2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Meglehetősen morbidra és kegyetlenre sikeredett nyilatkozat az amerikai elnöktől az iráni helyzet értékeléseként.

Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államoknak már sikerült elérnie a rezsimváltást Iránban – írja a Telex a BBC információira hivatkozva.

Trump vasárnap az Air Force One fedélzetén újságíróknak nyilatkozva azt mondta:

„Valóban azt lehet mondani, hogy rezsimváltás történt, mert megölték őket. […] Ha megnézzük, máris rezsimváltás történt, mert az egyik rezsimet megsemmisítették, mindannyian meghaltak. A következő rezsim is nagyrészt meghalt, a harmadik rezsim pedig olyan emberekből áll, akikkel még senki sem találkozott korábban, ez egy teljesen más csoport, ezért én ezt rezsimváltásnak tekinteném. Tehát szerintem máris bekövetkezett a rezsimváltás, úgy értem, ennél jobbat nem is lehetne elérni” – mondta Trump.

Az amerikai elnök szerinte Irán valószínűleg megállapodást fog kötni az Egyesült Államokkal. „Azt hiszem, meg fogunk állapodni velük, ebben szinte biztos vagyok, de lehetséges, hogy nem” – mondta. „Irán esetében soha nem lehet tudni, mert tárgyalunk velük, aztán fel kell robbantanunk őket” – tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:51
Az orosz hadsereg utánpótlás-problémája lehet az oka annak, hogy Moszkva mintegy 50 ezer észak-koreai katona bevetésére készül a kiszivárgott hírek szerint. További problémát jelent Oroszországnak, hogy Ukrajna már tömegesen képes mélységi dróncsapásokra, ami nagyon komoly károkat okoz az infrastruktúrában, és egyúttal elhozza a háborút az orosz átlagemberek számára.
Nemzetközi Kiszáradnak az erőművek? Aggasztó hírt közöltek a csehek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 14:31
Az ellátás ugyanakkor nincsen veszélyben.
Nemzetközi Ismét fájdalmas csapásokat vitt be Ukrajna Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 13:51
Ukrán drónok támadták Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítóját és a Wildberries logisztikai központját.
Nemzetközi Sodródó drón az üdülőben – megint vakarhatják a fejüket a románok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 13:26
Újabb légtérsértések történtek Romániában.
Nemzetközi Erdőtüzek pusztítanak a balkáni országokban
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 12:49
Bosznia-Hercegovinában természeti katasztrófahelyzetet hirdettek, Észak-Macedóniában pedig Szkopje térségében is a tűzoltóknak kellett beavatkozni. Egy horvátországi szigeten 106 tűzoltó küzd, de a lángokat még nem sikerült megfékezni.
Nemzetközi Tombol a gabonaháború: két fontos orosz terminálra csapott le az ukrán haderő éjjel
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:21
A fekete-tengeri orosz flotta is éppen Novorosszijszk kikötőjében van, ahol a gabonaexport-terminálok is. 
Nemzetközi Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:59
A spanyol kormány adatai szerint Ceutába július végén körülbelül 80 ezer ember jutott be illegálisan.
Nemzetközi Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:26
Még felügyelet mellett sem lenne erre lehetőségük. 
Nemzetközi Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 12. 18:11
Nagymintás vizsgálatok igazolták, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni védőoltás nem okoz autizmust, Donald Trump ennek ellenére is ragaszkodik az elméletéhez. A kanyaró az egyik legfertőzőbb, emberek között terjedő vírus, az aggódó szülőkre épített ellenkampány ezért katasztrofális következményekkel járhat. Romániában minimum 30 gyerek halt bele a vírusba az elmúlt években, miután visszaesett az átoltottság.
Nemzetközi Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:10
A területen korallzátonyok mellett teknősök, vándormadarak, és tengeri emlősök élnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG