2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A karibi szigetországot nevezte a következő célpontnak az amerikai elnök helyi idő szerint pénteken, egy Floridában rendezett befektetői konferencián elmondott beszédében, amelyben egyúttal méltatta az Egyesült Államok katonai sikereit Venezuelában és Iránban, valamint a NATO-ra is kitért.

„Felépítettem ezt a nagyszerű hadsereget, és hát úgy gondoltam, sosem kell majd használni, de néha mégis kell; és egyébként Kuba a következő” – jelentette ki Donald Trump, bár részletekre nem tért ki. A múlt héten az elnök újságírók előtt megtiszteltetésnek nevezte, ha „valamilyen formában átvehetné” Kubát, amelyet egyébként bukott államnak nevezett. Havanna és Washington mindeközben megerősítette, hogy a felek között egyeztetés folyik.

Beszédében Trump kitért a NATO-ra is, azt vetve a szervezet szemére, hogy nem nyújtott támogatást Washingtonnak az iráni háborúban. „Mi mindig ott vagyunk nekik, de most, az alapján, amit tesznek, azt gondolom, hogy nem is kéne” – szögezte le, „súlyos hibának” minősítve a NATO döntését. Aláhúzta, az Egyesült Államok „több száz milliárd dollárt költ évente a szövetségesei biztonságára”.

Az elnök Friedrich Merz német kancellárt is említette, bírálva Berlin azon döntését, amely szerint nem vesz részt a Hormuzi-szoros hajózhatóságának biztonságossá tételében. „Friedrich, a kancellár azt mondta, +ez nem a mi háborúnk+; hát Ukrajna meg nem a miénk, de mégis segítünk nekik” – jelentette ki Donald Trump.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiszáradnak az erőművek? Aggasztó hírt közöltek a csehek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 14:31
Az ellátás ugyanakkor nincsen veszélyben.
Nemzetközi Ismét fájdalmas csapásokat vitt be Ukrajna Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 13:51
Ukrán drónok támadták Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítóját és a Wildberries logisztikai központját.
Nemzetközi Sodródó drón az üdülőben – megint vakarhatják a fejüket a románok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 13:26
Újabb légtérsértések történtek Romániában.
Nemzetközi Erdőtüzek pusztítanak a balkáni országokban
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 12:49
Bosznia-Hercegovinában természeti katasztrófahelyzetet hirdettek, Észak-Macedóniában pedig Szkopje térségében is a tűzoltóknak kellett beavatkozni. Egy horvátországi szigeten 106 tűzoltó küzd, de a lángokat még nem sikerült megfékezni.
Nemzetközi Tombol a gabonaháború: két fontos orosz terminálra csapott le az ukrán haderő éjjel
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:21
A fekete-tengeri orosz flotta is éppen Novorosszijszk kikötőjében van, ahol a gabonaexport-terminálok is. 
Nemzetközi Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:59
A spanyol kormány adatai szerint Ceutába július végén körülbelül 80 ezer ember jutott be illegálisan.
Nemzetközi Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:26
Még felügyelet mellett sem lenne erre lehetőségük. 
Nemzetközi Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 12. 18:11
Nagymintás vizsgálatok igazolták, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni védőoltás nem okoz autizmust, Donald Trump ennek ellenére is ragaszkodik az elméletéhez. A kanyaró az egyik legfertőzőbb, emberek között terjedő vírus, az aggódó szülőkre épített ellenkampány ezért katasztrofális következményekkel járhat. Romániában minimum 30 gyerek halt bele a vírusba az elmúlt években, miután visszaesett az átoltottság.
Nemzetközi Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:10
A területen korallzátonyok mellett teknősök, vándormadarak, és tengeri emlősök élnek.
Nemzetközi Financial Times: Izrael lakhatatlanná teszi Dél-Libanont
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:16
A brit üzleti lap tényfeltáró cikke szerint az izraeli erők szisztematikusan és tömegesen romboltak le otthonokat, utakat és gazdaságokat a libanoni Hezbollahhal kötött tűzszünet ellenére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG