen Spanyolországban
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:08
Az ügy még a koronavírus idejéből származik.
Nemzetközi Nem örülhet Trump a legújabb iráni békejavaslatnak
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 13:10
Irán legutóbbi, az Egyesült Államoknak címzett békejavaslata a harcok beszüntetését, az iráni térség közelében állomásozó amerikai erők kivonását, valamint az amerikai-izraeli háború okozta károk megtérítését is tartalmazza – jelentette kedden az iráni állami média.
Nemzetközi A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 11:58
És természetesen nem is egyedül.   
Nemzetközi Ukrajna továbbra is nagy nyomást helyez az oroszokra
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 09:45
Folytatódtak a zaporizzsaji atomerőmű melletti Enerhodar és a jaroszlavli régió elleni ukrán dróntámadások az éjszaka folyamán – közölték kedden a helyi hatóságok.
Nemzetközi Súlyos döntést hozott az Egyesült Államok, nagyon megromlott a viszony a két nagyhatalom között
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 07:55
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma felfüggeszti a Kanadával folytatott katonai együttműködés egy részét a két ország közötti növekvő feszültségek miatt – jelentette be hétfőn egy magas rangú tisztviselő, aki azzal vádolta meg Ottawát, hogy nem teljesíti védelmi kötelezettségvállalásait.
Nemzetközi Elhalasztotta Trump az Irán ellen tervezett támadást
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 06:15
Donald Trump amerikai elnök Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek kérésére elhalasztja a – szavai szerint – keddre tervezett újabb katonai támadást Irán ellen.
Nemzetközi Megfenyegették és még meg is alázták Trumpot Kínában – de mi is van ezzel a Thuküdidész-csapdával?
Litván Dániel | 2026. május 19. 05:44
Elegánsan, de eléggé kíméletlenül fogalmazott Hszi Csin-ping az amerikai elnököt fogadva. De mit értett mindebből Trump, és mi jöhet ezután?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG